Csendben ücsörögtem a székemben Bruce mellett és egy hangot sem adtam ki. Csak mereven bámultam előre, mintha sóbálvánnyá változtam volna, amelyet egyrészt az ijedtség, másrészt a lélekjelenlétem okozott. Nem tetszett nekem ez az egész. Még Angrboda sem zavart annyira, mint az a tény, hogy nekivágtunk a tengernek úgy, hogy a fenevad a közelben volt. Egész testemben remegtem, de összeszorítottam a kezeimet, hogy ezt ne lehessen látni.

- Öhm, srácok... azt hiszem követnek bennünket! - mutatott ki a jármű ablakán Bruce, mire én is arra emeltem a tekintetemet. Igaza volt. Egy másik, ennél jóval kisebb szerkezet eredt a nyomunkba. Loki az ablakhoz sétált majd idegesen rácsapott egyet.

- Ezek Asmeaék! - kiáltotta el magát idegesen, majd Thorra nézett.

- Lerázzuk őket, nem gáz! - legyintett a szőke isten, majd Valkyrie mellé ült, aki a járművet vezette és a navigátor szerepét magára öltve utasította, hogy merre repüljön. Én csak a székbe kapaszkodtam erősen, mert a rossz érzésem nem múlt még el. Idegesített, hogy egyre messzebb és messzebb kerültünk Undraveltől.

- Bocsi, Lexie, ugye? - szólított meg valaki, mire megfordultam és a rókaképű jégóriással találtam szemben magam. Angrbodának elég aggodalmas tekintete volt, nekem viszont semmi kedvem sem volt beszélgetni vele, de azért egy aprót bólintottam. - Csak meg szerettem volna hálálni, hogy a befogadásom mellett döntöttél. Tudom, nem lehetett könnyű neked.

Eltalálta. Egyáltalán nem volt könnyű döntés és még mindig nem értettem, hogy miért tettem. Még egy plusz gond a nyakamra, mintha így sem lenne elég az életemben.

Elnéztem róla, egyenesen vissza előre. Rosszul voltam.

- Nincs mit megköszönnöd, tényleg - feleltem. Nem akartam bunkó lenni, pedig minden jogom meg lett volna hozzá. De Loki minket nézett. Én pedig nem akartam megadni neki az elégtételt, hogy azt láthassa, fáj nekem ez az egész dolog.

- De igen, van, mert...

- VISSZAFORDULNAK! - kiáltott fel Thor hirtelen, majd hangos nevetésben tört ki. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, hogy Asmea és a bandája ilyen könnyen feladták és a megfutamodást választották. Bölcs döntés volt a részükről.

Noha az én örömöm sem tartott valami sokáig, akárcsak a többieké. Asmeák nem hogy ostobák, hanem inkább komoly módon intelligensek voltak, ugyanis hamarabb észlelték a baj közeledtét, mint ahogyan mi azt megpillanthattuk volna. Mindannyian annyira elvoltunk a meneküléssel és a beszélgetéssel, hogy észre sem vettük az abnormálisan magasra csapó hullámokat, amelyből egy hatalmas, vastag test körvonalazódott ki, s pillanatokon belül szinte úgy elnyelte egy közeledő hullám habos esése a hajónkat, hogy Valkyrie alig győzte valahogy megtartani azt. Amint viszont ismét a felszínre kerültünk, mindannyian tátott szájjal, hatalmasra meresztett szemekkel néztünk szembe egyenesen a halállal.

A vízből kiemelkedett a talán legszörnyebb bestia, amit életemben láttam. Hatalmas volt, bőre élénkszürke, fogai élesek és világító sárga szemeivel olyan gonoszsággal nézett ránk, hogy úgy éreztem, minden eddigi lélekjelenlét kiveszett belőlem. Olyan áhitatos kárörvendéssel bámult bennünket a szörnyeteg, mintha szándékosan csinálta volna és biztos voltam abban, hogy ez így is volt.

Ott állt előttünk teljes életnagyságban a Midgard-kígyo, Jormungand.

Az első amire feleszméltem az Angrboda sikítása volt, aki a döbbenettől a földre is zuhant. Gyorsan kicsatoltam az övemet és segítettem neki felállni, majd leültettem őt a helyemre. A keze rémisztően hideg volt és úgy reszketett, hogy féltem nehogy elájuljon. Megértettem a félelmét, hiszen alapja volt.

- Jézusom ne, csak ezt ne, csak a kígyót ne! - kezdett el Bruce is siránkozni mellettünk. Én csak ijedten néztem Thorék irányába, akik még fel sem ócsúdtak a bambulásból.

- Hahó, Valkyrie, húzzunk innen! - kiáltottam előre, mire a lány feleszmélt és indult is volna tovább, ám ekkor a midgard kígyó a farkával egy hatalmasat csapott a hajóra, amely a váratlan támadástól teljesen felfordult, én pedig egy hatalmasat estem, egyenesen az üvegablakra, ahová Loki is.

- Lexie! - kiáltotta a fekete hajú isten, majd átemelte a kezemet a vállán. - Jól vagy?

