Éjnek évadján keltünk útra, két nappal a Bosszúvágyók hivatalos megalakulása után. Ezen két nap során megterveztük az utunkat pontról pontra, amit leginkább Lady Sifnek köszönhettünk, mert ha Thoron múlott volna, már aznap elindulunk, amikor kipattant a fejéből - vagy inkább az enyémből - az ötlet. Az utunk a következőképpen nézett ki a tervek szerint:

• Elsőként Midgardra mennénk, megvárnánk, ameddig a csillagok állása szerint a kígyó feje az általunk használt bejárattal ellentétesen fekszik majd, s ha szerencsénk van, nem is fogja érzékelni a jelenlétünket. Ez várhatóan néhány napba telik majd, a csapatot addig én szállásolnám el Queensben.

Brutálisan hangzott, de Bruce megígérte, hogy segít majd nekem, ezekkel a tudatlan, asgardi emberekkel kezdeni valamit ameddig Midgardon vannak, így ettől annyira nem féltem.

• Második utunk nem egyenesen a kígyóhoz, hanem a kígyó és Midgard közötti, víz alatti, búrában fekvő városba, egy bizonyos Undraveldbe vezetne - amely nekem kísértetiesen Atlantiszként hangzott - , hogy fegyvereket és szállítóeszközt találjunk magunknak, amivel eljuthatunk a nornákig.

• Ekkor jön a harmadik pont: elkerülni jó messzire a nagy, dög kígyót és eljutni a Heimdall által emlegetett Urdarbrunnig, ahol megtaláljuk a nornákat, akik hátha lesznek olyan nagylelkűek és elárulják nekünk, hogy mégis mi a fenét akarhat Hela a kis Magnival.

Jó tervnek hangzott? Mi az hogy!

Sikerül is véghezvinnünk? Majd kiderül!

Sietős léptekkel vágtunk neki az útnak. Thor és Jane már az előző este elbúcsúztak egymástól, hogy ne kelljen húzni másnap az időt miattuk. Igazán megható, könnyes búcsú volt, amit nem bírtam végignézni. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Thor igazat beszélt és tényleg visszaérünk, még Magni születése előtt. A leendő apukának mégis csak ott kellett lennie a fia születésénél!

Ahogyan a hídon haladtunk, Heimdall felé, megfigyeltem ismét a csapatot. Thor lépkedett legelől, elszántan. Szőke hajába belekapott az éjszakai szellő és ettől éppen úgy festett, mint egy mesebeli, hős lovag. Mondjuk tagadhatatlanul az is volt.

Vele ellentétben, Bruce igencsak elveszettnek tűnt, mint ahogyan azt eddig is megszokhattuk tőle. A kezeit tördelve követte Thort, miközben bíztató szavakat motyogott maga elé.

Valkyrie józan volt. Bár kijelentette indulás előtt, hogy hiányolja az alkoholt, de mivel a sajátja elfogyott és mástól nem kapott már, muszáj volt kibírnia így egy kis ideig. Így sokkal komolyabbnak és megbízhatóbbnak tűnt egyébként.

Mellette Lady Sif lépkedett, s talán ő volt a legnyugodtabb mindünk közül. Egyenes háttal, határozott lépésekkel nézte az előtte elterülő tájat, s biztos voltam abban, hogy még néhányszor átrágja magát a terven, amit kitalált.

A sort én és Loki zártuk. Utóbbin egyáltalán nyomát sem láttam az izgalomnak vagy bármilyen más érzelemnek, csak csendesen haladt előre, beletörődött abba, hogy olyan emberekkel indult útnak, akiket nem is kedvel annyira. Bevallom, hatalmas kő esett le a szívemről, amikor a nemtetszése ellenére mégis úgy döntött, hogy velünk tart. Nem csak azért, mert még mindig ő volt a kedvenc asgardim, hanem azért is, mert tudtam, a cselszövéseinek és a hazugságainak még nagy hasznát fogjuk venni.

És íme: Alexis Foster. A szöszi, aki kilógott a sorból, az egyetlen halandó, mondhatni a leggyengébb láncszem. Mert igen, kaptam Lokitól egy fegyvert, de mégis kit álltatunk? Attól még nem válltam erősebbé. De annyira nem is érdekelt vagy zavart a dolog. Az egyetlen, ami számított nekem az a küldetés teljesítése volt, a tudat, hogy mindent el kell követnem annak érdekében, hogy megvédjem a nővéremet és a babáját.

Amint Heimdallhoz értünk mindannyian, próbáltam a háttérben meghúzódni, hogy nehogy észrevegyen, de sajnos nem sikerült. Elfelejtettem azt, hogy Heimdall mindent lát, amit látni akar.

- Meg se próbálj elbújni, Lexie! - figyelmeztetett, mire szégyenérzettel teli bújtam elő Bruce háta mögül. - Valahogy sejtettem, hogy nem kellett volna elmondanom neked amit a nornákról tudok! - sóhajtott, mire lesütöttem a szemeimet.

- Most dühös vagy rám emiatt? - kérdeztem, s bátorkodtam visszanézni rá. Megkönnyebbültem, amikor azt láttam, hogy elmosolyodik.

