Már egy teljes hónap telt el mióta magam mögött hagytam Asgardot. Már megint. Ezúttal viszont jobban megviselt a dolog, mint három hónappal korábban. Nem csak Loki miatt, hanem amiatt is, hogy így sem a nővéremmel, sem pedig a kis Magnival nem találkozhattam. Ugyan folyamatosan telefonáltunk egymásnak meg képeket is láttam róluk, de az nem volt ugyanolyan, mintha mellettük lennék és aktívan kivenném a részemet az életükből. Hiányzott ez. És utáltam, hogy Loki büszkesége miatt nem találkozhattam a kis unokaöcsémmel. Ha belegondolok, ez az én részemről baromi nagy önzőség volt. Magni jobbat érdemelt ennél, én viszont nem voltam lelkileg elég erős ahhoz, hogy ott legyek mellette úgy, hogy Loki is ott legyeskedjen mindeközben körülöttem.

Persze Jane megértette a dolgot. Soha, egyetlen percig sem fírtatta azt, hogy miért nem térek vissza. Nagyon jól tudta, hogy időre van szükségem. Időre ahhoz, hogy megbocsássak Lokinak, bár nem tudtam, hogy erre valaha is képes leszek-e. Mindenesetre az élet Midgardon egyáltalán nem volt rózsás. Buddynak - az ő szavaival élve - a töke is tele volt azzal, hogy az egyik legjobb rendőre folyamatosan hiányzik a munkahelyéről, akkor is, ha nagyon jól tudta, évekig a munkahelyemnek éltem, elhanyagolva minden más fontos dolgot az életemben. Ha ez nem lett volna elég, még az e havi teljesítményemmel sem volt megelégedve, azt mondta, hogy még soha nem látott ennyire lustának és nemtörődömnek és hogy fogalma sincs mi bajom lehet, de hogy azonnal szedjem össze magam.

Aznap, amikor a Brooklyn Bridge-en haladtam át éppen, akkor is pontosan ez történt. Műszak után voltam, Buddy már megint elégedetlen volt a teljesítményemmel és azt mondta, inkább menjek haza, aludjak még egy napot, mert így hasznavehetetlen vagyok. Nem mondom, eléggé feldúltak a szavai, de igyekeztem nem szívre venni őket, hiszen a főnökömnek igaza volt: egy romhalmaz voltam és minderről csak és kizárólag Loki tehetett. Igyekeztem elhessegetni a férfi arcát az elmémből, így megráztam a fejemet és megálltam egy pillanatra, a híd korlátjának támaszkodva, hogy kifujjam magam. Semmi kedvem sem volt hazamenni és aludni, csinálni szerettem volna valamit, de egyedül nem volt semmi eléggé szórakoztató. Barátaim nem igazán voltak, akik ebben az órában lógni tudtak volna velem - bár Ricardoval megbeszéltünk aznap egy találkozót, de az is csak másfél óra múlva volt esedékes -, ráadásul az egyetlen olyan embert is, aki végig mellettem állt, sikerült elűznöm. Azaz fordítva: ő űzött el engem. El kell felejtenem Dylant is. Ő sosem volt igaz barátom. Úgy nem, hogy mindig is hátsószándékokkal közeledett felém. Vagy hogy a tulajdonának hitt.

A Brooklyn Bridge szokásához híven elég forgalmas volt, főleg, mert már jócskán június közepén jártunk és a turisták számára is közkedvelt úticél volt New York. Ázsiai fazonok kamerákkal, pózoló influencerek termékmegjelenítésekkel, sőt, mindenféle más furcsábbnál furcsább alak is végigmasírozott mellettem a Brooklynt és Manhattant összekötő hídon. Tényleg annyi ember volt, hogy simán elrejtőzhetett volna bárki itt. Ha az ember el akart tűnni, New York volt a megfelelő hely számára, hiszen a tömegben elveszni a legkönnyebb. A sors valahogy mégis úgy hozta, hogy ennek ellenére összetalálkozzak egy felettébb kellemes ismerőssel.

