Jane meglepően higgadtan fogadta a közölteket, ami egyáltalán nem volt tőle megszokott. Bár az is lehet, hogy azért volt annyira nyugodt, mivel Thor végig szorította a kezét, miközben elmesélte neki, hogy mire készülünk. Jane egy hang nélkül végighallgatta az egészet és a szeme még akkor sem rebbent, amikor Thor közölte vele, hogy a tervünkről egyetlen szót sem szándékszunk szólni Odinnak. Az igazat megvallva, ez az információ még számomra is új volt, de inkább meg sem mukkantam. Talán jobb is volt, ha a vén fószer nem tudott róla semmit, úgyis csak az lett volna az eredménye az egésznek, hogy papolni kezd, miközben kitér megint arra, hogy én sima halandó vagyok csak, no meg persze, hogy Lokinak semmi keresnivalója sincs Asgardon kívül. Bár Midgardon elég szépen viselkedett, azt meg kellett hagyni.

- És ez mennyi ideig? - kérdezte végül Jane, miután feszült csend állt be a szobába.

- Egy, maximum kettő hét - gondolkodott el Thor. - Igyekezni fogunk, ígérem!

Jane elengedte a férje kezét, majd feszülten állt fel az ágyról, s sétált lassan az ablakhoz. Thor egy ideig nézte őt, majd a tekintete rám tévedt, mire vállat vontam. Ötletem sem volt, hogy Jane mit fog szólni a dologról, igencsak furcsán viselkedett.

- A baba nagyon gyorsan növekszik - suttogta egy örökkévalóságnak tűnő idő után -, sokkal gyorsabban, mint azt egy átlagos gyermeknek kellene.

Elkerekedtek a szemeim, mivel először megijedtem, azt hittem, hogy valami baj van. De mint mindennek, ennek is volt logikus magyarázata.

- Gondolom ez azért van, mert egy félisten - mondta. - Még csak harmadik hónapja, hogy terhes lettem, de már olyan, mintha hét hónapja az lennék. Aggódom, Thor. Mi lesz, ha a szülés akkor indul be, amikor nem vagytok itt? Sem te, sem pedig Lexie? - kérdezte. Elsütöttem volna egy poént, miszerint Odin itt lesz és biztosan nagyon szívesen eljátssza majd a szülész szerepét, de nem éreztem helyénvalónak hangosan kimondani ezt, a szituációhoz mérten.

- Ne viccelj, kizárt, hogy addigra ne érnénk vissza! - próbálta Thor nyugtatni őt. - Csak megyünk és jövünk, meglátod. Kettőt pislogsz és már vissza is tértünk, okosabban és harcra készen Hela ellen.

Jane aggodalommal teli szemekkel fordultfelénk. Hajlamos volt aggódni, igen, de ennyire mély félelmet régen nem éreztem már a szemeiben. És ez valahol engem is megrémisztett.

- Ez a másik dolog, ami aggaszt. Ez a Hela. Mi van akkor, ha a távollétetekben visszatér? Akkor ki fog megvédeni? Hiszen annyira erős, hogy még Mjölnirt is tönkrezúzta! - mondta, s idegességében simogatni kezdte a hasát. Szegény Magninak egyáltalán nem tett az jót, hogy az anyja ennyire frusztrált volt.

- Ki az a Mjölnir? - szaladt ki a számon egy természetesen roppant fontos kérdés.

- A pörölyöm - motyogta Thor, kissé elszontyolodva, mire alig mertem hinni a fülemnek. Ha valaki tényleg képes volt tönkretenni azt a tárgyat, akkor Jane valóban nem viccelt a nő erejéről. Bár sejtettem, hogy nem kismiska, ha már a látomásomban is a hideg futkosott a hátamon tőle.

- Emiatt sincs félnivalód. Ameddig apám itt van, addig Hela nem sokat tud tenni. Fél tőle, mert apám erősebb nála. És itt hagyom neked Volstaggot, Hogunt és Fandralt is. Éjt nappallá téve vigyáznak majd rád és Magnira, ezt megígérem!