- Dehogy! Bár felelőtlen dolognak tartom, főleg ha a terv nagy része Thortól származik - fordult az említett felé, mire az válaszképpen elvigyorodott.

- Ha tőlem származik a terv, az csakis jó terv lehet! - húzta ki magát a szőke istenség, mire Loki motyogni kezdett az orra alatt, hogy valóban jó terv, csak éppen az öngyilkosságra.

- Érdekes, pedig még te akartál velem tartani a múltkor, csak kettesben - súgtam oda neki, mire egy fintort vágott. - Vagy az nem lett volna öngyilkosság?

- Dehogynem - felelte -, de az legalább mókás lett volna!

Felvontam a szemöldökömet, mire szórakozott arcot vágott. Erre én is elmosolyodtam, majd alig láthatóan karon löktem és a másik irányba fordultam, ahol egyből elkaptam Valkyrie tekintetét. Meglepetésemre a lány halványan mosolygott, így arra következtettem, hogy van végre valaki, aki nem rosszalja azt, ha én és Loki szórakozunk kicsit. Említettem már, hogy bírom a csajt? Tuti említettem!

Heimdall szólt, hogy álljunk készenlétbe, mire mindenki egy helyre tömörült, s várta, hogy az megnyissa a szívárványhidat. Ám mielőtt én is csatlakoztam volna hozzájuk, előbb odasétáltam Heimdallhoz és a következőt suttogtam neki:

- Majd szólók Verdanidnak egy-két szót az érdekedben!

Ő csak a fejét rázta, ám nem vette rossz néven a dolgot.

Odaszökkentem a többiekhez és vártam, hogy ismét megtegyem már a jól ismert utat a színes fénycsóvák kavalkádjában, Asgard és Midgard között. Mint mindig, ez az utazás most is pillanatok alatt lejárt, s mire feleszméltem, már Queens egyik apróbb játszóterén találtuk magunkat, körülbelül hét saroknyira a lakásomtól. Először csak némán pislogtam párat, majd körbe néztem, megbizonyosodva arról, hogy mindenki épen megérkezett. Így is volt.

Elmosolyodtam.

- Azt ajánlom, hogy gyorsan haladjunk, ugyanis ebben a maskarában - már bocs, hogy így nevezem -, ami rajtatok van, igencsak sok tekintetet fogtok magatokra vonzani! Loki, neked meg azt ajánlom, hogy változz át egy másik emberré, mert ha valaki felismer, annak nem lesz jó vége.

Loki elvigyorodott.

- Rendben. Ki szeretnéd, hogy legyek, Stark? - kérdezte, majd másodperceken belül Tony Stark képében állt már előttem, mire meghökkenve léptem hátra egy lépést, akaratlanul. - Vagy Rogers kapitány? - kérdezte, ismét alakot váltva. - Esetleg...

- Oké, oké, elég legyen! - szakítottam félbe. - Változz át Dylanné, abban úgy is profi vagy! - mondtam neki szemrehányásképpen, de amint eszembe jutott a barátom és az, hogy milyen állapotban hagytam itt a legutóbb, elkapott a gyomorideg. Tudtam, haladéktalanul beszélnem kell vele, mert mostanában ezt nem tettem meg, s ennek éppen Loki volt az oka. Mióta megismertem őt, azóta a nyakamban lógott. Tudom, tudom, ez az én hibám! Magamnak kerestem a bajt, mint mindig.

Loki megint csak fintorgott, de felvette a fiú alakját, engem pedig már ettől elkapott a bűntudat, s nem is bírtam rá nézni többet az út további részében.

- Erre! Kövessetek! - intettem a kezemmel a többieknek, élvezve azt, hogy végre, egyszer én irányítok.

A jóslatom az beigazolódott: szinte minden második lépésünknél belebotlottunk egy emberbe, aki vagy csodálkozva bámult minket, vagy pedig utánunk fordult az utcán, ha első látásra nem bírta elhinni, amit látott. Próbáltam úgy viselkedni, mintha tök hétköznapiak lennénk mindannyian, de gyanítom, hogy voltak, akik felismerték Thort, így esélyünk sem volt abban reménykedni, hogy normálisnak néznek minket.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elértünk végre a tömbházamhoz, de végül ez is összejött. Felgyalogoltunk a lakásomig, ahol bénáskodtam kicsit a kulcsokkal, de amint végre kinyílt az ajtó és kitártam szerény élőhelyem ajtaját, egyből elkapott egy nosztalgikus, de egyben nyugtató érzés is.

Otthon voltam, ismét. Mert igen, bármennyire is szerettem elszakadni Queenstől, azért mégiscsak hiányzott az én pici kuckóm. És végre nem voltam magányos benne.

Betereltem a csapatot a lakásba, majd bezártam az ajtót magunk után, mély levegőt vettem, majd kifújtam azt, s közben próbáltam összeszedni magam és kigondolni azt, hogy mégis mihez kezdjek most velük.

Úgy éreztem, jó bonyolult dolgot vállaltam el, de minden perce élvezetes lesz.