- Oké, kezdjük azzal, hogy megoldjuk az alvást! - mondtam a konyhámban ácsorgó, látszólag nagyon elveszett társaságnak. - Van egy vendégszobám, a saját szobám, illetve ha ezt a kanapét itt kihúzzuk, akkor ezen is elfér két ember - vázoltam fel a helyzetet.

- Én elleszek idekint is szerintem, nem akarok zavarni - mondta Bruce, szinte azonnal.

- Akkor én alszom veled itt - biccentett Thor. - Mivel feleségem van, ezért nem lenne helyénvaló más nőkkel aludnom és gyanítom, hogy Loki sem szívesen aludna mellettem.

- Okés, ha nektek így jó - vontam vállat. Már előre láttam, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, akárcsak Loki, aki önelégülten mosolygott mellettem.

- Valkyrie, Sif, nektek jó lesz együtt a vendégszobában? - kérdeztem.

- Nekem aztán mindegy, csak Lokival ne legyek - vont vállat Valkyrie. - Amúgy sincs szükségem túl sok alvásra.

- Nekem is jó - bólintott Sif is.

Loki felém fordult.

- Ez azt jelenti, hogy akkor én veled?

Sóhajtottam.

- Van más választásunk? - kérdeztem.

- Nem, azt hiszem nincs! - válaszolta látszólag közömbösen, ám hangjából nagyon jól érezhető volt a káröröm.

Sikerült kellő mennyiségű ágyneműt találnom mindenkinek, majd amint megvoltam a megágyazással, összeírtam egy listát arról, hogy ki mit szeretne enni, mivel otthon nem volt kész kaja hat főre, így tudtam, hogy le kell majd mennem a boltba. Miután mindenki lediktálta nekem, hogy mit enne (illetve inna - sört Thornak és "mindegy, csak legyen benne jó sok alkohol"-t Valkyrienak), már indultam is volna le vásárolni.

- Várj, biztosan nehéz lesz mindet egyedül elcipelned. Veled megyek, addig is látok valamelyest Midgard ezen részéből is! - ajánlkozott Sif, mire hálásan pillantottam rá. - Csak ha esetleg a ruha gondot meg tudnánk oldani...

- Gyere, valamit csak találunk a szekrényemben! - intettem a fejemmel, s pár perccel később Lady Sif már midgardi szerelésben - farmernadrág és fehér póló kombóban - állt a bejárati ajtóban, készen az indulásra.

- Bruce, könyörgöm vigyázz arra, hogy semmit ne tegyenek tönkre! - suttogtam a férfinak, mire az nevetni kezdett.

- Ne aggódj, Lexie, nem lesz semmi gond! - biztosított róla, én pedig egy apró biccentést követően elhagytam a lakást, Lady Sif társaságában.

Elmondhatatlanul jó érzés volt ismét Queens utcáin járni, bár csak néhány napja hagytam el a helyet, mégis, rég sétáltam a környéken. Lady Sifnek láthatóan nagyon tetszett New York ezen városrésze, állandóan körbetekintgetett és nézte a kirakatokat, no meg volt, hogy egy-egy embert is jól megbámult, s közülük rengetegen - leginkább a férfiak - nézetek vissza rá.

- Hűha, én ennyi emberrel csak akkor szoktam egy légtérben lenni, ha csatázunk - jegyezte meg. - De itt rengetegen vannak, szinte pezseg az élettől a hely!

- Látnád Manhattant! - kuncogtam. - Na ott vannak rengetegen, az New York elit része, ha fogalmazhatok így.

- Érdekes lehet itt élni - mosolygott rám. - Olyan gondtalannak látszik minden!

- Pedig egyáltalán nem az. Főleg ha az olyan elvetemült főgonoszok, mint amilyen Loki is, éppen ezt a várost pecézik ki maguknak arra, hogy elkezdjék leigázni a bolygónkat. És hidd el, rengeteg az ilyen személy! - nevettem el magam, mire ő is velem együtt nevetett. Nevetésünkből egy nem várt jelenet ragadott ki bennünket, ugyanis a sikátorból, amely mellett elhaladtunk, két fiatal férfi lépett ki és egyikük jó erősen megmarkolta Sif fenekét.

- Helló szép leányok, nincs kedvetek szórakozni egy kicsit velünk? - szólalt meg a másikuk, mire láttam, hogy Sif gyilkos tekintettel fordult hátra feléjük. A két kanos férfi vigyorgása azon nyomban fájdalmas kiáltássá torzult, amint Sif megfogta a hozzá közelebb álló férfit és fél kézzel, teljes erőből nekihajította a másiknak. Ha ez még nem lett volna elég, a férfit, aki megfogdosta őt, felkapta a nyakától fogva a földről és a sikátor egyik falának nyomta.

