《Kommentárok》Kilencedik fejezet
Advertisement
Kilencedik fejezet
Hadszervezet és belpolitika Ilanorban, Tarinban és az Unióban
Az utolsó békeévekben megkezdődött a dwoon hadseregek betagozódása a közös tarini-dwoon-ilar főparancsnokság alá. A keveredés az ilar és tarini seregekkel egyelőre csekély mértékű volt, a katonák továbbra is az Unió zászlaja alatt szolgáltak, sőt még a parancsokat is ugyanúgy Davalonból kapták, mint eddig. Itt volt ugyanis a közös vezérkar főhadiszállása, a határhoz legközelebb eső fővárosban.
A rangok és a vezényleti nyelv egységesítése egyelőre nem történt meg. E két meglehetősen sok gondot okozó visszásság oka az volt, hogy az elhamarkodott cselekvés ebben az esetben több kárt okozott volna, mint hasznot.
Ami a nyelvet illeti: az ilarok és tariniak többsége beszélt ugyan ervül valamelyest, de a dwoon katonák többsége nem, az öreg tisztek és altisztek pedig, akik a hadsereg gerincét alkották, a legnagyobb jóakarat mellett sem tudtak már idegen nyelveket tanulni. Éppen ezért a felmenő rendszer mellett döntöttünk: az újonnan katonai szolgálatba lépő dwoonok számára az erv nyelv elsajátítását a kiképzés részévé tettük, és a vezényleti nyelv egységesítésének időpontját 1400-ra tűztük ki.
Az olvasó joggal kérdezheti, hogy hogyan lehet, hogy a 3. hadseregben ezek szerint nem szolgáltak idősebb tisztek és altisztek? Hiszen a vezényleti nyelv itt már a kezdetektől az erv volt. Nos, ami azt illeti, a II. hadtest öreg katonáinak itt is meggyűlt a bajuk a vezényleti nyelvvel, de kemény büntetésekkel, külön jutalmak kitűzésével, valamint a már jól beszélő tisztek és a mentalistáink hathatós segítségével az ő nagyobb részük is elsajátította az új vezényleti nyelvet, legalább tűrhető szinten. Azokat pedig, akiknek a két éves türelmi idő is kevés volt ehhez, áthelyeztettem más hadseregekbe.
A rangok egységesítése a vezényleti nyelvhez hasonló fontosságú kérdés volt, és összefüggött a hadszervezet megreformálásával. A tarini hadseregben kizárólag önkéntesek szolgáltak, és a tiszteknek nagyon szigorú követelményeknek kellett eleget tenni ahhoz, hogy megkapják a beosztásukat. Az ilar alakulatok többsége sorozott volt, a tisztjeiket pedig maguk választották, ráadásul a tisztek egyszersmind az adott alakulatot kiállító körzet békebeli vezetői is voltak. Az Unióban a legfelsőbb szinten ugyancsak összefonódott a katonai és polgári közigazgatás, elég csak arra gondolni, hogy én magam tartományi kormányzó voltam, és egyszersmind a fegyveres erők tábornagya. A ranglétra kialakítása nálunk átmenetett képzett a törpék kitűnő, és az ilarok nem túl szerencsés módszere között: a tiszteket nem választották ugyan, de a követelmények nem voltak olyan szigorúak, mint a törpe hadseregben; sok múlott a felettesek jóindulatán, és legnagyobb súllyal nem a rátermettség, hanem a rangidő esett latba.
Advertisement
A legsürgősebb, és legsúlyosabb változásokon az ilar hadseregnek kellett átmennie. Az ilar törvényhozás márpedig nehézkes dolog, mivel a fegyverfogható férfiak többségének van beleszólása a dolgok menetébe. Így aztán a népszerűtlen intézkedéseket nehéz keresztülvinni - az ősi alkotmány megváltoztatása pedig rendkívül népszerűtlennek bizonyult.
Az ilanori thán nagy kitartású, és tekintélyes vezető volt, és tapodtat sem engedett. A közrendűek, akik közül a csapattisztek többsége kikerült, az államfőt támogatták, míg az előkelők, akik vagyonuk révén gyakran a tapasztaltabb katonák rovására szereztek maguknak főtiszti rangot, ellene foglaltak állást. A szavazatok többségét adó szegények pedig legfontosabb joguknak tartották a tisztjeik megválasztását, és érthető módon ragaszkodtak hozzá. Éveken keresztül tartott a politikai kötélhúzás melyben a pártok latba vetették szónokaik ékesszólását és vezetőik minden befolyását. 1383 nyaráig nagyjából egyenlőek maradtak az erőviszonyok, ekkor azonban az előkelők pártja elkövette azt a hibát, hogy az egyik gyűlést, melyen a változás hívei voltak többségben, megpróbálta erővel ellehetetleníteni.
