- Buddy, könyörgöm! Tudod nagyon jól, hogy évek óta halálra dolgozom magam nálad, mindenféle szünet, vakáció és szabadság nélkül. Ez az év most ilyen, szóval muszáj megbocsájtanod, ismét, de minimum két hétig biztosan nem tudok bejönni dolgozni! - magyarázkodtam a főnökömnek, miközben a többiekre vártam húsz perccel hamarabb a megbeszélt időpont helyett, odakint a kertben. A főnökömnek azt a kifogást találtam ezúttal, hogy a nővérem nehezen viseli a terhességet és valakinek muszáj mellette lennie, mert a szüleim nem a városban élnek, a férje pedig "nagyon elfoglalt". Bár ezen a ponton már a magyarázkodást is feleslegesnek tartottam - ha nemet is mond a dologra, akkor sem fogok bemenni dolgozni, maximum kirúgat, de ez van. Manhattanben amúgy is felajánlottak már egy munkalehetőséget, sokkal magasabb pozícióban, s át is akartam volna menni az ő őrsükre, ha Buddy nem könyörgött volna nekem, hogy maradjak. Pedig mekkora lett volna már az Upper East Side-on élni! De nem, nekem túlságosan jó szívem van, így maradtam Queensben. Elvégre, itt születtem.

A főnök szerencsére belement. Túlságosan félt attól, hogy elveszíti a legjobb rendőrét - nem azért, hogy hencegjek, csupán ez volt az igazság - és nem bírta volna elviselni, hogy Manhattanben lásson futkározni a tolvajok után. Évek óta versengünk New York ezen városrészével és nem hiszem, hogy idén is alul szeretne maradni.

A telefont a nadrágom zsebébe gyömöszöltem, majd körülnéztem az igencsak tágas és - természetesen - fényűző kertben. A padló márványból készült és itt gyakorlatilag ki is fogyunk minden anyagból, ami nem arany. Mert a többi az volt: arany fák, arany virágokkal - bár fehéret és halványlilát is találni lehetett köztük -, egy hatalmas, arany szökőkút a kert közepén és aranypagodák imitt-amott elszórva, amelyek ezúttal üresen árválkodtak egymagukban, illetve néhány aranypad is az utak mentén, ahová lelehetett ülni. De voltak levendulák, tulipánok és rózsák, amelyek azért valamelyest az otthon hangulatát keltették fel bennem és eszembe juttatták, hogy elfelejtettem megöntözni otthon a kaktuszokat. Hátha nem halnak ki, mire visszatérek. Hátha.

Ahogyan a távolba meredtem, egy labirintusfélét véltem felfedezni, mely örökzöld színben pompázott. Azon gondolkodtam, hogy vajon valóban egy labirintus volt-e vagy csak egy egyszerű sétány, magas, bokros falakkal, hogy az asgardiak kedvükre sétálhassanak benne, mint otthon, Midgardon, de semmilyen bonyolult célt nem szolgált valójában.

Már éppen készültem a labirintushoz sétálni, amikor valaki megszólított.

- Elnézést, jó helyen járok? - kérdezte, mire hátrafordultam és egy ismerős alakkal találtam szemben magam. Haja rövid volt és fekete, az alján kissé őszes, földi ruhákat viselt, barna szemeiből pedig kérdések sorozata áradt. Nem volt nehéz kitalálni, kicsoda ő, főleg a múltkori találkozásunk óta.

- Ha Thor hívta ide, akkor valószínűleg igen, a megfelelő helyen van! - mondtam mosolyogva, mire bólintott. Odasétáltam hozzá.

- Maga ismerős nekem valahonnan! - mondta, összeszűkített szemekkel, miközben felé lépkedtem. Igazából kívülről nem látszott, de belül iszonyatosan örültem annak, hogy ha nem is tudta a nevemet, de felismert. Egy Bosszúálló ismert fel, mekkora dolog volt már!

