- A vízesésünk! - forgattam körbe a tekintetemet a helyen, amit a legjobban szerettem Asgardban. Loki úgy gondolta, az idegességem Hela miatt meg az egész keresztelő-dolog miatt a végletekig kimerített engem. Azt mondta, rám férne valami kedves dolog, egy olyan helyen, ami a szívemnek is kedves volt. Azt hiszem ösztönösen a kedvenc lagúnánkra kellett volna gondolnom, amikor kirángatott a palotából és kézenfogva vezetett végig a városon, majd ki belőle egy erdős, sziklás területre, de semmit sem gyanítottam, talán pont azért, mert legutóbb bekötött szemmel haladtam végig ugyanezen az úton. Ezúttal viszont mindent láthattam, s próbáltam ezt beszippantani az utolsó részletekig, az utolsó lépésekig. Hogy őszinte legyek, sosem gondoltam volna, hogy egyszer visszatérek még ide, főleg nem egy háborús időszakban, de Loki igencsak keresztülhúzta a számításaimat. És ez a lehető legjobb döntés volt a részéről.

- Belemászunk? - kérdezte a férfi, majd lágyan elmosolyodott. - Elfordulok! - mondta azonnal, s bár szerettem volna tiltakozni, Loki ígéretéhez híven már egy másik irányba nézelődött addigra.

Felsóhajtottam. Nem sok kedvem volt megmártózni, legszívesebben csak kiültem volna a partra egy kiadósat beszélgetni, de aztán eszembe jutott, hogy néhány éve én magam is azért jártam uszodákba, hogy leadjam a munkahelyi stresszt és az volt az életem egyik legmeghatározóbb, legkiegyensúlyozottabb periódusa.

Szóval végül ledobtam magamról a textilt. Először fehérneműben álltam a parton, készen arra, hogy belemerüljek a lagúnába, amikor egy váratlan érzés ragadott meg. Újra a háború jutott eszembe, újra a haláltól való félelem, újra egyfajta rettegés, s tekintetem egy pillanatra Loki felé vonult. A férfi kitartóan állta a sarat, nem leskelődött, nem hazudtolta meg önmagát, én pedig arra gondoltam, hogy kár lett volna úgy csatába menni, hogy nem tudtam, milyen, ha hagyom, hogy megérintsük egymást úgy, ahogyan az ösztöneikkel nem bíró, vak szerelmesek érintették egymást. Hiszen benne volt a pakliban a halál bekövetkezésének lehetősége. Mert én sem voltam ostoba. Ott volt még a próféciánk, az a rettegett, elátkozott szerelmi ügylet, amiről hiába próbáltam még csak tudomást sem venni, attól még létezett, s vészjóslóan gyűjtötte az esőfelhőket fölénk.

- Gyere, készen vagyok! - kiáltottam ki a partra, amint nyakig a vízben voltam már, mire Loki megfordult és egy mosolyt küldött felém. Ő maga is elkezdett vetkőzni, egy ideig egyetlen szót sem szólva, de aztán a tekintete hirtelen megakadt a parton hagyott fehérneműmön. Szinte lecövekelve bámult rájuk, majd újra felém fordult.

- Meztelen vagy? - tette fel a kérdést egyből, mire egy kacér kacsintást küldten felé.

- Ha meg akarod tudni, ahhoz neked is be kell jönnöd!

Természetesen az istent sem kellett kétszer kérni. Amint ő is megszabadult minden létező, zavaró ruhadarabjától, szinte kapkodva csobbant be a vízbe, s úszott hozzám közelebb és közelebb, míg végül már csak néhány centi választotta el az arcunkat. Ösztönösen köré fontam a meztelen testemet, s minden további nélkül belekapaszkodtam a nyakába. Ez már lassan több volt, mint puszta játszadozás. Intimitás volt. Valami, ami csak a kettőnké volt és senki másé.

- Meztelenek vagyunk a lagúna kellős közepén - suttogtam nevetve, majd megfogtam Loki kezét a víz alatt, s bele sem gondolva abba, hogy mit teszek, intimebb területekre kalauzoltam annak ujjait. Persze ezzel sikerült kissé meglepnem az istent, akinek laza testtartása egy pillanatra megmerevedett, mielőtt újra alábbhagyott volna.

- Mit művelsz? - kérdezte a férfi sejtelmesen, bár természetesen nem ellenkezett, nem próbált kibújni a mozdulat alól, sőt, nagyon is élvezte ezt a kis játékot.

- Csak próbálkozom, hátha ezúttal... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert amikor Loki keze végigszántott azon a pontomon, ahol gyönyört kezdetem el érezni, hangosan felnyögtem. Ettől a férif kissé megszeppeni látszott, valószínűleg nem tudta eldönteni, hogy a mozdulata jó érzést keltett bennem vagy valamit rosszul csinált és megsértett vele odalent.

- Biztosan ezt szeretnéd? - hajolt közel az ajkamhoz.

