Borús hangulat uralkodott a palotában Fenrir legyőzése óta. A bestia még mindig a szivárványhídon lógott, néha bele-beleremegett a palota is, ahogyan próbálta kiszabadítani magát a kötél fogságából, hasztalanul. Normális esetben ki ledtem volna akadva ezen és állatkínzásra hivatkozva azonnal kérelmeztem volna, hogy bánjanak már vele emberségesebben, de az igazság az volt, hogy a farkas ereje engem is mélységesen megrémisztett, pláne ha figyelembe vettem a skandináv mitológiában leírt garázdálkodásait. Aprópó skandináv mitológia: amikor leültem Lokival átbeszélni néhány dolgot arról, hogy mit is olvastam az északi istenekről abban a gyűjteményben, egészen vicces arcokat vágott. Teljes mértékben elborzasztották a hallottak, legfőképpen azok a tettek, amikről a mítoszok azt tanították, hogy ő követte el őket, bár közben valahogy büszke is volt a fikcióbeli énjére, pláne amikor az istenek átveréséről esett szó bennük.

- A midgardiak mind őrültek! - borzongott meg egész testében. - Komolyan mondom, még jó, hogy nem jártam sikerrel a leigázásatokban! - fogta a fejét kiakadva. A visszafojtott nevetéstől lilult már a fejem, mintha egy komédiást láttam volna előttem játszani a színpadon.

- Mondtam ám, hogy nem én vagyok az egyedüli őrült! - tártam szét a karomat szórakozottan. - Úgy tűnik, így gyártanak bennünket odalent.

- Borzalmas! - húzta össze az orrát undorodva. - Ne is meséld tovább!

- Sosem gondoltam volna, hogy egy félig fiktív "mesekönyv" borzaszt majd el ennyire! - kuncogtam. - Azt hittem, te aztán semmitől sem félsz!

- Nem félek tőle, csak szeretném, ha elégetnénk, látni akarom, ahogy hamuvá válik! - jegyezte meg a válla fölött, mintha ez ennyire egyszerű lett volna.

- Nem égethetsz el egy egész kultúrát. És ne, nehogy meglássam azt a fejet, hogy "azt majd meglátjuk", a skandinávokat nagyon szeretem! - figyelmeztettem, a mutatóujjamat rázva felé, mire a férfi elvigyorodott.

- Túl jól ismersz! - kacsintott rám gyorsan, s ekkor kopogás hangzott fel az ajtó másik végéről.

- Szabad! - kiáltottam ki, mire a szobába Lady Sif lépett be, elégedetten végignézve rajtunk.

- Oh, mindketten itt vagytok, remek! - bólintott. - Thor szeretné összehívni a csapatunkat a tanácsterembe, jó lenne, ha jönnétek! - tájékoztatott bennünket, mire értetlenül néztem rá.

- Milyen csapatunkat?

Noha a válasz automatikusan adta magát, valahogy nem jutott eszembe, mire Sif csalódottan nézett rám.

- Kérlek ne akard, hogy kimondjam azt a förtelmes nevet! - fintorodott el kínosan, mire Loki vihogva nézett fel rá.

- Bosszúvágyóóóók? - kérdezte játékosan, mire Lady Sif a szemeit forgatva hagyta el a szobát. Egészen az idegeire mehetett ez a megnevezés, ha ennyire nem kedvelte.

- Tényleg förtelmes ez a név, ha jobban belegondolok! - tűnödtem el én is, majd a kezemet nyújtottam az ágyon hasaló Loki felé. - Na gyere, ideje újra megkomolyodni!

Loki elfogadta a felé nyújtott kezet, majd sietős léptekkel haladtunk át a tanácsterembe. Már annyira sűrűn látogattuk azt a helyet, hogy elgondolkodtam rajta, hogy oda kellene beköltöznöm, ki sem kellene tennem belőle a lábamat.

Első pillantásra még semmi sem tűnt szokatlannak, talán azért, mert először Bruce került a látómezőmbe, aki a könyökével véletlenül levert valami antik tárgyat ami miatt Thor irtózatos ordításba fogott, de amint kinevettem magam és a kedélyek is lecsillapodni látszottak, rögtön kiszúrtam a jégkék tekintetet és az élénkvörös hajzuhatagot, aki az asztal fölé görnyedve, Valkyrie társaságában tanulmányozott néhány papírlapot.