- Talán jobb lenne, ha tegeződnénk - javasoltam -, Alexis Foster vagyok, Jane húga. Az esküvőn már találkoztunk, Bruce Bannerhez van szerencsém, ugye? - nyújtottam felé a kezemet, amit el is fogadott és kezet ráztunk.

- Oh, igen! Igen, már emlékszem! - kezdett el sűrűn bólintani. - Te vagy a lány, aki Lokival fogadott minket aznap. És akire Tony szemtelenül ráhajtott.

- Bizony, én volnék az! - mosolyodtam el, amint eszembe jutott a Tony Starkos incidens az esküvő napjáról. Igazán hízelgő volt. - Szóval, te is beszerveződsz a csapatunkba? - kérdeztem.

- Gond lenne, ha leülnénk? Picit fáj a lábam! - kérte, én pedig a kút felé intettem, azt javasolva, hogy üljünk le oda beszélgetni. Amint Bruce helyet foglalt mellettem, a kérdésemre is kaptam választ.

- Őszintén, fogalmam sincs, hogy mibe másztam bele! - sóhajtotta. - De elveszítettem egy fogadást Thorral még egy évvel ezelőtt és abban egyeztünk meg, hogy egyszer kérhet majd tőlem egy szívességet. Én olyasmire gondoltam, hogy esetleg szerzek neki jegyet egy koncertre, vagy valami lazább dolog, nem pedig arra, hogy egy ismeretlen utazásra megyek majd vele, amiről abszolút semmilyen részletet nem tudok, de azt hiszem, ilyen az én szerencsém! - vont vállat. - Te is velünk tartasz?

- Igen - bólintottam. - Meg Loki is - tettem hozzá, mert valahogy ha erre az emberre néztem, önkéntelenül is eszembe jutott az, hogy többszörösen földbe döngölte a fekete hajú istent. Majdnem el is nevettem magam, de valahogy sikerült visszatartanom.

Bruce felhorkant.

- A puszta jelenlétem is megrémiszti, biztosan velünk jön így is? - érdeklődött.

Bólintottam.

- Igen, biztosan.

Bruce halványan elmosolyodott, de nem kérdezett többet. Tekintete inkább a kertet tanulmányozta tovább. Szimpatikus fickó volt, ezért is nem értettem, hogy Loki hogyan félhet tőle. Persze, a hatalmas, zöld alakjában biztosan ezerszer ijesztőbb lehetett, de így, emberként teljesen normálisnak és kedvesnek tűnt.

- Milyen? - kérdeztem, mire értetlenül fordult felém.

- Micsoda?

Nem tudtam, hogyan tehetném fel úgy a kérdést, hogy ne sértsem meg őt, de aztán eszembe jutott, hogy sokkal jobb, ha őszinte és egyenes leszek.

- A másik fickó. A nagy, zöld ember.

- Hulkra gondolsz? - nevette el magát, mire megnyugodva fújtam ki a levegőt. - Nehéz eset, de azt hiszem, most már tudom őt kezelni valamennyire. Legalábbis régen sokkal nehezebb volt.

- Meghiszem azt - bólintottam. - De lenyűgöző vagy, tényleg! - dicsértem meg, tekintettel arra, hogy láttam felvételeket róla, amikor megmentette New Yorkot anno. Elmosolyodott.

- Egek, mintha Brooklynt hallanám! - jegyezte meg. - Ő is pontosan ugyanezt mondta első alkalommal, amikor átváltozva látott.

A név hallatára felcsillant a szemem. Kellemes emlékek fűződnek hozzá.

- Brooklyn Barnes- Rogers? - kérdeztem. - Tündéri leányzó, volt szerencsém beszélgetni vele és nagyon jó tanácsokat adott.

- Hát igen, Brooklyn maga a két lábon járó szeretet, imádom a kiscsajt. De most neki sem könnyű, erről viszont nem beszélhetek!