- Hát ezt nem hiszem el! Lexie! - kiáltott fel valaki nem messze tőlem, mire a hang irányába fordultam és egy nevető arc nézett vissza rám. Szőke, hosszú lobonca kibontva omlott a vállára, egy királykék farmerdzsekit viselt, virágmintás ruhával és fehér Converse cipővel. Mi tagadás: Brooklyn Barnes-Rogers integetett felém mosolyogva, kezében mindeközben egy fehér keretes napszemüveget egyensúlyozva. Pont úgy festett, mintha egy tinimagazin címlapjáról sétált volna le éppen és talán ilyen vidámnak sosem láttam még azelőtt, pedig ahányszor találkoztunk, mindig olyan pozitív, optimista képet sugárzott magától. Most mégis, mintha még annál is boldogabb lett volna, de azt nem tudtam volna megmondani, miért.

- Brooke! - nevettem fel én is örömömben és meglepettségemben, s el sem mertem hinni a mázlimat. Mintha Isten, khm, Odin küldte volna ezt a lányt, hogy kimentsen engem a sivár lelkiállapotomból. Tényleg nagyon régen örültem ennyire valakinek. - Hát te? Várj, várj, tudom! Erre laksz, világos! - mosolyodtam el, majd odasétáltam hozzá és megöleltem.

- Mindig úgy örülök, ha veled találkozhatok, olyan maradandó élmény veled beszélgetni! - mondta vidáman. - Mi a helyzet veled? Jaj, nagyon gratulálok a nővéred babájához! Magni a neve, nem igaz?

- Igen, a kis Magni! - bólintottam. - És nagyon köszi, mindenképpen átadom majd neki!

- Na de te hogyhogy itt? - váltott hirtelen egy másik kérdésre a lány. - És Loki?

Egy pillanatra az arcomra fagyott a mosoly a férfi nevének hallatán, mire elhúztam a számat.

- Hát ez egy... felettébb bonyolult és hosszú történet! - ismertem el.

A lány megdöbbenni látszott a kijelentésemen és el tudtam képzelni, hogy miért. A legutóbbi találkozásunkkor még tényleg minden rendben volt köztem és Loki között. Hihetetlen, hogy néhány hónap alatt mennyi minden megváltozhat.

- Van időm! - bizonygatta a szőkeség. - Már ha el szeretnéd mesélni és neked is lenne egy kis időd rá. Van egy Starbucks a híd túloldalán, ha gondolhatod megihatunk egy kávét közben! - javasolta, én pedig kis gondolkodás után rábólintottam. Szükségem volt arra, hogy valakivel beszélhessek arról, ami a szívemet nyomta, Brooklynban pedig kérdés nélkül megbíztam. Ő tökéletes doktora volt a szívügyeknek, ezt már megtanultam.

- Legyen! - bólintottam. - Egyébként is kíváncsi vagyok arra, hogy megtört-e végre a jég közötted és "ő csak a barátom" Peter között - jegyeztem meg nevetve, mire Brooklyn fülig pirult.

- Hát tudod, ami azt illeti... - nevette el magát kínjában, majd miközben elindultunk a hídon, elmesélte, mi is történt amióta nem találkoztunk és hát ami azt illeti, elég sok minden. Amikor Bruce említette, hogy Brooklynnak problémái vannak, azt hittem, hogy szerelmi gondról van szó, nem pedig arról, hogy egy mániákus, szociopata, szadista pasas üldözi őt, akinek minden vágya az volt, hogy megtörje és maga mellé állítsa őt a képességei miatt.

- Szóval te is afféle Bosszúálló vagy? - kérdeztem, amikor már a Starbucksban álltunk sorban a kávénk után.

- Cssst, csendesebben! - kérte Brooke, majd óvatosan körülnézett, hogy figyel-e bárki bennünket. - Nem teljesen Bosszúálló, de olyan képességek birtokában vagyok, amelyek veszélyesek rám és a környezetemre is. Szerencsére viszont van egy mentorom, akivel már elég régóta gyakoroljuk az önkontrollt, úgyhogy most többé-kevésbé kordában tudom tartani őket és reménykedem abban, hogy nem fognak ismét meggondolatlanul a felszínre törni.

