A kikötőbe érve már alig vártam, hogy kiszállhassak. Bevallom, valahol arra számítottam, hogy amint megjelenünk a szállítóeszközünkkel mindenki jól megbámul bennünket, de valójában ez egyáltalán nem így történt. Sőt! A mi gépezetünk nem is tűnt ki a sok, hatalmasabbnál hatalmasabb és fényűzöbb gépezet között, melyek a város kikötőjében árválkodtak.

- Oké, Bosszúvágyók, kiszállás! - kiáltotta el magát Valkyrie, mire azonnal kicsatoltam az övemet és lelkesen felugrottam a helyemről. Velem ellentétben viszont sem Bruce, sem pedig Loki nem voltak ettől az ötlettől elragadtatva.

- Vészjóslónak tűnik - suttogta Bruce. - Mintha maga a Pokol lenne! - borzongott meg.

Volt abban igazság, amit mondott. Már csak a gép belsejéből, az üvegablakokon kinézve is tökéletesen látni lehetett, hogy a város csak és kizárólag fekete épületek seregéből állt, s az ég színe meg olyan vörös volt, mint a vér.

- Csak reggel ilyen. Éjszaka sötétkék - magyarázta Loki, mivel látta, hogy nagyon megbámulom az odakinti, ismeretlen világot.

- Honnan tudod? - kérdeztem, hiszen tudtam róla, hogy még sohasem járt idelent azelőtt.

- Olvastam - felelte, majd látva a felvont szemöldökömet, becsukta a szemeit és halványan elmosolyodott. - Nem tudom, hogy miért lepődsz meg ezen, eddig is tudtad, hogy szoktam olvasni.

- Eddig csak egy könyvről tudom, hogy elolvastad és az is a Rendőrök Kézikönyve volt!

- Nos, akkor meglepetés: sokat szoktam olvasni!

Bólintottam egyet, majd szélesen elmosolyodtam.

- Igaz, a legjobb főgonoszoknak is inspirálódniuk kell valahonnan! - böktem játékosan oldalba, mire megforgatta a szemeit.

Thor kiáltott, hogy jobb lesz, ha elindulunk beszerezni néhány dolgot a további utunkra, s a feladatokat gyorsan szét is osztotta közöttünk: nekem és Lokinak a ruházatról kellett gondoskodnunk, illetve valami ajándékról is, a nornák számára.

Hát nem volt egy egyszerű feladat, de azért bátorkodtunk elszakadni a csapattól és kettesben nekivágni a szó szerinti ismeretlennek. Jó volt látni azt, hogy Lokival végre egyszerre voltunk mindketten meglepettek és kíváncsiak, hiszen mindkettőnk számára ez volt az első alkalom, hogy itt jártunk.

Az utcák egyébként szűkek voltak, sikátorszerűek és elég mocskosak is, amelyek tökéletesen felidézték számomra Queenst. Az épületek viszont pazarak, már-már fényűzőek voltak, pont, mint Asgardban, bár igaz, itt más árnyalatban. Egy, a szemnek sokkal kellemesebb árnyalatban.

- Ha lehet, kerüld a tekinteteket. Van itt pár lény, akivel nem jó szemkontaktust generálni! - figyelmeztetett Loki, én pedig bólintva vettem tudomásul a mondanivalóját, de azért a tekintetem el-el kalandozott a mellettünk elhaladók felé, hiszen rengeteg olyan lénnyel sétáltunk egy utcán, amelyeket nem hogy élőben, de talán még filmekben sem láttam. Csupa nagyszemű, tüskés, agyaros, óriászerű lények, olyan vékony és magas, nimfa-szerű hölgyek, mintha csak kétdimenziósak lettek volna, csupa ágas-bogas lények, mindenféle szarvval meg hatalmas karmokkal, apró, manószerű emberek, hatalmas nyúlfogakkal és még sorolhatnám. De voltak olyan alakok is, akik egészen emberinek látszottak, s nekik hála senki sem figyelt fel a jelenlétünkre.

- Thor hányas méretet hord szerinted? - kérdeztem, miközben egy jó nagy, homokbarna kabátot elemezgettem a szememmel, amint az első kirakodóvásárral szembetalálkoztunk.

- Ötletem sincs, odahaza ránk szabják a ruhákat! - vont vállat.

- Oh, igaz! Elfelejtettem, hogy ti hercegek vagytok! - forgattam meg a szememet. - De szerintem ez jó lesz! - bizonygattam, majd gyorsan kifizettem az utolsó ruhadarabot is abból a pénzből, amit még Lady Sif adott nekünk.

- Már csak az ajándékok maradtak hátra! - szisszent fel Loki, mire én is felsóhajtottam. Egyáltalán semmit nem tudtam a nornákról azon kívül, hogy baromi szépek voltak és a múltat, a jelent meg a jövőt képviselték. Nem mellesleg pedig sorsokat szőttek és az enyémet igen csak vicces módon alakították. Persze, ezt most szarkasztikusan kellene érteni.

- Nem vehetünk virágot nekik? - javasoltam, de Loki erre csak egy grimaszt vágott.

- Elhervadna, mire leérnénk.

- Csokit?

- Tudtommal élelemre nincs szükségük. Az élet vize mindenről gondoskodik.

Csípőre tettem a kezemet.