Bólintottam. Tudtam, hogy nem tartozik rám, de azért mégis érdekelt volna, hogy mi van a lánnyal. Reménykedtem benne, hogy egyszer még találkozhatunk, mert bár csak rövid ideig beszélgettünk és nem is ismertem igazán, mégis, egy olyan ember volt, aki nyomot hagyott az életemben és tanított nekem valami fontosat.

Nemsokára léptek zaja ütötte meg a fülünket, s láttuk, ahogyan Thor felénk közeledik, Lady Sif és Loki társaságában. Az utóbbi, amint meglátta Brucet, megtorpant és nem mozdult egy ideig. Thor hátrafordult utána és győzködni próbálta, hogy igyekezzen már, de Loki csak a fejét rázta. Kuncogni kezdtem.

- Ha a puszta jelenlétemmel ekkora félelmet tudnék kelteni valakiben, minden ellenségemet régen halálra ijesztettem volna már - jegyeztem meg, mire Bruce is nevetni kezdett. - Dobj oda neki valami kis bátorítást, kérlek!

Bruce bólintott, majd megköszörülte a torkát és Loki felé kiáltott.

- Gyere, Loki, nem harapok!

Ezen kijelentés hatására nem csak én, hanem Thor is felnevetett, ami csak még jobban eltántorította őt.

- Mint egy nagyra nőtt gyerek, komolyan! - forgattam meg a szemeimet. - Gyere már, főgonosz! - kiáltottam én is oda, aminek hatására egy grimaszt vágott, de végre elindult. Viszont amint odaértek hozzánk, mégis megtartotta a tisztes távolságot Brucetól.

- Lady Sif, ezer éve nem láttalak! - köszöntöttem, mire ő is üdvözölt. Mindig is tiszteltem őt, igazi harcos amazon volt, s nem is csodálom, hogy Thor őt is beválasztotta a csapatba. - Nos, ennyien lennénk?

Thor körülnézett, majd megvakarta a tarkóját.

- Nem. De hol a fenében van Valkyrie? Az előbb még mögöttünk volt!

- Valószínűleg az első bokorban - jegyezte meg Loki, mire Thor felsóhajtott és visszasétált a kert bejáratához. Mi csak csendesen néztük, ahogyan megpróbál bevonszolni egy sötétebb bőrű, hosszú hajú,kissé becsípett lányt - ezt a kezében lapuló piából következtettem ki -, aki merőben tiltakozott az ellen, hogy betegye a kertbe a lábát.

- Jól van, Valkyrie, most szépen letesszük ezt az üveget! - próbálta meg elvenni tőle, de a lány nem tágított. Máris kivívta a tiszteletemet.

- Már megmondtam, hogy az ivásról nem fogok lemondani! - makacskodott és sikeresen kitépte az üveget Thor szorításából, majd egy jó nagyot kortyolt bele. A szőke istenség csak tanácstalanul nézett rá, majd felénk fordult.

- Idejönnétek? - kérte, látva, hogy a lánnyal semmire sem fog menni, mire kelletlenül feltápászkodtam és közelebb mentem hozzájuk, a többiek pedig követtek, kivéve Brucet, aki a fájós lába miatt inkább továbbra is ülve maradt.

- Ő itt Valkyrie, ő is velünk tart, mert bosszút akar állni Helán - magyarázta Thor.

- Helló! - köszöntem oda, mire a lány alkoholtól ködös tekintettel biccentett oda felém köszönésképpen. Picit magamra emlékeztetett, még abból a korszakomból, amikor tudatlanra ittam magam Robert miatt. Biztos voltam benne, hogy ennek a lánynak sem lehetett egyszerű a múltja.

Thor lassan felvázolta a tervet a többieknek is, akik figyelemmel és kételkedve hallgatták őt. Miközben magyarázott, éreztem egy tekintetet a tarkómon, mire megfordultam és láttam, hogy Loki engem néz. Odasétáltam a hollófekete hajú férfihez, majd elmosolyodtam.

- Minden rendben? - kérdeztem, miközben a vállára helyeztem a kezemet. Ő egy aprót bólintott és szintén elmosolyodott, csak halványan.