Hallgattam. Én kis naiv, hogyan is hihettem azt, hogy Brooklyn élete fenékig tejfel? Na de hogy sötét erők birtokában lenne? Sosem gondoltam volna!

Miután megrendeltem a fekete kávémat, Brooke pedig egy hosszú, tejeskávét, leültünk a Starbucks egyik csendesebb, félreesőbb sarkába és folytattuk a beszélgetést.

- De most akkor minden rendben, ugye? Azt mondtad, elkapták a pasast.

Brooklyn aprót bólintott.

- El, végre valahára. De akármit tehetnek vele, egyszerűen senkinek sem akarja elárulni azt, hogy mire akart felhasználni engem és a képességeimet. Mindenesetre hónapok óta először érzem magam biztonságban, igazi biztonságban. És Peterrel is remekül mennek a dolgok, szóval...

Feltartottam a kezemet, hogy álljon csak meg egy pillanatra.

- Hékás! Ácsi! Szóval eltaláltam? - vigyorodtam el. - Akkor Breter valós és hamisíthatatlan?

Brooklyn egyből felnevetett.

- Breter? Hm. Annyira nem is hangzik rosszul! - ismerte el, majd belekortyolt a kávéjába. - Egyébként... igen, igaz! Most már több mint egy hónapja!

- Úristen, gratulálok, húgi! - kezdtem el tapsolni örömömben. - Annyira szurkoltam nektek! Peter remekül illik hozzád, tisztára tünemény az egész srác!

- Az, valóban az - mosolygott szélesen Brooklyn is. - Nem is kívánhatnék nála jobb partnert, de tényleg! Peter okos és figyelmes, végtelenül odáig vagyok a humoráért és egyszerűen csak jobb embernek érzem magam, ha mellette lehetek. Éppen olyan, mint amilyen srácról a legtöbb lány álmodozik, nem igaz?

Aprót bólintottam. Kétség sem fért hozzá, hogy így volt. De Loki is pontosan ilyen ember volt. Hiába volt egy bűnöző, mégis úgy éreztem, hogy mellette én is jobb emberré váltam. Azzal, hogy Brooke eszembe juttatta önkéntelenül is őt, kissé elszomorodtam és ez meg is látszott rajtam.

- Örülök nektek, tényleg! - biccentettem ismét, majd én is kortyoltam egy keveset a kávémból. Brooklyn sokáig elemezte az arcomat, de amikor ismét beszélni kezdett, rendesen fején találta a szöget.

- Baj van a Loxie Paradicsomban, jól érzem, ugye? - kérdezte, arcára pedig gondterheltség ült ki. Én magam csak felsóhajtottam, majd rögtön utána hátra is dőltem a székemben.

- Azt hiszem pontosan egy hónap telt el azóta, hogy megejtettük az első csókunkat és... és hogy bevallotta azt, hogy szeret engem - mosolyodtam el halványan, mert akármennyire fájt is beszélnem erről, a visszaidézett jelenet gyönyörű volt és valami olyasmi, amelyre életem végéig szívesen fogok majd emlékezni. - Minden tökéletes volt Brooklyn! Minden, egészen addig, ameddig rólam is ki nem derült... valami hihetetlen, igazából! - vakartam meg a tarkómat, majd ahogyan pár perccel korábban a lány is tette, én is körbekémleltem a termet, mielőtt elárultam volna neki a féltve örzött, újdonsült titkomat. - Egy skandináv istennő reinkarnációja vagyok! - suttogtam, hogy még véletlenül se hallja senki.

