A barlang nem volt végig olyan sötét, mint amilyennek vártuk. Sőt, ugyanolyan elkáprásztató volt ha az ember mélyebbre ment benne, mint a lagúna: apró, fényes bogarak lepték el a falakat, melyek a szivárvány összes színében pompáztak, s szerencsére megvilágították az utat nekünk. Végig szorongattam Loki kezét, mert bár a hely sokkal barátságosabb volt, mint amilyennek vártam, mégis ott lebegett lelki szemeim előtt a sötét nő képe, s rettegtem attól, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat valamelyik sziklafal mögül. Persze, ez abszurd volt, hiszen minek várna egy ennyire hatalmas és fenséges alak egy egyszerű barlangban meghúzódva, hogy lecsaphasson ránk? Ugyan már!

Az tény, hogy elég sok időt tartott a gyaloglás. Olyannyira sokat, hogy már jócskán besötétedett, mire megtaláltuk a kivezető utat, s fehérneműben igencsak fáztunk, no meg keresnünk kellett egy olyan irányt a palota felé, ahol lehetőleg senki se lásson meg minket ilyen állapotban kettesben. Ez ment is, egy ideig. Sikeresen átjutottunk a városon, szerencsére ilyen későn már csak nagyon kevesen tartózkodtak az utcán, s azokat is sikeresen ki tudtuk kerülni. A baj ott kezdődött, amikor a palotához értünk, s természetesen az őrök mellett már nem tudtunk csak úgy, egyszerűen elmenni. Igazán csodás és felülmúlhatatlan látványt mutatott az arckifejezésük. Egyrészt miattam. Nagyrészt. Természetesen a férfiszemeknek igencsak felemelő látvány volt látni egy olyan nőt, akit alig takar ruha. Loki igazán lovagiasan állt elém, hogy eltakarjon előlük, s ismét bezsebelt ezzel egy olyan gesztust nálam, ami meglepett, de egyben jól is esett. Már én is láttam azt, hogy más, mint hónapokkal ezelőtt. Merőben más. Legalábbis velem.

- Mit álltok és néztek itt? Eresszetek be! - indítványozta Loki, mire az egyik őr azonnal kinyitotta nekünk a hátsó kaput és beengedett minket rajta. Igyekeztem minél előbb besurranni, hogy elkerüljem azokat a nyálcsorgató tekinteteket. A kapu hamarosan bezárult mögöttünk, s én nyugodtan fellélegezhettem, pedig a neheze még hátravolt. Mégis hogyan surranjunk át úgy a palotán, hogy az senkinek se tűnjön fel?

A válasz: sehogy!

Alig szeltünk át néhány folyosót a szobánkig, az egyik sarkon befordulva pont beleütköztünk a Jane, Thor és Odin párosba. Nem is tudtam először, hogy mit reagálhatnék: örüljek annak, hogy Jane látszólag rendben van és jól néz ki, vagy szégyenkezzek amiatt, hogy fehérneműben állok a palota kellős közepén, ráadásképp csurom vizes hajjal és Loki Laufeyson társaságában.

- Mi a kénköves pokol? - bukott ki Janeből szinte egyből, s ebből már megértettem, hogy nővérkém valóban jól érezte magát és semmi baja sincs.

- Janey! - siettem oda hozzá, majd szorosan átöleltem, ezzel is az időt húzva. - Annyira aggódtam miattad!

- Hát még én miattad! - engedett el, majd bosszúsan nézett rám. - Mégis mi ez az egész?

Elpirultam, mert most aztán tényleg elszégyelltem magam. Thorra és Odinra néztem, akiknek tekintete leírhatatlanul vicces volt, majd Lokira, aki csak elvigyorodott, majd rám kacsintott, mire felé nyújtottam a nyelvemet.

- Nos, elmagyarázok mindent, de jobb lenne, ha átöltöznék előbb és megszárítkozom, mit szólsz hozzá? - kérdeztem, visszafordulva Janehez.

- Támogatom az ötletedet! - biccentett, majd karon ragadott, s ő maga vonszolt a szobám felé, mintha az anyám lenne. Bizonyos tekintetben az is volt, hiszen mikor a szüleim dolgoztak, Janey volt az egyetlen, akire számíthattam és ez mai napig is így van. Ha bármilyen problémám adódik ő az első, akit felhívok, s csak utána a szüleimet vagy Dylant.

*

- Na jó, most már igazán elmagyarázhatnád a dolgot! - hepciáskodott, amint kitettem a lábamat a fürdőszobából, szárazon és valami szokatlan, ám szép asgardi viseletben. A ruha egészen a földig ért és halványkék, már-már szürkés árnyalatú. Emellett ujjatlan volt, pántjait pedig a vállon lehúzva kellett viselni. Igazi hercegnőnek éreztem magam benne, de azért hiányzott a kényelmes, otthoni viseletem.

Felsóhajtottam, majd intettem neki, hogy foglaljon helyet az ágyon, s amint ezt megtette, én is letelepedtem mellé. Hosszú ideig csak hallgattam, a földet pásztázva, próbáltam összetenni azt, hogy valójában mi is történt az utóbbi néhány órában.

