Asgardba visszatérve meglepetten vettem észre, hogy senki sincs sehol. Heimdall említette, hogy valami történt, mert mindenki a társalgóban ücsörgött amikor megtaláltam őket.

A társalgó egy igen nagy helyiség volt, ám nem olyan, mint nálunk otthon. A teteje jó magasra nyúlt fel, alig láthattál el a végéig, s arról is arany csillámok hullottak lefelé, mint egy csillaghullás vagy mint az esőcseppeket átszelő napsugarak. Egy hosszú asztalsor mögött ücsörögtek az emberek, legalább negyven szék lehetett odabent, s természetesen mind aranyozott. Az asztalfőn - vagy akárhogy mondják -, természetesen Odin ült, neki a széke is királyhoz méltó volt. Nem voltak olyan sokan bent, úgy 25 ember ha lehetett, akinek háromnegyedét nem ismertem, de nem is igazán izgattak.

- Hát itt meg mi történt? - kérdeztem, épp belevágva a nagyban magyarázó Odin mondatába pofátlanul, mire mindenki rám nézett.

- Á, örülünk, hogy megtisztel a jelenlétével kedves Lexie! Kérem, foglaljon helyet! - mutatott az egyik üres székre, amely történetesen pont a Lokié mellett volt, akit mindenki tisztes távolságban elkerült, ezt az alapján állapítottam meg, hogy Lady Siff három széknyi távolságra ült tőle. Osin elég nyájasan beszélt hozzám, gondolom azért, mert a szüleim is ott voltak, de a gúnyt rendesen ki tudtam venni a szeméből.

Vállat vontam, majd helyet foglaltam kedvenc főgonoszom mellett, kezemben a zacskóval, amelyben több doboz terhességi teszt is volt, miközben mindenki meredten figyelt engem.

Odin tovább magyarázott, de mivel semmit sem értettem, Loki felé fordultam:

- Mi a fene folyik itt? - súgtam oda neki a kérdésemet.

- Úgy tűnik, Muspellheim hadat üzent Asgardnak. - válaszolta. Értetlen arckifejezésemet látván viszont magyarázni kezdett: - Muspellheim a tűz birodalma, a kilenc világ egyike, amit az Yggdrasil, vagyis a világfa köt össze a többi világgal. A tűzóriások élnek itt és a vezetőjük, Surtr meg fog támadni minket. Azzal fenyegetőzik, hogy felégeti az Yggdrasil-t, amennyiben nem Musphellheim lesz a törvényes, legfőbb világ.

Felvontam a szemöldökömet.

- De ha ez megtörténik, akkor...

- Pontosan. - biccentett Loki. - Elpusztul az összes világ és vele együtt mi is.

Meglepetten dőltem hátra a székemben, magam elé meredve.

Ugye ez nem következhet be? Ugye van olyan erős Asgard, hogy ezt megfékezze?

- Lenne egy kérdésem! - szóltam be ismét, felemelve a kezemet, ügyet sem vetve arra, hogy eddig Odin miről zagyvált.

Látszólag összeszorított fogakkal, türtőztetve magát bólintott a vén fószer, hogy beszéljek. Nagyon kedvelheti anyáékat.

- Miért most támadnak? Eddig... miért nem tették?

Odin felsóhajtott.

- Surtr, a vezető annyira erős, hogy gyakorlatilag senki sem győzheti le. A jó hír viszont eddig az volt, hogy nem hagyta el a helyét már évmilliárdok óta. Ha mégis megteszi, mindent feléget maga körül. Gondolom ezt nem élvezi annyira csinálni. Most viszont valamiért úgy tűnik, megunta. Surtr halálos ellenfelünk és ha most csatázni kezdünk velük és az óriásokkal... nem lesz jó vége.

- Azt fontoljuk, haza küldünk benneteket és... lefújjuk az esküvőt! - szólt bele Thor a beszélgetésbe.

Jane szinte elájult a hallottak miatt, én viszont felpattantam.

- Nem! Az esküvőt nem fújhatod le! - kiáltottam fel és az asztalra csaptam. - Éjt nappallá téve dolgoztam vele, de még csak nem is e miatt akadtam ki most. Nézz Janeyre, Thor! Annyira szeret téged és annyira szeretne hozzád menni, hogy muszáj elvenned őt. Támadás ide vagy oda, háború ide vagy oda. Az Isten szerelmére, legalább úgy halj meg - ha már meg kell mindenkinek halnia -, hogy valaki szeretett! Hogy volt egy társad!

Feszült csend uralkodott el a termen. Egy jó ideig senki sem mert megmukkanni, aztán viszont Odin megszólalt:

- Menjen kérem, kisasszony! Úgy látszik kissé feszült, pihenésre van szüksége!

- Megy a franc! - fújtattam. - Thor, ez a te döntésed! Mit mondasz?

