Ott ácsorogtunk a híd kellős közepén, farkasszemet nézve egymással. A nagy tervemnek lőttek ezzel, hiszen szerettem volna titokban tartani azt, főleg Loki előtt, de gondolhattam volna, hogy ez nem fog ennyire egyszerűen összejönni nekem. Legszívesebben a falba vertem volna a fejemet amiatt, hogy nem voltam megint elég figyelmes, hiszen tudhattam volna, hogy Loki mindenbe beleüti az orrát, s főleg olyan dolgokba, amik velem voltak kapcsolatosak.

- Nem tartozom neked magyarázattal! - bukott ki belőlem, s olyan hirtelenséggel fordítottam neki hátat és kezdtem el rohanni, vissza a palota felé, mint egy óvodás, aki most lopott volna el egy zacskó cukrot és nem akarta volna visszaadni.

Természetesen Loki sem volt rest, hallottam, ahogyan szinte egyből utánam iramodik. El tudtam képzelni, hogy most hosszú, fekete oroszlánysörénye hogyan loboghat a szélben, amitől nevethetnékem támadt, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy emiatt lelassuljak, így gyorsan elhesegettem a gondolatot a fejemből.

Egyébként is gyors futó voltam, de akkor olyan volt, mintha kétszer gyorsabb lettem volna, mint általában. Jóval magam mögött hagytam Lokit, csak éppen a szokásos vörös függöny mögött álltam meg szusszanni egyet, abban reménykedve, hogy nem talál rám.

Sajnos, megtalált, pedig még a lélegzetemet is visszatartottam, abban a reményben, hogy nem fog meghallani. De amikor a függöny szétfeszült és belépett a látókörömbe, már tudtam, hogy innen nem menekülök egyhamar.

- Lemész a nornákhoz, mi? - kérdezte, folytatva a beszélgetést onnan, ahol abbahagytuk.

- Pfff, mi? Dehogy! Különben is, kik azok a nornák? - játszottam a hülyét, miközben egy hajtincsemet csavargattam. Igazából csak az időt húztam ezzel, keresve egy menekülőutat közben, de Loki túl közel állt hozzám, így esélyem sem volt elslisszolni mellette, maximum csak ki, az ablakon.

- Lexie, mindent hallottam! És úgy hangzik, mint egy őrült terv...

- Mi van? - szakítottam félbe. - Milyen tervről beszé...

- ... de benne vagyok! - húzta ki magát büszkén. - Irány a nornákhoz!

Úgy néztem rá, mintha sík idióta lenne. Egyrészt meglepődtem, másrészt meg nem tudtam felfogni, hogy egyáltalán hogyan juthatott ilyesmi eszébe.

- Te hallod magad? - kérdeztem tőle, majd mivel egy csapat őrt hallottam meg közeledni, gyorsan behúztam őt teljesen a függöny mögé és suttogóra vettem a hangomat. - Nekem nincs semmilyen tervem! Eszednél vagy te? Mégis hogy mennék le odáig? Már maga az a tény, hogy hogy jutok le az óceán aljáig kérdéses, hát még a kígyót kikerülni! Na nem, köszi, az életemre még szükségem lesz! - hadartam el egy szuszra, majd karba tettem a kezeimet és az ablak felé fordultam, háttal Lokinak.

Valójában nagyon is értékeltem azt, hogy velem szeretne tartani, de azt ő sem gondolhatta komolyan, hogy mi majd ketten elindulunk és zökkenőmentesen jutunk el odáig, mintha valami kis kiruccanásra mennénk éppen, mint a minap. Mondjuk Lokival már az a kiruccanás is hatalmas kaland volt számomra, hát akkor képzelem, hogy ez mekkora lenne. De ahogyan ő is fogalmazott: őrültség! Soha nem is sikerülne.

- Várj, hogy mit akarsz csinálni? - hallottunk meg ekkor egy dörmögő hangot, majd a függöny elhúzódott, s mögüle egy szőke loboncú, izmos férfi kandikált ki. Thor, természetesen. Tehát tévedtem, nem egy csapat őr volt az, csak Thor léptei csaptak ekkora zajt.