- Igazából te vagy a hibás! - kezdtem el végül, mire meglepetten pislogott párat, mint aki mélyen megsértődött. Ettől nevethetnékem támadt, meg is engedtem magamnak egy kisebb mosolyt. - Vagyis az úgy volt, hogy rád találtam abban a szörnyű állapotban és teljesen ki voltam bukva miattad. Elsírtam magam Lokinak, aki felajánlotta, hogy elvisz egy szép helyre, hogy megnyugodjak picit. Szavakkal nem tudom leírni neked, milyen gyönyörű volt az a hely, Janey! Egy lagúna volt az, mélyen az erdőben. Úsztunk egyet, jól szórakoztunk, aztán...

- ... aztán volt egy kis etyepetye? - vonta fel a szemöldökét, belevágva a szavamba. Meglepett, hogy ennyire indulatos, de betettem annak, hogy csak dühös rám, hogy felébredt és nem voltam mellette. Ez érthető, itt kellett volna maradnom vele ahelyett, hogy szórakozzak.

- Dehogy is! - tiltakoztam egyből. - Nem azt csináltuk, esküszöm! - ráztam a fejemet, mire Jane elkomorodott, majd lebiggyesztette az ajkait.

- Én hülye! Hogyan is feltételezhettem ilyet, hiszen te még mindig... - de elharapta a mondatot. Tudtam, mi következett volna és láttam, hogy már ezt a mondatot is megbánta, de nem haragudtam rá emiatt. Egy ideig érzékeny voltam arra, ha valaki felhozta a dolgot, de mára már én is tudtam nyíltan beszélni erről, s nem félni tőle. Ami megtörtént, az megtörtént. És bár mindennap eszembe jut és fáj, mégis tovább kell mennem. Nem pecsételheti meg ez a dolog az életemet.

- Hé, semmi baj! - fogtam meg a kezét, s láttam, hogy fellélegezett. - A parton hagytuk a ruháinkat, behúzódtunk egy vízesés mögé, amikor elkezdtek robbantgatni. A vízesés mögött volt egy barlang, azon keresztül jöttünk vissza ide, hogy ne támadjanak meg. Ennyi az egész!

Jane bólintott, majd sóhajtott egyet.

- Jobb is, hogy nem voltál itt. Szörnyű volt! Egy borzasztó, sötét hajú nő akart betörni a palotába, de Odin vissza tudta tartani.

Erre a mondatra azonnal felkaptam a fejemet.

- Egy sötét hajú nő? - kérdeztem, mire Jane bólintott.

- Ja. Fura sminkkel, nagy, gereblye körmökkel. És a legrosszabb az volt, hogy a babát akarta. A kisfiamat, idebent! - helyezte gömbölyded hasára a kezét, mire felragyogott az arcom.

- Most már biztosan kisfiú? - kérdeztem.

- Igen, az. És a neve Magni lesz. Azt jelenti, hogy erős. Tudod, mint az édesapja.

Elmosolyodtam. Biztos voltam benne, hogy a pici tényleg kalapácsos Barbie junior lesz. És egy félisten, ami igazán érdekes és izgalmas dolog.

- És ez a borzalmas nőszemély... mégis mire kellene neki a pici? - kérdeztem aggodalmasan, s kezdett megint felkavarodni a gyomrom, ha rá gondoltam. Már biztos voltam benne, hogy nem egy egyszerű lidérc volt, hanem annál sokkal rosszabb és hogy száz százalékosan ő az, aki a kastélyra támadott.

- Nem tudom - kezdte el Jane a szája szélét rágcsálni. - De az rémülettel tölt el, hogy sehol nem vagyok biztonságban. Miért olyan fontos egy kisbaba, kérdem én?

A fejemet ráztam, miszerint én sem értem ezt az egészet. De Janet aggódni látni rosszabb volt bárminél, s tudtam, hogy ez nem egy sima aggodalom, hanem sokkal komolyabb annál. Mi van akkor, ha a kisfiú is valamilyen prófécia része amiről nem tudunk semmit? Egy olyan próféciáé, mint amilyenben én is benne vagyok és én magam sem tudok semmit róla? Benne lehet a pakliban, sőt, biztos, hogy így van. De senki nem szól erről egy szót sem. Mégis ki lehetne az, akit szóra tudnék bírni.

S egyszer csak hirtelen beugrott. A sorsfonók... vagy mik. Mi lenne, ha őket keresném fel és tőlük érdeklődném meg, mi a helyzet? Bár az már egy másik dolog, hogy nem tudom hol élnek, hogyan néznek kis és egyáltalán hogyan juthatok el hozzájuk. De meg kellett próbálnom és nem magam miatt, hanem a pici baba miatt. Mert ha bárki bántani meri őt vagy Janet, nem állok jót magamért, az biztos!

Azt hiszem, akkor éreztem igazán a harci szellemet magamban. Azt, hogy segítenem kell Thornak ebben a nagy harcban és hogy le kell győznöm a sötét nőt, kerüljön az bármibe.

- Ne félj, pici Magni! - hajtottam a fejemet finoman Jane hasára. - A nagynénéd majd megvéd téged!