- Ez elég szórakoztató neked? - kérdezte a férfitől, mire az csak öklendezett, a másikuk pedig gyáva mód megfutamodott. Sif még néhány pillanatig fogva tartotta szerencsétlent, aztán elengedte, mire a férfi erőtlenül és levegő után kapkodva zuhant a földre. Az utca népe, akik akkor pont a helyszínen tartozkódtak, üdvrivalgásban törtek ki és vastapsok közepette dícsérték meg a lányt, aki csak mosolyogva tovább haladt velem az élelmiszerboltig.

- Úristen Lady Sif, én eddig is tudtam, hogy lenyűgöző vagy, de most te lettél az új példaképem! - jelentettem ki, s büszke voltam rá, illetve arra is, hogy ezt a pillanatot megélhettem.

*

- Neked is úgy tűnik, mintha a Jóbarátok egyik epizódjában lennénk? - suttogta oda Bruce nekem, amikor a konyhában vacsoráztunk - vagy ebédeltünk, nem is tudom már, hogy minek nevezzem - mindannyian.

Körülnéztem a társaságon és valóban úgy festettünk, mint egy vérbeli amerikai sitcom főszereplői. Gyanítom, Bruce azért hozta fel pont a Jóbarátokat, mert három lány és három fiú tartózkodott a helyiségben, akárcsak a sorozat hat főszereplője.

- Tényleg olyan, bár én nem láttam sokat abból a sorozatból, inkább anya és Jane szerették - jegyeztem meg, mire Bruce meglepetten nézett rám.

- Pedig vétek kihagyni, nagyon jók a poénok benne.

- Azt tudom. Ha lesz időm, majd pótolom. Phoebet szerettem nagyon, mert ő olyan furi volt benne és hát... nem is tudom, bírom a fura embereket. Most is öt különccel kajálok épp, de ezt a lehető legjobb módon értsd! - mosolyodtam el. - Neked mi amúgy eredetileg a hivatásod? - váltottam témát. - Gondolom nem mindig Hulkként tengetted a napjaidat.

Bruce lenyelte a falatot amit éppen rágott, majd belefogott a mesélésbe.

- Atomfizikus vagyok - válaszolta - és a saját hülyeségemből született meg Hulk. Nagy mennyiségű gamma-sugárzás ért egy kísérletezés következtében és hát azóta vagyok Bruce és Hulk egyszerre - magyarázta.

- Huh - csak ennyit voltam képes kinyögni. - Pedig azt hittem, hogy te is valamilyen másik bolygóról származol, fogalmam sem volt, hogy Hulk nem földönkívüli.

- Pedig bizony földi gyártmány és amennyire gyötrelem számomra, annyira izgalmas is. Bár azt a mellékhatását nem szeretem, hogy átváltozáskor sokszor kihagy a memóriám és nem tudom eldönteni, hogy ki barát és ki ellenség. Mára már tudom többé-kevésbé szabályozni ezt. Na ne nézz már így, nem foglak bántani, ha átváltozom! - nevette el magát, mire én is elmosolyodtam.

- Miért, ijedt arcot vágtam? - kérdeztem.

- Csak egy picit megilletődtél. Mesélj inkább te valamit magadról!

Utáltam, amikor valaki ezt kérte tőlem. Egyrészt mert soha nem tudtam, hogy mit mesélhetnék, másrészt pedig egyáltalán nem tartottam izgalmasnak semmit sem a monoton életvitelemben. Mi voltam én, egy igazi Bosszúállóhoz képest?

- Mégis mit mesélhetnék, nem olyan érdekes az életem! - vontam vállat. - Queensben élek amióta az eszemet tudom, rendőrnőként dolgozom és most már azt is hozzátehetem az életrajzomhoz, hogy a sógorom egy skandináv isten! - böktem a fejemmel Thor irányába, mire Bruce majdnem félrenyelte az italát, miközben nevetni kezdett a kijelentésemen.

- Pedig egy rendőrnő, aki beleszeret egy vérbeli főgonoszba, az nem lehet unalmas - jegyezte meg, szerencsére halkan, mire elöntötte az arcomat a pír. - Ne, ne is tagadd! Mindig tagadja mindenki, de én láttam, oké?

A kezeimbe temettem az arcomat, majd felsóhajtottam és visszanéztem Brucera.

- Nem igazán tudom, hogy amit érzek az valóban szerelem lenne. De nem tagadom, hogy túlságosan is vonzódom hozzá, ami gáz, nagyon gáz!