- Micsoda? Ez komoly? - képedt el a lány, mire aprót bólintottam, majd tovább magyaráztam neki a szituációt. Beszéltem neki a próféciáról, Sigynről és a nornáknál tett látogatásról, meg persze Lokiról és hogy pontosan miért is váltunk el ennyire hirtelen és csúnyán egymástól. Brooklyn szinte itta a szavaimat, türelmesen végighallgatva, ameddig mindent elmagyarázok neki. Ha nem velem történt volna és csak kívülről hallom a magyarázkodásomat, vagy azt hittem volna magamról, hogy őrült vagyok, vagy pedig azt, hogy egy kicseszettül izgalmas fantasy-kalandregény vagy film plotját firtatom éppen. Nem volt mindennapi a mondandóm, annyi szent!

- Hűha, hát ez... hát ez annyira kaotikus meg menő is egyben! - ámuldozott Brooke, amint befejeztem a papolásomat. - Mármint a kaland része, a Lokis része viszont... elég necces! - ismerte el, én pedig egyetértőn bólintottam.

- Hát igen, nem tagadom - motyogtam, ismét a kávémba kortyolva. - Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, őszintén! Én makacs vagyok mint az öszvér, Loki pedig túlságosan büszke ahhoz, hogy elismerje: hibázott. Esküszöm, ez az egész helyzet rosszabb mint egy elcsépelt spanyol szappanopera!

Brooklyn szórakozottan nézett rám, enyhén megrázva a fejét.

- Dehogy is, csak ti bonyolítjátok el az egészet! - magyarázta, majd előrébb dőlt. - Figyelj, szerintem jól tetted, hogy hazaugrottál kicsit, legalább volt időd gondolkodni, akárcsak neki is. Úgy értem... mit gondolsz, megérte ez? Egymástól távol lenni, veszélyben? Az a prófécia bármikor bekövetkezhet, ti pedig sokkal jobban ki tudnátok védeni, ha együtt maradnátok. Különben is, még nem mondtad el Lokinak, hogy te is szereted, nemde? Azt ajánlom, hogy ne halogasd túl sokáig, hiszen sosem tudhatod, mi vár majd rád holnap. Lehet, hogy soha többé nem lesz alkalmad elmondani neki, utána meg bánhatod!

- Tudom, tudom és igazad van! - bólintottam. - De Lokival bonyolult ez. Ő biztos benne, hogy azt a próféciát szó szerint kell érteni, pedig a filmekben is mindig elmondják, hogy a prófécia nem mindig olyan formában fog bekövetkezni, amilyenben megírták. Különben a nornák sem jósoltak nekünk rosszat, szóval igazán nem értem, hogy miért nem fogadja el azt, hogy együtt túlvészeljük ezt a dolgot! - tettem karba a kezeimet.

Brooklyn is gondolkodóba esett egy pillanatra, de mint mindig, most is sikerült más szemszögből rávilágítania a dolgokra.

- Nos, ha őszinte akarok lenni, annyira nem ismerem Lokit. Mindig ellentmondásos amit róla beszélnek. Apu meg Tony bácsi szerint egy valóságos teher az az ember, Peter és te viszont teljesen odáig vagytok érte és még Thor sem mond róla annyi rosszat, mint ahogyan azt az ember várná tőle. Viszont láttam, hogy hogyan viselkedik veled és hidd el, Lexie, biztos vagyok benne, hogy azóta ő is megbánta azt, amit tett. Mármint csak gondolj bele! Az az ember... vagyis isten, jégóriás... egye fene, felvilági! Szóval ez a felvilági figura a talán legféltettebb és legmélyebb titkát adta ki neked, őszinte volt hozzád, hagyta, hogy sebezhető legyen egy pillanatra. És hát igen, a következő lépése nem volt valami okos vagy értelmes cselekedet, de ettől függetlenül az érzései nem változtak irántad. Ugyanúgy szenvedhet, ahogyan te is. És ha engem kérdezel, azóta ezerszer megbánta a dolgot és talán ha visszamennél Asgardba, akkor minden megváltozna. Úgy sem bírna sokáig távol maradni tőled!