- Persze - válaszolta. - Rájöttem, hogy Banner nem is rémisztő ebben az alakjában! - jelentette ki, mire kuncogni kezdtem. Tetszett, hogy bár ha voltak emberek körülöttünk, akkor játszotta az eszét, de ha velem volt, akkor tudott őszinte is lenni. Ebből is látszott, hogy valamelyest változott az első találkozásunk óta, s szinte büszke is voltam arra, hogy ez az én érdemem.

- Ez öngyilkosság! - hallottuk meg, ahogyan Lady Sif kiakad, Thor mondandójának a végén. - Úgy értem, tőled nem is vártam mást, de... ez túlhaladja az eddigi összes utazást, amiben részt vettünk! Tudom, hogy szereted a kígyókat, de azért ennyire ne szeresd már! - fonta össze a karjait maga előtt, majd szúrós szemekkel elemezgette Thor arcát.

- Én igazából ebből csak annyit értettem, hogy hatalmas kígyó - szólalt meg Bruce is. - És egyetértek a hölggyel, nekem sem tetszik, én félek a kígyóktól!

Thor felsóhajtott, majd tekintete rám siklott. Egy ideig gondolkodott, de aztán látni lehetett rajta, hogy eszébe jutott velemi.

- Lexie! - kiáltotta, majd felém sietett, megfogta a kezemet és odahúzott maguk mellé. - Csak nézzétek meg őt! - mondta, miközben mindkét kezével a vállaimra csapott. Először arra gondoltam, hogy azt várja, hogy én is valamilyen meggyőző beszéddel rukkoljak elő.

- És mit kellene látnunk? - kérdezte Valkyrie, aki alig állt már a lábán. - Egy lány.

- Pontosan! - mondta Thor nagy lázzal a hangjában és már én sem értettem, hogy mégis mi a fenét akarna demonstrálni velem. - Egy lány! Egy átlagos lány, egy halandó! - magyarázta. - Semmilyen emberfeletti képessége nincs, de mégis jönni akar. Mert egyszerűen nem érdekli, ha oda is veszne a küldetésben. Lexie okos és tudja, hogy nincs más választásunk, mennünk kell és meg kell tudnunk az igazat a nornáktól, hogy aztán legyőzhessük Helát. Mert a nővérem nem csak a gyermekem életét veszélyezteti, sőt, még csak nem is Asgardot, hanem mind a kilenc világot és az univerzum többi részét is. Nem vagyok benne biztos, de sejtem, hogy Surtr keze lehet a dologban, ő üzent hadat nekünk és lám: Hela nemsokára meg is jelent.

- Várj, az a nőszemély a nővéretek? - kérdeztem elképedve, Thor felé fordulva. Ekkora plot twisttel utoljára a Twilight-filmek utolsó részében találkoztam, amikor kiderült, hogy az az egész hatalmas harc csupán egy puszta látomás volt és senki sem halt meg valójában.

- Bizony. A poén az benne, hogy mi is csak tegnap tudtuk ezt meg a kedves apánktól - felelte helyette Loki, élénk cinikussággal a hangjában. - Egy testvér is elég lett volna, bőven!

Nem mondom azt, hogy ez a dolog nem ijesztett meg, viszont annál izgalmasabbá tette a dolgokat. Vajon mi a fenét titkolhatott még a vén fószer?

- Na, meglátjátok, jó lesz! Nagyjából kieszeltem a tervet és Heimdallt is beavattam a dologba már, így nyílt utunk van le, Midgardra. Komolyan mondom, B tervem is van ha balul sülne el valami és mindet most találtam ki ebben a szent percben! - büszkélkedett, ami nem kecsegtetett túl sok jóval, de legalább volt valami.