Riadtan néztem rá, majd lassan Loki felé fordultam, arra várva, hogy kisegítsen. Megtette, csak nem a javamra.

- Lexie lemegy a nornákhoz! - jelentette ki szemrebbenés nélkül és esküszöm, legszívesebben abban a pillanatban leütöttem volna. Mégis mit képzelt? Hogy mondhatja el Thornak?

- Mi? Ez nem igaz! Dehogy is, ez nem igaz! - tiltakoztam egyből, kétségbeesetten. Csak egy sima beszélgetés volt Heimdallal, eszem ágában sem volt megvalósítani a dolgot, főleg ekkora kockázatokkal.

Thor erre nevezni kezdett, ami jó jel volt, mert akár dühönghetett is volna, de mégsem tette.

- Mégis mit akarsz te tőlük? - kérdezte. - Azok a nők elvetemültek, hadd ne keljen felsorolnom mennyi nevetséges eseményt szőttek bele a sorsomba, mintha szándékosan szórakoztak volna rajtam. És mivel sajnos még egy ideig eléldegélek majd, biztosan szánnak többet is! - borzongott meg.

Lokira néztem idegesen, de ő csak vigyorgott, mint aki jól végezte dolgát. Most komolyan, mit ártottam én ennek az embernek, hogy ezt műveli velem?

- Nincs velük semmi dol...

- ... Lexie azért menne le, hogy megtudja, Hela miért akarja megkaparintani a születendő gyermeketeket! - kotyogott Loki ismét, mire nem bírtám már, akkorát rúgtam a lábába, hogy szerintem egész Asgard hallotta az ordítását. Az mondjuk meglepett, hogy bár a Heimdallal való beszélgetésembe nem foglaltam bele azt, hogy miért mennék le a nornákhoz, de Loki tökéletesen levezette és kikövetkeztette a dolgot. Szerintem egy rejtett zseni.

- FOGD MÁR BE A SZÁD! - kiáltottam rá, kissé talán túlságosan mérgesen is. Thorhoz fordultam ezután. - Oké, bevallom, megfordult a fejemben a dolog, de amint megtudtam, hogy ez milyen kockázatokkal járna, azonnal elvetettem az ötletet. Szóval Thor, nem kell aggódnod, mert nem megyek sehová. Szép napot nektek! - hadartam el dühösen, majd már ki is kerültem volna őket, ha Thor el nem kapja a karomat. Meglepetten néztem fel rá, de az még jobban meglepett, hogy nem láttam dühöt az arcán. Megint. Sőt, mintha gondolkodóba esett volna. Ez viszont inkább rémisztett, mint nyugtatott meg volna. Ugye csak nem...?

- Egész éjszaka a prófécia után kutattam és nem tudtam meg semmit - jelentette ki Thor. - Mindenkihez elmentem, akinek akár egy csepp köze is van a jósláshoz vagy a varázsláshoz, de senki semmit nem tudott. Viszont a nornák... a nornák bizonyosan tudják. Ez nem is hülyeség! - mondta Thor, majd eleresztette a karomat.

Hátraléptem néhány lépést, hogy szembekerüljek vele, s Loki szintén érdeklődve nézett a bátyjára, miközben az ablakpárkánynak dőlt és fájós lábát fogdosta. Megérdemli az a kis sunyi a szemétkedései után, hogy fájjon neki.

Felnevettem. Egyszerűen nevetségesnek találtam az egész helyzetet. Azt, hogy ezúttal én voltam az egyetlen épeszű ember, s nem ők. Hogy nem én akartam valami hülyeségbe belemenni, hanem ők.

- Ti megőrültetek! - jelentettem ki. - Mi a fene van veletek? Hol marad a "mindent ellenzünk, ne csináld, ezt nem szabad" attitűdötök? - kérdeztem. - Fejre estetek újabban? Megszállt titeket a szentlélek? Megvilágosodtatok? Meglett a nirvána?