Bruce kérdő arckifejezéssel ingatta a fejét.

- Már miért lenne gáz? - kérdezte.

- Nem az?

Erre a fejét kezdte el rázni.

- A szerelem bonyolult és az érzéseinknek nem tudunk parancsolni. De úgy látom, te sem vagy közömbös Lokinak és talán pont ez hiányzott eddig az életéből - valaki, aki jobb útra terelje. Nem azt mondom, hogy megváltoztattad volna, hiszen ugyanolyan bunkó, mint amilyen utolsó találkozásunkkor is volt, ám azt le sem lehet tagadni, hogy már nem csak és kizárólag önmagára koncentrál, hanem a szeme sarkából mindig téged figyel. És szerintem ez azért nem semmi!

Halványan elmosolyodtam, majd lassan Loki felé fordultam, s már meg sem lepődtem azon, hogy szinte ugyanakkor fordult ő is felém. Elmosolyodott, majd kérdő arckifejezésre váltott, mire csak megráztam a fejemet. Mi tagadás, nagyon is éreztem valamit iránta.

*

- Voltál már szerelmes? - kérdeztem Lokitól, amikor este egymás mellett feküdtünk az ágyban. Olyan hirtelenséggel kerekedtek ki a szemei, hogy kissé megrémisztett.

- Szerelmes? - kérdezte. - Nem hiszem. Hogy jutott ez eszedbe?

Vállat vontam, de természetesen róla jutott eszembe a dolog.

- Csak úgy. Azt mondtad szereted, ha beszélgethetsz velem, úgyhogy feldobtam ezt a témát.

Felsóhajtott, majd kissé közelebb húzódott hozzám.

- Lehet, hogy éreztem valami hasonlót, de az régen volt már. És mikor azt mondom régen, akkor arra gondolok, hogy NAGYON régen!

Összeszűkítettem a szemeimet.

- Mégis hány éves vagy? - kérdeztem. Valami rémlett arról, azt hiszem, még pont a vén fószer mesélte, hogy az istenek akár 5000 évig is elélhetnek.

- Pontosan 1052! - válaszolta Loki lazán, mire éreztem, ahogyan a levegő összeszorul a mellkasomba.

- Hogy mennyi? - kérdeztem, szinte kiabálva, mire nevetésben tört ki.

- Most meglepődtél, nem igaz? - kérdezte. - Mennyi évig éltek ti, midgaridak? Maximum százig?

- Ritka esetekben pár évvel többig is annál - világosítottam fel, hogy azért ne gondolja azt, hogy mi nem vagyunk egyáltalán szívósak. - Oké, hát kizárt, hogy ennyi idő alatt ne lettél volna szerelmes! - jegyeztem meg, mire szavaimtól elkomorodott.

Néhány pillanatra lesütötte a szemeit és néma csönd töltötte be a szobát. Csak Thor és Bruce odakinti, hangos hahotázásai szürődtek be néha. Éreztem, hogy ismét érzékeny pontjára tapinthattam Lokinak. Úgy tűnt, egyikünk korábbi szerelmi élete sem volt felhőtlen.

- Volt egy lány gyermekkoromban - fogott bele a mesélésbe, de még mindig nem nézett rám. Sigynnek hívták. Gyönyörű lány volt, hosszú, aranyszőke hajjal és kékebb szemekkel a zafírnál is. Bátor volt, makacs és szeleburdi. Tőle kaptam az első csókomat - mondta, mire elmosolyodtam. Talán mégsem olyan szerencsétlen a szerelmi története, mint gondoltam. - Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy hogyan szerethetett belém. Először barátok voltunk, segített a csínytevésekben amiket Thor kárára találtam ki. Aztán egyszer, amikor éppen egy ünnepségen voltunk és már a kamaszkorunk közepét tapostuk, egyszerűen csak megcsókolt és onnantól kezdve csak ő létezett számomra és senki más. Igen, azt hiszem, belé tényleg szerelmes voltam - látszott rajta, hogy próbálja visszatartani az érzelgősségét, de nehezen ment neki. Biztosan nagyon szerethette őt, ha ilyen áhitatos szavakkal és tekintettel képes beszélni róla.

- És mi történt? - kérdeztem. - Még tartjátok a kapcsolatot?

Loki összeszorította a szemeit és ekkor már éreztem, hogy most jön a fájdalmas része a történetnek.

- Sigyn már a Valhallában van. Meghalt - jelentette ki, mire szinte elkapott a sírás ettől a mondattól. - Egy jégóriás végzett vele, ráadásul a szemem láttára.