A többiekre néztem, megfigyelve a reakciójukat. Loki arca unott volt, de ezt tőle már megszokhatta az ember, ha valami éppen nem úgy történt, ahogyan azt ő szerette volna. Valkyrie még mindig az italtól kábultan bámult előre, de legalább már rendesen állt a lábán, így láthatólag már kifelé lábadozott a bódultságból valamennyire. Lady Sif az ajkait harapva vacillált magában, miközben ujjaival az egyik karvédő pajzsán dobolt, Bruce pedig olyan arcot vágott, mint aki azt sem tudná, hogy hol a fenében van és mi történik körülötte.

Thort is megfigyeltem, aki feszülten várakozott a válaszra. Mivel az nem érkezett meg, folytatta a buzdítást.

- Mi leszünk a Bosszúvágyók! - jelentette ki, teljesen átszellemülve. Először csak meglepetten pislogtam néhányat, mert azt hittem, hogy rosszul hallok, de aztán mindannyian összenéztünk, arra várva, hogy melyikünk neveti el magát leghamarabb. Én voltam az.

- Bosszúvágyók? - kérdezett rá végül Valkyrie.

- Igen! Mert te bosszút akarsz állni Helán, én is, Lexie is, a többiek meg... - de itt elhallgatott. Tehát a Bosszúvágyóknak pont a fele vágyott csak igazán bosszúra. Eddig is tudtam, hogy Thornak "nagyszerű" a logikája, de ezek után már nem is kételkedtem benne többé.

- ... a többiek meg csak ostobák és veled tartanak! - fejezte be Lady Sif a mondatot Thor helyett, mire Bruce és Loki is helyeslően bólintottak.

Valkyrie vállat vont, majd az utolsó korty alkoholt is lehúzta, az üveget pedig arrébb hajította, éppen neki a szökőkút talapzatának, s az üveg szerencsésen ripityára is tört, aminek hatására inkább Bruce is felpattant és odasétált mellénk.

- Nos, akkor benne vagytok? - nézett körül Thor.

- Persze! - bólintottam azonnal. Thor egészen erős és eszes szövetségeseket szerzett - biztos voltam benne, hogy Valkyrie is az, ha kijózanodott - így első látásra, úgy éreztem, nem kell semmitől tartanom. Vagy legalábbis nem annyira, mintha csak vele és Lokival indultam volna útnak.

- Ha már eljöttem idáig... - mondta Valkyrie. - De kellene még alkohol...

- Veled vagyok, bár még mindig öngyilkosságnak tartom! - jegyezte meg Lady Sif is. Legalább egy ember volt közöttünk, aki racionálisan gondolkodott. Szükségünk volt rá.

- Én még most sem tudom mit keresek itt, de betartom a szavam és veled megyek én is - bólintott Bruce. Éreztem, hogy ezzel a pasival jóban leszek. Ha másért nem is, már eleve azért, mert megrémiszti a főgonoszomat.

Már csak egyetlen válaszra vártunk.

Loki mélyen hallgatott, mire mindannyian ránéztünk. A csalás és hazugság istene csak körülnézett, majd végül felsóhajtott, mint aki megadta magát.

- Megyek - mondta unottan.

Thor büszkén kihúzta magát, mint aki jól végezte dolgát. Az az igazság, hogy tényleg egészen jól végezte, bár a pontos tervével még egyikünk sem volt tisztában, de kezdetnek az elszántság is bőven megtette.

Bosszúvágyók. Nevetséges volt a név, de legalább én is tartozhattam végre egy afféle szuperhős csapathoz.

Úgy döntöttem, hogy picit átnézem a történetet és kijavítgatom azokat a részeket, amelyben túl soknak - vagy bugyutának - találom a párbeszédet és kissé kipótolom leírásokkal meg értelmesebb beszélgetésekkel. Ez nem azt jelenti, hogy leszedném a történetet, az ugyanúgy folytatódik közben tovább, csak esetleg ne lepődjetek meg, ha megjelenne nálatok olyan értesítés, hogy frissítettem néhány részt. Azokat majd esetleg olvasgassátok újra, mert lehet lesz pár elem, ami megváltozik. Köszi a megértést! :)