- Angrboda! - kiáltottam el magam lelkesen, majd minden egyéb gondolkodás nélkül a nő felé szaladtam, aki először ijedten kapta fel a fejét a neve hallatán, de amint meglátott felé közeledni, rögtön maga is elém sietett, hogy üdvözölhessen. Úgy tűnt, ő is örült a látványomnak. Nem is tudtam igazán megmondani, hogy miért örültem neki ennyire, de tisztán éreztem ahogy átjár a megkönnyebbülés a jelenlététől, talán éppen azért, mert tudtam, egy újabb remek harcos csatlakozott a csapatunkhoz. Már egyáltalán nem éreztem ellenszenvet iránta.

- Hála az égnek, mind jól vagytok! - ölelt át szorosan, s mivel Loki is mellénk ért, őt is a keblére húzta, velem egyszerre. - Kérlek mondjátok, hogy megtört a jég! - nézett ránk várakozó, feszült figyelemmel, mire egy másodpercre összenéztünk Lokival, aztán mindkettőnkből gyermeki kacarászás bújt elő. - Ezt egy igennek veszem, nagyon szurkoltam! - mosolyodott el szélesen.

- Nehéz szülés volt, ami azt illeti - húztam el a számat őszintén.

- Rövid, aztán hosszú, aztán ismét rövid procedúra. De pont így! - magyarázta Loki is, mire Angrboda felvonta a szemöldökét.

- Csak nem megint te rontottál el valamit? - vádolta meg viccelődve.

- Igazából mindketten marhára elrontottunk valamit! - vakartam meg a tarkómat feszülten. - De szerencsére ezen már túl vagyunk. Most már jobb, sokkal jobb! - ismertem el, majd amint Thor és Bruce visszatértek, az asztalhoz csalva Lokit, hogy valamit megmutassanak neki az elkészült tervekből, a nő rögtön félrehúzott a terem egy másik sarkába.

- Csak jobb? - kérdezte aggodalmasan. - Történt valami baj?

A fejemet kezdtem el rázni, bár díjaztam, hogy milyen remekül kiszúrta a szóhasználatomból azt, hogy nem volt minden felhőtlen. Szkeptikus tekintetéből rögtön megértettem, hogy nem hiszi egy árva szavamat sem, mire bekapcsolt a védekező mechanizmusom és rögtön átöleltem a karjaimat.

- Ciki erről beszélnem! - ismertem el, mert tényleg az volt.

- Ciki? - kérdezett vissza a lány értetlenül. - Az mit jelent?

- Jaj, bocsi. Azt jelenti, hogy kínos. De valójában nem is kínos, inkább csak... nehéz. Előrángatja belőlem a bűntudatot. És sajnos nem sokat tudok tenni ellene - biggyesztettem le az ajkam.

- Szeretnél róla beszélni? - fogta meg a vállamat.

- Nem is tudom, még a nővéremnek sem mertem róla beszélni - vallottam be, mert még tényleg nem volt időm meglátogatni Janet. Meg hát amúgy sem mertem ilyesmikkel zargatni háborús időszakban. A saját lelki terheimnek itt most nem volt helyük.

- Kisurranhatunk, ha gondolod. Van itt olyan hely, ahol senki sem zavarhat meg bennünket? Mert először járok itt életemben, de lépten-nyomon csak embereket látok, mintha minden sarkon hat őr lenne - jegyezte meg cinikusan.

- Hát tudod hogy van ez, védeni kell ezt a sok aranyat, nehogy ellopják! - poénkodtam, mire a nő össze is kuncogott velem. Mintha egy pizsamapartin beszéltük volna ki a titkainkat. Muris volt. - De tudok egy helyet, rég nem jártam a tetőn - intettem a fejemmel, majd amint mindketten megbizonyosodtunk róla, hogy senki sem figyel, rögtön kiosontunk a teremből és futólépésben közelítettük meg a tetőt. Sosem gondoltam volna, hogy ezekről a problémákról majd pont azzal fogok beszélgetni, akire nemrég még vetélytársként tekintettem, de Angrboda világossá tette, hogy nem szeretne többé semmit Lokitól és én ezt el is hittem neki.

- Hűha, de szép innen a város! - ámuldozott, amint helyet foglaltunk az aranyozott rémálmon. És igaza volt. Amennyire idegesítő, annyira gyönyörű is volt a látvány, bár szó ami szó, Fenrir vergődésének szemtanúja lenni nem volt valami kellemes élmény. - Hela bosszút fog állni ezért...

- Egészen biztos - bólintottam egyetértve. - Tényleg csak napok kérdésének érzem. Hogy jutottál vissza ide? - váltottam témát.

- Utánam küldték Heimdallt - magyarázta. - Aranyos fickó, bár nagyon kimértnek és modorosnak tűnt - nevetett fel a lány. - Nem mondhattam nemet a harcra, pláne, hogy Thor ilyen jóképű férfiegyedet küldött utánam. Furcsa is volt, hogy egyből rám talált, mintha tudta volna, hogy hol vagyok.