- Na és Lady Sif? - kérdezte Jane meglepetten.

- Ő velünk tart az útra - feleltem én. - Akárcsak Loki, Bruce Banner és Valkyrie, bár őt nem hiszem, hogy ismernéd.

Jane karba tette a kezeit s felsóhajtott.

- Ennyi ember életét sodornátok veszélybe ezért? - kérdezte. - Egyszerűen nem kérhetjük tőlük azt, hogy miattunk bevállalják ezt. Egyáltalán nem helyénvaló! - rázta meg a fejét. - Inkább majd... majd megoldjuk valahogy! Elbújok, nagy az univerzum, biztosan van olyan hely, ahol nem találna rám!

A fejemet ráztam. Valahogy úgy éreztem, hogy bármilyen messzire is menne, Hela megtalálná őt.

- Senki sem kényszerítette őket - mondta Thor. - Velem tartanak, mert megértették, ez mennyire fontos nekem, neked és a gyermekünknek. Tudnunk kell, hogy mi áll a háttérben, Jane! És ígérem neked, hogy épségben visszatérünk mind. Neked pedig nem kell elrejtőznöd, majd ő fog elrejtőzni, ha utána iramodok!

Nem tudtam mást tenni, önkéntelenül is elmosolyodtam őket nézve. Arra gondoltam, hogy na igen, ez az igazi szerelem, ami közöttük van. Thor az életét adná Jane és a pici Magni miatt, s nagyon jól tudom, hogy ez fordítva is ugyanígy lenne. Miközben őket néztem, folyamatosan az járt a fejemben, hogy bárcsak egyszer én is átélhetnék egy ilyen őszinte szerelmet, mint az övék. Nagyszerű szülők lesznek, ebben biztos vagyok.

Thor felkelt az ágyról, odasétált a felesége mellé, majd a két keze közé fogta az arcát. Jane könnyes szemekkel nézett a férfi szemeibe, ám ugyanakkor látszott, hogy megértette, hogy el kell mennie. Tudtam, hogy ki kellene mennem a szobából és magukra hagyni őket, de egyszerűen földbe gyökerezett a lábam és mozdulni sem bírtam. Egyszerre tett jót és fájt a szívemnek így látni őket.

- Ígérd meg nekem, hogy túléled - suttogta Jane -, mert nélküled nem ér semmit sem az életem!

Thor heves bólintásba kezdett, majd megcsókolta Janet, én pedig végre megmozdultam, s csak csendesen elhagytam a szobát. Amint a folyosón voltam, a falnak dőltem és egy mély levegőt vettem.

Rájöttem, hogy ez az egész nem játék. Hogy az én hülyeségemből indult minden és talán eszébe sem jutott volna senkinek, ha nekem meg nem fordul a fejemben és Loki nem tetézi azt. Akkor Thor itt maradhatna Jane mellett és senkinek sem kellene az életét kockáztatnia. Ostobaság volt elárulni Thornak a dolgot, talán mégis jobb lett volna, ha csak Lokival mentem volna kettesben, legyen az bármekkora öngyilkosság.

- Alexis, minden rendben? - kérdezte valaki. A hang közvetlenül a folyosó végéről jött, mire azonnal felkaptam a fejemet és Bruce Bannert véltem felfedezni ott, aki érdeklődő arccal nézett rám. Megpróbáltam összekapni magamat és halvány mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. Azért egy annyi lélekjelenlétem még volt, hogy odasétáljak hozzá.

- Szólíts csak Lexienek - mondtam. - És persze, megvagyok!

A férfi felvonta a szemöldökét, majd méregetni kezdett. Ennyire pocsék színésznő lennék?

- Én sem ma estem le a falvédőről, látom, hogy nem vagy jól. Mi aggaszt? - kérdezte. Szóval tényleg pocsék színésznő vagyok.