- Megvagyok! - bólintottam, bár sajgott az egész jobb felem. Mivel a többiek még próbálták összeszedni magukat, Loki vette át az irányítást és indult meg a gép kormányához, hogy visszaállítsa azt az eredeti állapotába.

- Kapaszkodjatok! - kiáltottam, majd jómagam megragadtam a szék lábát, ameddig Loki visszafordította a gépezetet. A kígyó még mindg ott volt. És a tekintete gyilkosabb, mint valaha.

- Nincs mese, ki kell mennünk és meg kell harcolnunk vele! - mondta Lady Sif, amint ismét talpra állt, mire meglepetten néztem rá. Azt vártam volna tőle, hogy öngyilkosságnak tekintsen egy ilyen dolgot, de nem tette. Ez csak egyet jelentett: nem volt más választásunk. Loki közben megpróbálta arrébb vinni a gépezetet, de a kígyó követett minket a fejével. Esélyünk sem volt meglógni. Élet és halál között lebegtünk. Szó szerint.

Mintha a villám csapott volna belé - haha- Thor olyan gyorsan nyitotta ki a felszíni bejáratot és ugrott ki a gép tetejére. Őt gondolkodás nélkül követte Valkyrie és Sif, majd Loki is felállt a helyéről. Felsóhajtott, majd szigorúan rám nézett.

- Próbáljátok meg Bannerrel letenni a gépet, addig mi eltereljük a kígyó figyelmét! - közölte velem, én viszont értetlenül meredtem rá. - Dél fele menjetek, ott hamarosan lennie kell majd egy partnak.

- Nem mehetsz ki te is oda - ráztam meg a fejem, mire halványan elmosolyodott.

- Nem kellene és nem is szeretnék, de kötelességem - felelte, majd még egyszer mélyen a szemembe nézett, aztán megindult a kijárat felé. - Te is maradj itt, Angrboda. Egyszer már megküzdöttél ezzel a bestiával és az bőven elég volt.

Angrboda nem tiltakozott, Loki pedig elhagyta a fedélzetet. Na most kezdett csak eluralkodni rajtam a pánik. Beültem a kormány mögé, majd ijedten néztem végig az előttem elterülő gombokon és karokon. A szívem kezdte lassan felmondani a szolgálatot.

- Bruce, Angrboda? - néztem hátra rájuk, hátha tudnának segíteni. A lány könnyes szemekkel, hevesen megrázta a fejét, Bruce viszont felkelt a helyéről és odabotorkált hozzám. Ő is meg volt illetődve rendesen.

- Életemben nem vezettem ilyet, de valahogy megoldjuk - bólintott bíztatón, majd megnyomott egy gombot, amitől a gépezet emelkedni kezdett. Mindeközben a harc rendesen dúlt odakint, Thor ezerrel mérte az ütéseket a kígyóra, miközben a többiek próbálták azt megsebesíteni kardokkal meg késekkel, de nem úgy tűnt, mintha ez hatékony lett volna. Aggodalmasan néztem végig a jelentet és legszívesebben én is kimásztam volna harcolni, de tudtam, hogy esélyem sem lenne. A szörnyeteg első lesújtásból végezne velem.

Így nem tehettem mást, mint tétlenül nézni a többieket.

- Angrboda, mit művelsz? - kiáltott fel Bruce, s én is hátra néztem a lányra, aki elkezdett kimászni a tetőn.

- Nem fogok itt ácsorogni és remegni a félelemtől. Megbosszulom a fivérem halálát! - mondta eltökélten, azzal pedig ő is eltűnt a fedélzetről. Ijedten Brucera néztem, ő pedig vissza rám. Elszántságot láttam a szemeiben, de azonnal megráztam a fejemet.

- Könyörgöm Bruce, te ne! Ne hagyj magamra, abba belehalok, ha mindenkit elveszítek! - mondtam pánikolva és már tényleg nem kellett sok ahhoz, hogy sírni kezdjen. Rettegtem. Már nagyon régen nem rettegtem annyira, mint abban a pillanatban. És ez csak még jobban megrémisztett.

Bruce szemei hirtelen megteltek könnyekkel, majd bólintott.

- Húzd meg ezt a kart és tartsd egyenesben a gépet. Mennünk kell! - közölte velem, mire nem bírtam tovább és elsírtam magam.

Nem volt mit tennem, nem tudtam őket megmenteni. Bíznom kellett abban, hogy élve visszatérnek.

Istenek voltak. Vissza kellett térniük.

*

Nem tudom meddig dúlhatott a harc, egy fél óráig, egy óráig talán, de amikor a három lány nyúzottan és véresen botorkált ki a partra, alig vonszolva magukat, azt hittem, hogy elsírom magam.

Thor és Loki nem voltak velük. Thor és Loki sehol sem voltak.

Mindhárman leültek a partra és próbálták összekaparni magukat. Egyikükön sem láttam mélyebb sebet, de az biztos, hogy megviselte őket a harc. Odasiettem hozzájuk, megvizsgáltam a sérüléseket, majd vártam még pár percet, mielőtt feltettem volna a kérdést.

- Hol van Loki? - kérdeztem, s éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek.

Ha meghalt... én nem tudom mihez fogok kezdeni.