A thán válasza azonban nem késett, és mivel a rend és a törvények őreként léphetett fel a szegények és az előkelők nagy része is az ő oldalára állt ezúttal. A rendbontókat elfogták, akik vért ontottak azokat kivégezték, akik csak bujtogattak azoknak elkobozták minden vagyonát, és őket magukat börtönbe zárták. Miután a változás legmakacsabb ellenfelei eltűntek a színről vagy átálltak a másik oldalra, a thán egybe hívta az egész nép gyűlését, és a teljes nemzeti egyetértés ritka pillanatát kihasználva keresztülvitte az akaratát. A polgári és a katonai közigazgatás a legfelső szintet kivéve kettévált, és a tisztek előremenetele ettől fogva érdemeiktől és rangidejüktől függött, nem pedig attól, hogy kedvében jártak-e a közkatonáknak.
Ugyanekkor fontos változások történtek az Unióban is. A Naptanács ugyanis, amely az ország ügyeit a régenssel az élén intézte, egyre megosztottabbá vált, és egyre kevésbé volt képes bármiben is döntésre jutni. A veszélytől távolabb lévő északi tartományok küldöttei kedvetlenül fogadták az újabb és újabb különadókat, újoncozásokat és szaporodó hadgyakorlatokat. A déli tartományok előkelői, jómagammal az élen, mindent keveselltek, és úgy éreztük, hogy ritkábban lakott tartományaink erőn felül járulnak hozzá az ország háborús készülődéséhez hogy az északi tartományok lagymatagságát kiegyenlítsék. A régens kezdetben igyekezett egyensúlyt tartani a két tábor között – elvben alig korlátozott hatalma ellenére hosszú uralkodása során mindig is az alkotmányos megoldások felé hajlott, és igyekezett a Naptanáccsal összhangban cselekedni.
Advertisement
A béke idején fényesen beváló módszerek azonban veszélyesen lassúnak és kétségbeejtően kevéssé hatékonynak bizonyultak a háború árnyékában. A régens egyre inkább a déli tartományok képviselői felé sodródott, és a Naptanácsban pattanásig feszültek az indulatok. Nagyjából akkortájt, amikor az ilanoriak belviszálya a tetőpontra hágott az Unió is kénytelen volt kormányválsággal szembenézni. Az északi urak bennem látták minden nyomorúságok legfőbb okozóját, és azt követelték da Rangától, hogy váltson le tisztségemből, a déli tartományok főnemesei és lovagrendjei azonban egyöntetűen mellém álltak.
A régens végül is megelégelte az egyre jobban elmérgesedő vitákat, és 1383. Raor 31-én feloszlatta a Naptanácsot. Még ugyanaznap egyesével magához hívatta az északi tartományok küldötteit, és felajánlotta, hogy tíz évre mentesíti őket az adófizetés alól, ha birtokot cserélnek egy déli határ menti főnemessel vagy lovagrenddel. A dolog fényesen bevált. Amikor egy hónappal később dolgom akadt Davalonban, az ott időző északi nemesek nagy része kénytelen-kelletlen megkövetett. Ott álltam Garyn da Ranga mellett, amikor kihirdette, hogy mostantól fogva a nemesi felkelésnek évente négyszer hadgyakorlatot kell tartania minden tartományban, és a rendeletet, amelyet még nem is olyan régen méltatlankodó hangzavar fogadott volna, most pisszenés nélkül elfogadák. Végre a legmakacsabbak is megértették, hogy a háború elkerülhetetlen, és az Unió egy emberként sorakozott fel Garyn da Ranga mögött, hogy szembenézzen az ősi ellenséggel.
Advertisement
- In Serial19 Chapters
Reign of the Wallenstein
Born as a child soldier in a war-torn country, Joey was destined for bloodshed. He spent half of his life on the battlefield, trying his hardest to stay alive. Unfortunately, fate has another plan for him. Joey was involved in some unfortunate accident and died without glory to his name. And yet the death he was expecting didn't come for him. Reincarnated as a boy with the same name as him, Joey Wallenstein must make sense of his new reality while trying to evade his airhead mother's attempt in suffocating him to death. What happens when MHA meets Danmachi? Let's find out, shall we? Though I'm warning you, some characters might have their age altered by the whim of the author. So it might throw you out of the loop. Expect the unexpected!