De Thor csak az abrosz szélével játszadozott és semmi pénzért sem nézett volna rám.

- Alexis, a méltóságos úrnak igaza van. Ne idegeskedj, mi majd mindent átbeszélünk! - biztosított anya.

- Gyáva férgek vagytok mindannyian. - jelentettem ki, majd elrugaszkodtam az asztaltól és megfordultam.

- Kisasszony, jobb ha Lokit is magával viszi. Nem vesszük hasznát most a gúnyosságának! - szólt utánam Odin, de nem fordultam vissza, még Loki székének csikorgását is alig hallottam.

Kiértem a teremből és miután bekanyarodtam egy folyóson, mérgemben bele rúgtam az egyik falba - többször is.

- Na mi van? - nevetett Loki, aki ekkor épp beért. - Milyen érzés a befektetett munkádat látni kárba veszni?

- Te csak hallgass! - fordultam felé, majd mutató ujjammal bökdösni kezdtem a mellkasát. - Te is olyan vagy mint ők: egy alattomos, felfuvalkodott alak, aki felsőbbrendűnek érzi magát és azt hiszi, hogy csak azért, mert egy isten és hatalma van, azt tehet amit akar!

Loki meglepetten nézett rám és én is meglepődtem a saját szavaimon. Mérges voltam és csak úgy kibukott mellőlem. A meglepetését hűvösségre váltotta, s szó nélkül sarkon fordult, ott hagyva engem a folyóson.

- Loki... várj! - szaladtam utána.

Megtorpant, s visszanézett.

- Nem gondoltam komolyan! - értem utol, megállva egyenesen előtte.

- Ó igen? Nekem elég komolynak tűnt! - jegyezte meg gúnyosan.

Felsóhajtottam.

- Sajnálom. Csak kibukott belőlem. Ideges vagyok meg minden és... csak ne haragudj, okés? - öleltem át. - Komolyan sajnálom! Higgy nekem! - néztem nevetve a szemeibe, mire ő is eleresztett egy mosolyt. Imádom, amikor ezt csinálja. Ilyenkor tudom, hogy nyert ügyem van.

- Béke? - nyújtottam neki a kisujjam.

- Béke, te őrült midgardi. - nyújtotta ő is ki a kisujját. - Nem is haragudtam.

- Persze persze, tudom. Rám nem lehet haragudni! - kacsintottam. - Azt hiszem jobb lesz, ha visszavonulok egy kicsit! - jelentettem ki, majd visszafordultam.

- Hé Lexie! - kiáltott utánam.

-Igen?

- Azt hiszem, ez a megfelelő alkalom arra hogy megkérdezzem: lehetek a kísérőd az esküvőn? - vigyorgott.

Meglepetten néztem rá.

- Szó sem lehet róla!

- Miért?

- Mert nem is biztos, hogy lesz esküvő! - tájékoztattam. - Különben is, már eleget pletykálnak rólunk. Nem akarom hallani ahogy összeboronálnak.

- Ezt sajnálattal hallom, pedig van egy meglepetés a szobádban. Az esküvőt meg tuti nem törlik. A bátyámnak túlságosan nagy lenne a lelkiismeret furdalása. Csak gondold meg!

Ezzel a mondattal és a tipikus mosolyával pedig eltűnt a következő sarkon.

Hülyegyerek.

*

A szobámba érve az ágyamon egy doboz díszelgett. Loki "meglepetése".

Lexienek, az én gyönyörű, őrült midgardim-nak.

Elmosolyodtam erre az üzenetre. Gyönyörű és őrült. Szuper vagyok!

Felbontottam a dobozt. Egy gyönyörű, fekete ruhát húztam elő belőle.

Tátott szájjal meredtem rá. Gyönyörű volt. Elől rövid, hátul hosszú, könyökig érő, csipkés ujjakkal.

Ezt meg kellett mutatnom Jane-nek. És most kellett megmutatnom!

*

Ameddig Janere vártam, hogy elvégezze a terhességi tesztet, pörögtem a tükör előtt a szobájában a gyönyörű ruhával, melyet vörös rúzzsal kombináltam. Nem akarok beképzeltnek tűnni, de eszméletlenül festettem benne, s mivel meg kellett hálálnom ezt a gyönyörű ajándékot, beleegyeztem, hogy Loki lehessen a kísérőm.

Mert igen, igaza volt: lesz esküvő!

Öt perc után Jane kilépett, s a kezembe nyomta az egyik terhességi tesztet, ő maga pedig sokkosan, az ágy szélére ülve fogta be kezeivel a száját.

Leültem mellé és simogatni kezdtem a hátát, csak utána nézve meg az eredményt.

Amint megláttam, felsikítottam és ugrálni kezdtem a szobában, majd perceken keresztül, sírva szorongattam Janet magamhoz.

Úgy tűnik, nagynéni leszek!