Le voltam nyűgözve. De tényleg! Brooklyn igazán jól átlátta a helyzetet. Talán ha szólnék Heimdallnak, hogy fel akarok menni, egész biztosan megnyitná nekem a Bifröstöt. Na de onnan hogyan tovább? Mert ezúttal igazán nem én akarok lenni az, aki helyrehoz mindent. Neki is harcolnia kellene értünk.

- Elcsendesedtél. Valami rosszat mondtam? - kérdezte a szőkeség, mire azonnal megráztam a fejemet.

- Dehogy, sőt! Mindig nagyon jókat mondasz, egy csomó helyzetet abszolút tisztán és jól átlátsz, ezért pedig írtó hálás vagyok neked! - mosolyodtam el. - Abban igazad van, hogy mindenképpen vissza kell mennem Asgardba, már csak az a kérdés, hogy hogyan lehetne rávenni Lokit arra, hogy önszántából kérjen bocsánatot?

Brooklyn megrázta a fejét.

- Sehogy! Mármint szerintem csak menj vissza és kövesd az ő stratégiáját: tégy úgy, mintha szándékosan akarnád távol tartani tőle magad. Ne beszélj vele sokat és kerülgesd. Maximum három nap és Loki rohanni fog vissza hozzád. Tudom, tudom, nagyon kegyetlenül hangzik meg neked sem lesz könnyű betartani a "játékszabályokat", de szerintem Loki büszkeségét nem fogod tudni másként megtörni. Mutasd meg neki, hogy milyen fából faragtak, elvégre egy istennő reinkarnációja vagy! Jut is eszembe... Sigynről mennyit tudsz?

Megráztam a fejemet.

- Azon kívül, hogy Loki egyetlen nagy szerelme volt és elég hamar elhunyt? Nem sokat! - vallottam be.

A lány rögtön előhalászta a telefonját, majd mosolyogva mutatta meg nekem, hogy mit talált az istennőről az interneten, egy pár percnyi kutatást követően.

- Nézd csak, itt azt írja, hogy Sigyn nevének jelentése győzelem. Vagyis hát "a győzelem barátja". Szóval ennyi, ezt mondom! Győznöd kell, kerekedj felül a Csínytevések Istenén! - csapott lazán az asztalra, mire egy közelben ülő pasas értetlenül fordult felénk és bámult meg minket.

- Mi van? Nincs jobb dolga? - förmedtem rá, mire egy fintort vágott, majd azonnal visszafordult a kávéjához. Brooklynnal szinte azonnal összenéztünk, majd egyszerre tőrt elő belőlünk a nevetés. - Igazad van, visszamegyek Asgardba és megmutatom, hogy engem még a Csalás és Hazugság Istene sem fog legyőzni! - bólintottam ráerősen, majd legurítottam a torkomon az utolsó korty kávét is.

- Ez a beszéd! - tapsikolt a lány, majd ő is gyorsan végzett a kávéjával. - Ó, egyébként kiderült, hogy anno a parkban Loki mit is beszélt Peterrel!

- Micsodát? - kérdeztem szórakozottan. - Mert ami azt illeti, a vallomás idején Loki is emlegette a fiút.

Brooklyn kacagni kezdett.

- Nem véletlenül! Loki ugyanis állítólag szerelmi tanácsokat adott Peternek! Azt javasolta neki, hogy olyan helyen vallja be nekem az érzéseit, amely mindkettőnknek fontos, Peter ezért is választotta a Stark-tornyot, ahol először találkoztunk!

Halványan elmosolyodtam. Loki valóban igencsak cseles, méltó is a címéhez.

- Ezen meg sem lepődöm. Nekünk is van egy különleges helyünk az asgardi kastélyban, egy hatalmas, vörös függöny mögött. Nekem ott vallott be mindent! - magyaráztam, mire a lány elmosolyodott.

- Az ember nem mondaná meg róla, de Loki végtelenül romantikus alkat, nem gondolod?

Nevetni kezdtem.

- De igen, igazad van! - biccentettem, majd mivel maradt egy vízfolt a kávéspoharam aljáról az asztalon, ujjaimmal köröket írtam le benne, mint valami ovis kislány. - De térjünk vissza egy kicsit rátok! - kértem. - Milyen volt a szalagavató? - kérdeztem.