- Mindennél jobban - sóhajtottam, majd végül én voltam az, aki csókba húzta őt, nem pedig fordítva. Egyszerre felemelő és lebilincselő érzések kerítettek hatalmába, a teljes testem extázisban úszott. Még sosem éreztem ilyen mértékű felszabadultságot, mintha az élet vizében evickéltem volna, úgy lebegtem Loki karjaiban, mint egy könnyű tutaj a tenger felszínén. Hagytam, hogy keze olyan helyekre vándoroljon, ahová korábban nem engedtem neki bejutást, hogy feltérképezze a testem minden apró porcikáját. Nem tudtam eldönteni, hogy ezúttal mi lehetett más, mint a legutóbb. Talán a környezet? Talán Loki bíztató szavai? Vagy Angrboda tanácsa? Talán mindhárom? Tudtam, erre sosem fogok majd választ kapni, de már nem is számított: az övé voltam, lelkemmel, testemmel, elmémmel, teljes mértékben az övé. Ő pedig az enyém, csakis az enyém, megmásíthatatlanul, tökéletesen, minden tekintetben.

- Nem tudom mennyire lenne helyénvaló itt... - próbált meg Loki arra utalni, hogy a lagúna és az első együttlétünk talán nem a legmegfelelőbb helyszínnek számított, s bár maga a dolog tényleg baromi romantikus volt, igazat kellett adnom neki abban, hogy jobban tettük, ha ezt másként próbáltuk inkább honorálni.

- Legyen - suttogtam, még egy utolsó, heves csókcsatával megajándékozva az istent, majd amint mindketten kiúsztunk a partra és magunkra kapkodtunk néhány ruhadarabot, szinte már futólépésben közelítettük meg a kastélyt, néha-néha megtorpanva egy-két újabb csók erejéig, hiszen alig bírtuk tűrtöztetni magunkat. Valahol örültem annak, hogy a hazavezető út nem a szivárványhídon keresztül vezetett, hiszen röstelltem volna Heimdallal szembenézni ezek után, bár bíztam abban, hogy a férfi ha látta is mit teszünk, tiszteletben tartotta az intim szféránkat és a látottakat száműzte valahová az agypalotájának legmélyére.

Szinte egymásra estünk, amikor berobbantunk a lakosztályomba. A végtagjaink összegubancolódni látszódtak, a szájunk folyton a másikét kutatta egy újabb csókra, s Loki épp hogy el tudott kapni és az ágyra vonszolni, mielőtt újra repkedni kezdtek rólunk a ruhák lefelé. Arra számítottam, hogy a bugyimtól újra félni fogok majd megszabadulni, ám úgy tűnt, a lagúna intimitása megtette a hatását, mert végre sikerült anyaszült meztelenre vetkőznöm Loki előtt, aki ő maga is pucéran feküdt alattam, miközeben a nyakát, az állát és a felsőtestét kényeztettem. A férfi beleborzongott minden apró kis szeszélyembe, felnyőgött, ha egy kicsit szívni kezdtem a bőrét itt-ott, teljesen levett a lábamról azzal, hogy nem félt élvezni a kényeztetésemet, hogy nem rettent meg attól, hogy gyöngének tűnhet majd a férfi sóhajoktól. Biztosan nem tudhatta, milyen izgató hatással voltak rám ezek a hangok, képes lettem volna őt minden további nélkül magamba fogadni, de tudtam, hogy kell az előjáték, mind neki, ahogyan nekem is, hiszen azt akartuk, hogy különleges pillanat legyen az első alkalom, felejthetetlen, minden tekintetében emlékezetes. Őszintén szólva, ötletem sem volt, hogy mit csinálok, hogy hogyan kell csinálnom vagy hogy tényleg jól csináltam-e, mert sosem volt ilyen intenzív együttlétem, ilyen környezetem, ilyen érzelmeim, és ilyen szabad kezem, ilyen dominanciám még. Ahogyan hagytam Lokinak feltérképezni a testemet a lagúnában, úgy ezúttal ő is hagyta, hogy ugyanezt tegyem vele. Ha ujjaim az intim testrészére tévedtek, zihált az élvezettől, fejét hátradöntve veszett el a gyönyörben, s én is ugyanígy tettem, amikor bejutást engedtem neki a sajátomba. Csodálatos volt, kissé hangos is, de eszem ágában sem volt csendesebbnek lenni, nem érdekelt a külvilág, a múltam, az ellenérzések. Csak Loki érdekelt, az érintése, a kényesztetése, az érzések, amiket a testemnek okozott. A takaró összegyűrődött a kezemben, ahogyan percekkel később minden erőmmel azon voltam, hogy zihálva befogadjam az egyesülés csodálatos érzését. Loki gyöngéd volt, mégis kellőképpen kielégítő, úgy éreztem magam, mintha többé soha semmi rossz nem történhetett volna velem az életben.

Pedig a java még hátra volt.

De legalább elmondhattam magamról azt, hogy végre boldog voltam. Beteljesült. És ezt az érzést egyes egyedül az én fekete hajú, ravasz, furfangos, de csupaszív gonosztevőmnek köszönhettem, akiért képes lettem volna az életemet adni. Bárhol, bármikor, bármi miatt.