Már csak egy hét választott el minket a nagy menyegzőtől és Asgardban nem volt olyan ember, akit ne tettem volna oda rohangálni. Még anyát és apát is munkára fogtam, akik a dekorációkat kellett ellenőrizzék.

Még nem volt alkalmam kifaggatni Lokit arról a bizonyos próféciáról, de ha nem valószínű, hogy megtörténik, akkor minek erőltetni? Nagyobb gondom is van most, mint ilyesmikkel foglalkozni.

Lokiról amúgy hamar kiderült, hogy mestere a szalvétahajtogatásnak, így vele készíttettem el a háromnegyedét a hattyú formájú szalvétáknak. Gyakorlatilag vicc tárgyát csináltam belőle, mert több őr is nevetve gúnyolódott rajta, ahogyan elhaladtak mellette. Loki pillantásából ítélve megjegyezte mindegyikük arcát és ha teheti majd, felnyársalja őket legelső alkalommal. Az viszont már nem az én felügyeletem alatt fog megtörténni. Már csak kilenc napig leszek itt, aztán irány Queens.

*

Jane ruháját már két hete kiválasztottuk, ma viszont közölte, hogy bizony őt nem éri be a ruha. Ezt nem értettem, ugyanis szigorú diétára fogtam erre a hónapra, amit az én okostojás nővérkém természetesen be is tartott.

- Mi a fene történhetett? - kérdeztem, ahogyan próbáltam felhúzni a cipzárt a ruha hátulján.

- Fogalmam sincs! - sopánkodott. Előjött a hisztis énje és olyankor nem lehet mit kezdeni vele. Teljesen kiakad és rosszabb lesz, mint amilyen én voltam az álmom után.

- El lesz rontva az esküvőm! - kezdett el sírni, majd leült az ágya szélére. - Teljes csőd lesz az egész!

- Janey, ne bőgj már! - szóltam rá. - Szerzünk másik ruhát és lesz esküvőd!

- De kövér vagyok! Kövér és ronda! Nem mehetek így hozzá Thorhoz! - tiltakozott.

- Állítsd le magad! - figyelmeztettem. - Nem cseszheted el az egyetlen házassági ajánlatodat! Soha nem fogsz találni még egy olyan vasidegzetű férfit mint amilyen Thor, aki elviseli a hülyeségeidet! - erre szúrós szemekkel nézett rám, mire még hozzátettem valamit. - És olyat se, aki ennyire szeressen téged, ahogyan ő szeret!

Felsóhajtott.

- Tudom, de én csak...

- Meg vagy ijedve. - bólintottam. - Ez érthető. De nincs mitől tartanod!

Biccentett.

- De akkor is kövér vagyok! - jelentette ki.

- Dehogy vagy kövér! Csak...

És abban a pillanatban lehetett meglátni azt a bizonyos villanykörtét a fejem felett.

- Csak valószínűleg terhes. - fejeztem be a mondatot, mire Jane felkapta a fejét.

- Mit mondtál? - kérdezte elkerekedett szemekkel.

- Jól hallottad! - vigyorogtam. - Kalapácsos Barbie junior lehet a láthatáron! - kezdtem el ugrándozni, mire Jane lerángatta magáról a ruhát és közelebb lépett a tükörhöz, hogy megnézze a hasát.

Sokáig nézegette, majd fogdosni kezdte.

- Szerinted... - fordult felém.

- Mi?

- Szerinted tényleg... terhes lennék?

- Hát... ha még te magad sem tartod kizártnak, akkor megeshet! - bólintottam.

Jane a szája elé kapta a kezét, majd visszaült az ágyra.

Sokkot kaphatott, mert alig bírta nem elsírni magát.

- Most tudom hogy ez a kérdés iszonyú hülyén fog kijönni, de... ti nem védekeztetek? - vetettem oda neki, mire rám nézett.

- Hát, az egyik alkalommal... - harapta be az alsó ajkát. - Azt hiszem, megfeledkeztünk róla!

Felvontam a szemöldökömet.

- Megfeledkeztetek? Te? - nevettem el magam.

- Sokat ittunk és...

Intettem a kezemmel, hogy mindent értek.

- Szerinted... szóljak Thornak? - kérdezte.

- Ne, még ne! Addig nem, ameddig nem biztos a dolog. Kéne neked egy terhességi teszt!