Brooklyn elhúzta a száját.

- Hát, emlékezetes. De nem a legpozitívabb értelemben - vallotta be. - Az este remekül indult és nagyon romantikus is volt, ameddig a mániákus üldözőm meg nem jelent és el nem rontotta az egészet. Borzalmas volt, Lexie! Bántotta Petert, nekem pedig elborult az agyam... elborult az agyam és...

- Hé, nyugalom, semmi baj! - nyúltam át az asztalon, hogy megfogjam a lány remegő kezét. Szegénykémnek nem csak a keze, hanem az egész teste belerázkódott a férfi gondolatába is. Hiába kapták el, Brooke-ot még mindig üldözte annak emléke és ez teljesen felemésztette őt. Tudtam, hogy milyen érzés ez. Amikor a zaklatód hiába tűnik el az életedből, a trauma miatt már soha többé nem tudod elfelejteni őt. Ez a pasas éppen olyan mumus lehetett számára, mint nekem Robert. Még mindig beleborzongtam, ha eszembe jutott.

- Sajnálom, csak... csak ez annyira nehéz mert... mert én majdnem... majdnem megöl... - de elcsukló hangja miatt képtelen volt befejezni a mondatot. Nem is volt szükséges, hiszen mindent értettem.

- Önvédelem volt, Brooklyn! Senki sem hibáztat érte! - próbáltam csitítani. - Tudom, hogy nehéz ez, én is öltem már majdnem önvédelemből. Borzalmasan felemészt, akkor is, ha az illető túléli. A tudat, hogy valakit bántanod kell, pedig nem szeretnéd... Tényleg értelek, nagyon jól tudom, hogy milyen!

- Köszi, Lexie - suttogta, majd néhány hosszabb bólintást követően ismét elmosolyodott. - Próbálok nem gondolni rá, tényleg! Csak ez az erő is, ami bennem van... őszintén szólva nagyon megnehezíti a dolgomat. Ha nem lenne nekem Peter, aki helyretegye a lelkemet, fogalmam sincs, hogy hogyan vészelném túl mindezt!

- Peter megérdemli az összes jót ezen a világon, komolyan mondom! Annyira szeretem a gyereket. Ú, jut is eszembe! Nemsokára tartunk egy keresztelőt Asgardban, anyáék ragaszkodnak ehhez a keresztény hagyományhoz és hát ha az esküvőn is ott voltatok, Thor tutibiztos, hogy a keresztelőre is meghív titeket. Mindenképp hozd majd magaddal Petert! Odáig lesz Asgardért!

- Na az tuti! - lelkesült fel Brooklyn is egyből, egy pillanatra elterelve a gondolatait az imént beszéltekről. - Tényleg imádná a kastélyt, annál gyönyörűbb helyen én sem jártam még!

- Hát igen. A legelején még nagyon utáltam az aranyozott színe miatt, de mostanra már a második otthonommá vált. Sőt, talán már az elsővé. Queens már nem az igazi számomra. Itt egyedül vagyok és voltam mindig is, távol mindenkitől. Most viszont tényleg ott van az egész családom és egy őrült csapat akiket a barátaimnak szólíthatok... tiszta hülye lennék ha nem térnék vissza oda! A francba! - motyogtam, majd kuncogni kezdtem. - Őrült vagyok, tudom!

- Ugyan, dehogy! - vigyorodott el Brooklyn is. - Csak megvilágosodtál!

- Tiszta Buddha vagyok! - bólintottam, majd az órámra néztem. - Hűha, már fél kettő van! Mennem kell, Brooklyn, megígértem a tetoválóművész barátomnak, Ricardonak, hogy beugrom a szalonjába.

- Ú, csak nem egy tetoválást varratsz?

Aprót bólintottam.

- De igen. Sigyn nevét szeretném a kulcscsontomra, rúnaírásban!

Brooklynnak azonnal felcsillantak a szemei.