Felsóhajtottam, majd leültem a földre, hátamat a falnak vetve. Semmi kedvem sem volt kiönteni neki a lelkemet, vagyis igazából inkább szégyelltem megtenni.

- Semmi, tényleg. Hülyeség az egész! - motyogtam. - De kedves tőled, hogy aggódsz, értékelem!

Meglepetésemre Bruce helyet foglalt mellettem, s halványan rám mosolygott.

- Figyelj, ha már úgyis csapattársak leszünk egy időre, megtanulhatnánk társakként viselkedni, szóval te szépen elmondod, hogy mi bántja a lelkedet, én meg megpróbálok segíteni. Bosszúállóként a kölcsönös bizalom tartott engem leginkább életben és az, hogy a többiek mindent elkövettek annak érdekében, hogy segítsenek a gondjaimmal. Úgyhogy ki vele! Nem mondom el senkinek.

Elmosolyodtam a mondatát követően. Már értettem, miért volt Bruce annyira szimpatikus nekem a kezdetektől fogva: mert látszott rajta, a kisugárzásán, hogy egy jó ember.

- Csak aggódom a nővérem miatt - böktem ki végül. - Nem tudom, helyes döntés volt-e az, hogy egyáltalán eszembe jutott ennek az utazásnak már csak a gondolata is. Mert tényleg nem tudhatjuk, hogy túléljük-e, Thor mégis foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy menjünk, pedig annyi dolog sülhet el balul!

Bruce ismét csak mosolygott, de csak egy kisebb idő elteltével válaszolt.

- Thor erős. Baromi erős. És bátor, vakmerő, nem utolsó sorban pedig önfeláldozó. No meg persze, ahogyan te is mondtad, foggal-körömmel harcol azokért, akiket szeret. Amikor Loki megtámadta New Yorkot, egy percig sem habozott, azonnal utána iramodott és hazavitte, mert szerette őt, a tettei ellenére is. Oké, hogy közben jól elagyabugyáltuk szegényt mind, beleértve Thort is, de hát senki sem lehet tökéletes! - vont vállat, mire elnevettem magam.

Talán igaza volt. Ha olyan személyről volt szó, akit Thor nagyon szeretett, kizárt, hogy bárki letudta volna beszélni a tervéről, s talán pont ezért nem mondta el az egészet Odinnak sem, mert tudta, hogy esélye sem lett volna nekivágni az útnak, ha ő tud róla.

- Köszi, igazad van. Most már én is megnyugodtam - bólintottam. Feltett szándékom volt most már kitartani emellett az ötlet mellett és segíteni Thornak abban, amiben csak lehetséges volt. Mert Jane és Magni megérdemelték azt, hogy biztonságban legyenek és hogy egy boldog életben legyen részük Thor mellett.

- Téged bánt valami egyébként, tudok segíteni? - jutott eszembe, hogy hogyha már kölcsönös segítségről és bizalomról beszéltünk, akkor azt adjam, amit én is kaptam.

- Hát, csak ha nem vagy masszázsterapeuta, hogy kezeld a lábfájásomat, akkor nem, nem bánt semmi! - nevette el magát, én pedig vele együtt nevettem. Azt hiszem, nagyon hiányzott egy olyan pozitív ember az életembe, mint amilyen Bruce Banner volt. Bár biztos voltam benne, hogy inkább szerette elrejteni a fájdalmát és igenis voltak neki is bőven gondjai.

Vidámságunkból Loki zökkentett ki minket, aki olyan hirtelenséggel torpant meg a sarkon, hogy teljesen belénk verte a frászt. Azonnal elhallgattunk, s csak nagy szemekkel bámultuk a fekete hajú istent.

- Lexie, velem jönnél egy percre? - kérdezte, mintha Bruce ott sem lenne. A férfire néztem, mire az csak bólintott, hogy nyugodtan menjek.

Feltápászkodtam a helyemről, majd követtem az igencsak sietős léptekkel haladó Lokit.

Mégis mi a fenét akarhat?