Összeszorította az ajkait, engem pedig ismét átjárt a bűntudat. Miért van az, hogy a kíváncsiskodásommal mindig olyanokat bántok meg, akiket amúgy nem szeretnék? Egy átok vagy az emberiségnek, Alexis Foster!

- Sajnálom - csak ennyit voltam képes kinyögni. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehetett végignézni azt, hogy pont a jégóriások, az olyanok, mint amilyen Loki is, hogy pont közülük volt valaki képes arra, hogy megölje élete szerelmét.

- Ugyan, régen volt már! - mosolyodott el és végre felnézett rám. Tudtam, hogy itt fog befejeződni a meséje és nem lesz hajlandó többet elárulni a lányról, úgy tesz, mintha már nem is fájna neki a dolog. Megértettem, így is marha nagy kihívás lehetett neki ennyit is elmondani.

Csendesen néztünk egymás szemébe tovább.

- Tudod, kicsit rá emlékeztetsz. Sőt, nem is kicsit. Ő is ugyanolyan őrült volt, mint te!

Összeszűkítettem a szemeimet.

- Hát persze, nálad ez a legszebb tulajdonságom, nem igaz? - kérdeztem, ám nem voltam bosszús, s még sikerült el is kuncognom magam.

- A kedvenc tulajdonságom - javított ki. - De most te következel. Mesélj nekem erről a Robertről. Azt tudom ugyan, hogy csúnya vége lett a románcnak és megbocsájthatatlan az, amit veled tett, de csak kellett lennie egy olyan korszaknak, amikor szeretted.

Most rajtam volt a sor, hogy elkomorodjak. Lokinak igaza volt, valóban volt egy olyan korszakom, amikor kimondhatatlanul szerelmes voltam a férfiba, aki megerőszakolt, de nem tudtam nem undorral visszagondolni rá. Hiába volt szép időszak, már sohasem fogok úgy gondolni rá, mint egy jó dologra. Pedig az elején Robert volt a legédesebb, akivel valaha találkoztam.

Mélyen Loki szemeibe néztem és eldöntöttem, hogy megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Ha ő is bizalmas volt velem, nekem is annak kellett lennem vele.

- Még gólyák voltunk az egyetemen, amikor elkapott bennünket a szerelem forgószele - fogtam bele. - Azt hiszem az első egyetemi hét harmadik napján lehetett, hogy elkéstem az egyik órámról és már csak az utolsó padban találtam helyet, közvetlenül mellette. Ott kezdődött el minden. A következő hetekben sülve-főve együtt voltunk, ő volt a legjobb barátom az egyetemen, aztán egy esős délutánon, amikor egy eresz alá álltunk, hogy ne ázzunk át teljesen, megtörtént az első csók. Igazán filmekbe illő volt. Rob figyelmes és odaadó srác volt, de borzasztóan türelmetlen. És hát a türelmetlensége odáig vezetett, hogy azóta egy pasit sem merek befogadni a szívembe és nem bízom meg egyikükben sem.

- Na és Dylan? - kérdezte, mire ismét eszembe jutott a legjobb barátom arca és fájdalmasan felkiáltottam.

- Basszus, Dylan! Holnap mindenképpen meg kell látogatnom. Nem láttam azóta, mióta... - de elharaptam a mondatot, képtelen voltam folytatni. Szerencsére Loki vette a lapot.

- Tudom - suttogta. - Az én hibám volt, sajnálom. Veled megyek!

- Ugyan, nem kell! - legyintettem. - Majd valahogy kimagyarázom.

- Az én hibám - erősködött. - Veled megyek és majd addig kitalálok valamit. Jó vagyok a hazugságban, tudod - mosolyodott el, mire sikerült megnevettetnie.

- Nagyon jól tudom, igen - feleltem, majd megfogtam a párnán pihenő kezét. - Dylan a legjobb barátom és sokat tud rólam, de még neki sem beszéltem soha ilyen nyíltan Robertről és az érzéseimről. Szóval gratulálhatsz magadnak!

Loki széles vigyorra váltott.

- Amiatt, hogy megnyiltál nekem vagy azért, mert vele ellentétben engem befogadtál az ágyadba?

Nem bírtam, egyszerűen olyan röhögőgörcs tört rám, hogy könnyezni kezdtem tőle és a hasam is megfájdult. Loki is velem együtt nevetett és örültem annak, hogy a beszélgetésünk nem letargiába torkollott, hanem vidámságba.

Ugyan a kérdésére nem adtam választ, csak magamban, de az nem az volt, mint amire Loki számított volna. Azért gratulálhatott magának, mert ő volt az első Robert óta, akit a szívembe fogadtam. És ez nem lehetett véletlen.

Captured in your web