Olyan arcot vágtak mindketten, mintha minimum kínaiul szóltam volna hozzájuk. Rögtön leesett, hogy fogalmuk sincs a midgardi vallásokról és hiába papolok nekik erről. Az az arckifejezés mondjuk vicces volt rajtuk, elnéztem volna még egy ideig, de úgy döntöttem inkább elengedem a dolgot.

- Mindegy, felejtsétek el! - legyintettem. - És ez a terv... egy öngyilkosság lenne! Az a kígyó...

- ... egy kis dög - felelte halál higgadtan Thor. - Ha összehozok egy kisebb csapatot, simán átjutunk rajta!

- Na jó, most már egyetértek Lexievel, szerintem is megőrültél! - lépett mellém Loki, komoly arccal.

Thor egy fintort vágott.

- Hé, először is, a fiamról van szó! Nem hagyom annak az ádáz nőszemélynek, hogy akár egy ujjal is hozzányúljon és ha tehetek valamit azért, hogy megakadályozzam őt, hát állok elébe! Másodszor pedig, nem egy csatát vívtam már meg és nem egy rizikós kalandon vagyok már túl. Sima ügy lesz, fel vagyok készülve mindenre! - érvelt, én pedig elismerően bólintottam. Engem meggyőzött, bár az mondjuk érdekelt volna, hogy ugyanezzel a szöveggel meggyőzné-e a vén fószert is. Mert őt ismerve tuti nem menne bele ebbe a dologba egykönnyen.

- Ez mondjuk változtat akkor a dolgon - jegyeztem meg, mire Loki hitetlenkedve felém fordult.

- Mire gondolsz? - kérdezte.

Karba tettem a kezeimet, majd elkezdtem a tekintetemet közöttük ingatni.

- Hát egyedül semmiképp sem tudnám ezt véghezvinni és ha te velem is jönnél, Loki, 99,9 %-os az esély arra, hogy mindketten a kígyó gyomrában végezzük. De ha Thor és még néhányan velünk jönnének, akik tényleg vannak annyira erősek, hogy felvegyék a harcot vele... akkor benne vagyok!

Láttam, hogy Loki elfintorodva megforgatja a szemeit.

- Vagyok én is olyan erős, mint Thor! - jegyezte meg az orra alatt.

- Nem vagy! - jelentettük ki egyszerre a szőke istennel, majd összenevettünk, mire Loki egy újabb fintor után sértődötten elfordult.

- Testvérem, kérlek! Neked is velünk kell jönnöd, szükségünk van a furfangosságodra - próbálkozott Thor, de Lokinak a szeme sem rebbent. Tudtam, hogy ez azért van, mert azt szerette volna, ha csak ketten indulunk el erre a veszedelmekkel teli kalandra, még ha érezte is belül, hogy ez képtelenség. Így, hogy Thor is csatlakozna, már nem igazán tetszett neki a dolog.

- Oké, Loki, egyszerűen jönnöd kell! - próbálkoztam ezúttal én. - Úgy értem, ha te nem lennél ott, engem ki védene meg? Tudod, nem ismerem a világaitokat és Thor elől képes lennék csak úgy, eszetlenül elkószálni - érveltem. Ekkorra már persze felénk fordult, még akkor is, ha az eszét játszotta csak a válaszával.

- Csak mert ilyen szépen kéred, csatlakozom. De nem játszok testőrt, azt már most leszögezem! - jelentette ki.

Erre elmosolyodtam, majd tapsolni kezdtem örömömben. Nem voltam ilyen izgatott a diplomaosztóm és az első komolyabb bevetésem óta. Éreztem, hogy ez valóban életem nagy kalandjának ígérkezik.

- Remek, akkor összehívom azt a bizonyos csapatot! - csapta össze a tenyerét Thor. - Egy óra múlva a kertben találkozunk!

- Akkor egy óra múlva! - biccentettem, majd győzelemittasan fordítottam hátat nekik, miközben ők csak bámultak utánam, mintha megőrültem volna. Azt hiszem, valóban megőrültem.

Joggal vállt becenevemmé az "örült midgardi" ezek után.