- Öhm... izé, mert tudta is! - nevetgéltem kínosan. - Heimdall szeme mindent lát... szó szerint! - néztem a nőre szórakozottan, mire ő a fejét kezdte el fogni.

- Te szent Asgard, akkor ő most is... - nézett rám kétségbeesetten, s amint aprót bólintottam, leeresztette a kezeit. - Tudod mit? Nem is értem miért szégyenkezem: édi vagy, Heimdall, meghívhatnál egy korsó sörre! - kiáltotta el magát vihogva, mire már nekem is a hasamat kellett fognom, annyira nevettem.

- Egy korsó sörre? - csodálkoztam. - Nem gondoltam volna, hogy tudod mi az!

- Ne viccelj már, a midgardiak tudnak valamit! - bizonygatta. - Undraveldben folyton ezt ittam, onnan tudom, hogy a ti találmányotok, annál finomabb ital nincs!

- Hát igen, csak tudod hogy van ez... megiszol egyet aztán hármat pisilsz ki cserébe!

Újabb nevetőroham kapott el bennünket. Tényleg úgy éreztem magam, mintha a legjobb barátnőmmel heherésztem volna. Erről ösztönösen Dylan jutott eszembe, akit bár ki kellett volna iktatnom az életemből és régen eltemetnem, még mindig ott motoszkált a gondolataimban. Annyira nehéz az embernek kiölnie a régi emlékeket. Akármilyen is volt az álca mögött a fiú, legalább mindig jobb kedvre derített.

- Elcsendesedtél - jegyezte meg Angrboda, szomorú mosollyal. - Újra eszedbe jutott a dolog amit a teremben mondtál nekem?

A fejemet ráztam.

- Igazából máson járt az eszem most, de az nem is lényeges! - tudtam le gyorsan. - Elmesélem neked mi van velem és Lokival csak... kérlek ne ítélj el miatta!

A lány aprót bólintott, én pedig egy súlyos sóhajt követően belevágtam a közepébe. Ugyan nem mentem bele a legintimebb részletekbe, de a történések és a múltam felületét szomorúan és szorongva meséltem el neki, s őt ez annyira meghatotta, hogy a kis monológ végén a kezem után nyúlt és mélyen a szemembe nézett.

- Ez szörnyű... - suttogta elszorult torokkal. - És akár hiszed, akár nem, pontosan tudom, min mehettél keresztül. Én is voltam erőszak áldozata, én is... túlélő vagyok - ismerte be, lesütve a szemeit. - Még odahaza történt, az első olyan alkalomkor, amikor rátörtek a családomra. Ugyan mindannyian túléltük akkor de... csapdába ejtett az ellenfélből két óriás és...

- Ne is folytasd! - karoltam át a lány vállát, mivel láttam, hogy összeszorítja a szemét. A traumákról beszélni talán a legnehezebb emberi dolognak számított. És az érzéseket szavakba sem leherett önteni.

- Nincs is annál rémesebb, mint amikor egy védtelen fiatal lányt így megaláznak és befeketítik a becsületét. Az eset után döntöttem el, hogy többé nem leszek gyenge. Azóta szentelem a napjaimat a harcnak és az elnyomottak megsegítésének. Mert tudom, milyen kiszolgáltatott helyzetben lenni.

- Én is - bólintottam egyetértőn. - A rendőrré válásom minden napja erről szól. Vagy hát szólt, mert ki tudja, hogy a főnököm visszafogad-e még azok után, hogy ebben az évben hányszor tűntem el és jelentem meg újra! - kuncogtam, hogy oldjam kissé a hangulatot, s szerencsére működött, mivel Angrboda könnyes szemekkel nézett fel rám ugyan, de legalább szívből megmosolyogta a kijelentésemet. Valahol komikus volt, hogy ennyire hasonlítottunk egymásra. Akár ő is lehetett volna Loki egyetlen, igaz szerelme.

- Haladjatok apránként - tért vissza nemsokára az eredeti beszélgetés medrébe. - Az, hogy Loki leállt és figyelembe vette az érzéseidet, már rengeteg mindent elmond, de ezzel te magad is tisztában vagy. Csak... engedd meg neki, hogy gyengéden közeledjen hozzád, próbálj hozzászokni előbb azokhoz az érzésekhez, amiket a testedből kivált. Szívd be magadba az ismeretlen gyengédséget. Tudom, hogy menni fog! - javasolta bátorítón, mire a nyakába borultam meghatottságomban.

- Köszönöm, Angrboda - suttogtam a fülébe. - Úgy érzem, ma gazdagodtam egy új baráttal.

❤