8 223 - In Serial14 Chapters
The Realm
If you had an ability that far surpassed others what would you do? Would you let it be neglected or would you choose to use it to become something more? Welcomed to The Realm where your natural gifts will be enchanted beyond there past capabilities as you have to struggle in foreign worlds with a given mission if you wish to keep what you have gained through it. follow the journey of Zed a man with a gifted body that believes the mind to be the superior means of the human race as he struggles in these foreign worlds with his superior regeneration as his tool to find the truth behind his abonnement.
8 104 - In Serial13 Chapters
SIGMA HUNTER
An Apocalypse take place on earth monster's came out of Dimensional portal's. Seung Jin-Ho's father died in this incident. His mother went in a coma because a goblin stabbed her in her spinal cord. Seung Jin-Ho was coming home after cashing the magic crystals he has collected from a dungeon with a party where he works as a porter in. But some burglars takes all of his money and throws him into an abandoned dungeon a goblin attacks Seung Jin-Ho as soon as he entered the dungeon. "Wh-what this dagger is poisoned ?" But......will he die.... "I will not die alone" *chek* Seung Jin-Ho stabbed the goblin in his stomach. I killed the goblin yesss. 《Congratulations you're a awakened now》 Huh...?? 《You selected to be a Necromancer》 The goblin stands up as an undead. But he didn't turned into a skeleton instead he got healed and his eyes turned pitch black. And he bowed towards Seung Jin-Ho.
8 147 - In Serial172 Chapters
A Happy Life Across The Orc Continent [ Danmei MTL ]
[ WARNING: THE UNOFFICIAL EDITED BOOK COVER HERE FOR ONLY ]Dear Reader, Please Read the Following;; THIS IS F-A-N-E-D-I-T-E-D-M-T-L / FAN EDITED MTL; BEWARE OF MISTAKES IN ENGLISH, GRAMMAR AND PHRASES!; FOR OFFLINE READING PURPOSES ONLY; THE BOOK IS ONLY OWNED BY THE AUTHORS AND PUBLISHER.■■■■[ SHOU MC - TRANSVERSER-PRIMITIVE-ORC WORLD - MPREG/CHILDBIRTH LATER STAGE, 1V1, HE, NO ABUSED, SWEET PET- WEAK BODY MC BUT GOLDEN FINGER IS KNOWLEDGE, CUTE AND STRONG GONG ]Author: 有一家雜貨鋪 (There is a grocery store)Status: finishedLast update: October 12, 2020Chapters: Chapter 172====The night before graduating from university, Wu Xiaoyin's lost consciousness with the expectation of a new life amidst the loud sales of his classmates. Unexpectedly, when he woke up the next day, he saw a gorgeous tiger. In addition, this gorgeous giant tiger has a dramatic scene of becoming alive. Wu Xiaoyin's, who had just woke up, were fainted gorgeously, so the big tiger dragged the little female Wu Xiaoyin's back to the tiger's nest and gave birth to the baby, haha!×××××××
8 149 - In Serial3 Chapters
love is a filter
a story about philophobia
8 83 - In Serial241 Chapters
Infinite Mana In The Oasis
Welcome to the world that has shed its old skin. It's an age of avant-garde technologies that break common sense. Science that transcends fantasy. And yet, it has lost its charm in the face of something even more fantastical. The presence of mana is for those who are blessed by their origins. The Rankers are the true elites of their circles. A long lifespan is possible. Gaining superhuman powers is feasible. But what use is personal power when the entire existence of your species is on the line? Things on Earth are much more serious than the general populace is aware of. A threat of the unknown looms over the existence of everything living and otherwise. Humanity may soon need to leave the only place it calls home. And seek shelter somewhere else in the infinite universe. Who would find the Oasis for humans who have never been so powerful or as helpless as they are now? Will it be the hero they asked for? Or will it be the not-a-hero they need? What happens when that not-a-hero gains one of the most broken powers? === I am lost and found In the world of dreams My serenity awaits Amid the banshee screams! Within mayhem, I'll find my reason Within sorrows, my bliss In the darkness, I'll see my light In the desert, my oasis! - Grayback Thank you for reading Infinite Mana In The Oasis novel @ ReadWebNovels.net Read Daily Updated Light Novel, Web Novel, Chinese Novel, Japanese And Korean Novel Online.
8 97