- Hát jó, akkor valami tárgynak kell lennie mindenképp! - merültem a gondolataimba, de nem sokáig, mivel egy fura hang ütötte meg a fülemet. Olyan volt, mint valami fájdalmas siratóének, de közben a dallam vidám is volt amiről nem is érettem, hogy ez egyáltalán hogyan lehetséges. Ijedten néztem körül, attól félve, hogy valami sereg közeledik felénk, de Loki ismét tisztázta a dolgokat.

- Nyugi, ez olyan, mint nálatok Midgardon, ilyenkor mindig szól itt az óra, a délidőt jelzi! - magyarázta.

Először egy grimaszt vágtam, de aztán a mondat utolsó felére úgy felcsillantak a szemeim, hogy az még Lokinak is feltűnt, s furcsa, már-már komikus arckifejezéssel kezdett el vizslatni engem.

- Tudom, hogy mi lesz az ajándékuk! - csaptam össze a tenyeremet, majd dörzsöltem is meg azokat, mintha a világ legnagyobb tervét eszeltem volna ki az imént.

- Beavatnál? - kérdezte Loki.

- Ühüm. Két utcával odébb láttam egy bódét, ahol órákat árulnak. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megalkotnánk a nornákat szimbolikusan? Úgy értem, mindegyiküket megformáznánk egy-egy óra alakjában. A múltat egy késő órával jeleznének, a jelent egy olyannal, amelyik hajszálpontos időt mutat, a jövőt pedig egy siető órával. Mit szólsz, hát nem vagyok zseni? - kocogtattam meg a mutatóujjammal a halántékomat, mire ezen Loki egy aprót nevetett.

- Nem rossz. Sőt, nagyon kreatív! Akkor menjünk, vegyünk órát! - bökött egyet a fejével, mire biccentettem.

*

- Jaj, hol késnek már? - zsörtölődtem, miközben a kikötőben vártunk Lokival a többiekre. Valami furcsa, mentazöld színű szendvicset ettünk, ami engem egy burritora emlékeztetett és az íze valahogy tökre furcsa, de egyben nagyon jó is volt, még sohasem ettem hasonlót korábban, s nem is tudnám leírni, azon kívül, hogy valahogy egyszerre volt sós és savanyú, de mennyei.

- Valkyrie tuti iszik valahol mint a kefekőtő, Banner szerintem egy sikátorban zokog, a bátyám valószínűleg verekedésbe keveredett, Sif pedig egészen biztosan utánuk kutat - válaszolta unottan Loki, mire nevetni kezdtem. Tökéletesen összefoglalta ezen emberek személyiségét, s ez kíváncsivá is tett, hogy vajon rólam mit mondana, ha én sem lennék itt.

- Szóval azt akarod mondani, hogy ezúttal mi lettünk a rendes gyerekek akik végre, egyszer életükben betartották a szabályokat? - kérdeztem, mire szórakozottan bólintott.

- Úgy tűnik.

- Klassz!

Csendbe burkolóztunk a továbbiakban, én pedig ismét körülnéztem. Undraveld egyébként egy mesés hely volt, nekem legalábbis nagyon tetszett. Azok a sötét színek egyáltalán nem nyomasztóvá, hanem inkább kellemessé tették a helyet számomra, s különösen tetszett, hogy a lemenő nap lilás árnyalatba öltöztette az eget. A lények pedig valami fantasztikusak voltak, s egyáltalán nem féltem tőlük. Cseppet sem. Persze ez egészen addig, ameddig egy vészjósló társaság be nem fordult az egyik sarkon, s amint észrevettek bennünket, fogcsikorgatva és fenyegetően kezdtek el felénk lépkedni.

Öten voltak. Három agancsos, kigyúrt figura, egy zöld szárnyú, róka orrú lény, illetve egy - aki elől haladt és a vezért véltem benne felfedezni - aki egy olyan nimfa-szerű nő volt, mint amiket korábban is emlegettem, csak ő jóval testesebb azoknál, s egyik szemét egy vörös szemtakaró fedte el.

Amint Loki meglátta őket, azonnal felpattant, s engem is felhúzott a helyemről. Úgy tűnt, mint aki rendesen megrémült a látványuktól.

- Lexie, most nehogy megijedj, de rohannunk kell és addig nem állhatunk meg, ameddig én nem mondom, megértetted? - nézett rám szigorúan, mire elkerekedtek a szemeim, de megértettem, hogy ez most egy vészhelyzet és azonnal bólintottam. - Ha bármelyikük utolér, használnod kell az Aljas Pengét. Nálad van? - kérdezte, mire megpaskoltam a kabátom zsebét.

Loki megragadta a kezemet és rohanni kezdtünk az ellenkező irányba, a lények pedig utánunk. A nimfa-nő rémisztően magas, fülsiketítő hangon kezdett el sikítozni utánunk:

- Állj meg, te gyáva féreg! Utánuk! Lokit élve akarom, a másik nem számít!

Ez talán hülyén hangzik, de maga a tény, hogy az én életem egyáltalán nem számított nekik, csak még jobban ösztönzött arra, hogy minden erőmet felhasználhassam a meneküléshez. Azt sem tudtam hol vagyunk és merre megyünk, csak bíztam Lokiban és a találékonyságában, hogy ezeket az alakokat le tudjuk rázni magunkról.

Bárkik is legyenek és bármit is akarjanak tőle.