- És honnan? - kérdezte cinikusan Jane. - Menjek és kérjek egyet Heimdalltól?

Elnevettem magam.

- Persze, mert tutira olyan fickónak tűnik, aki terhességi tesztekkel járkál a zsebében! - forgattam meg a szemeimet. - De ha már nála tartunk, ő nyitogatja a szivárványhidat, nem?

- A Bifröst-öt? Igen. - bólintott Jane.

- Mi lenne, ha elmennék Midgardra és szereznék neked egy tesztet, aztán pedig vissza jönnék?

Jane vállat vont.

- Hát, ha lennél olyan rendes...

- Naná! Mindent érted! - nyomtam egy puszit a halántékára. - De szükségem lesz még valakire! - kaptam elő a telefonomat.

A névjegyzékből kikerestem az illető számát, majd tárcsázni kezdtem

- Szia, Dylan! - köszöntem bele a telefonba, miután második csöngetés után válaszolt.

- Hé kislány! Na végre! Már azt hittem soha nem hívsz vissza! Merre jársz? A főnököd szerint vakációzol.

- Ahha. - feleltem kurtán. - Figyelj csak, Dyl! Megkérhetlek valamire?

- Természetesen.

- El tudnál jönni a Marcy hegy lábához? - haraptam be az alsó ajkamat.

- Hogy hová? - kérdezte.

- Marcy hegy.

Dylan egy ideig hallgatott.

- Öhm... persze! De miért?

- Kellene egy fuvar nekem onnan egészen hazáig.

- Te végig a hegyekben voltál? - kérdezte.

- Mi? Dehogy! Egy helikopter elhoz oda! De ne kérdezősködj! Indulj el most!

- Vettem, megyek is! - jelezte, majd letette a telefont.

- Khm... - köszörülte meg Jane a torkát. - Dylan Mitchell?

- Nehogy el kezdd! - figyelmeztettem. - Nincs semmi közöttünk!

- Pedig cuki a srác! Inkább ő, mint Loki...

Elkerekedtek a szemeim.

- Ezt mégis hogy érted? - vontam fel a szemöldökömet.

Jane elnevette magát.

- Ugyan már, Lex! Bejön neked ez a rosszfiús stílus, valld be! Ha Loki nem is, a stílusa nagyon.

Feladtam és felsóhajtottam.

- Oké, igaz! Bejön Loki stílusa. Sőt! Azzal hogy nem egy éles nyelvű puhapöcs és egy vadállat, mint a legtöbb otthoni bűnöző, még tisztelem is! - húztam ki magamat. - De elég a fecsegésből, nekem mennem kell! - jelentettem ki, majd kisétáltam az ajtón és hamarosan a palota ajtaján is, de egy hang állított meg.

- Lexie? - kérdezte, mire megfordultam.

- Megvannak a szalvéták? - kérdeztem nevetve, mire elvigyorodott.

- Kész. - biccentett. - Hová mész?

- Csak hazaugrom, valamit be kell szereznem ami nálatok nincs! - kacsintottam és már majdnem kisétáltam, de Loki elkapta a csuklómat.

- Visszajössz, nem? - kérdezte.

- Szerinted ha leszervezni készülök egy esküvőt, nem jövök vissza? - ugrattam. - Csak nem hiányolsz máris?

- Dehogy! - engedte el a csuklómat, majd gúnyosan elmosolyodott. - Nincs az a pénz!

- Remek. Szintén. - nevettem el magam. - Csá, Loki!

- Csá, Lexie! - intett nekem egyet.

Alig bírtam leállni a nevetéssel ameddig odaértem Heimdall-hoz.

- Miss Lexie, ha szabad megkérdeznem... mi olyan szórakoztató? - kérdezte.

- Csak Loki. - ráztam meg a fejemet nevetve. - Csak Loki.

Heimdall nem is kérdezett többet, csak teljesítette a kérésemet: levitt Midgardba, a Marcy hegyhez.

Furcsa volt ismét itt lenni, esküszöm... még a levegő is más volt, de nagyon jól esett visszatérni.

Öt percet kellett gyalogolnom, hogy megtaláljam Dylant. Épp egy fasor között vágtattam ki, amikor a kocsijának dőlve felfedeztem.

- Dylan Mitchell, te semmit sem változtál! - nevettem el magam.

- Nem mintha te igen. - mosolyodott el. - Örülök, hogy látlak!