Kisírt szemekkel néztem Janet az ajtóban állva, aki ugyanazon az asztalon feküdt, amelyen én is korábban, az ájulásomat követően. Loki szorosan mellettem állt és egyfolytában köztem és Jane között ingatta a tekintetét, láthatóan fogalma sem volt mihez is kellene kezdenie.

- Megölelnél, kérlek? - néztem fel rá, mire bólintott, majd közelebb húzott magához és átölelt. Jól esett ez az ölelés, kicsit meg is nyugtatott.

Thor még nálam is sokkal feszültebb volt. Nem értette, hogy Jane mit keres Asgardban, amikor Midgardon hagyta őt a biztonsága érdekében. Senki, még maga Heimdall sem tud magyarázatot adni arra, hogy Jane hogy jutott be ide. Felmerült az a teória is, hogy nem Jane az, hanem egy klón, de a vizsgálatok kimutatták, hogy valóban Jane az.

- Elveszíti a babát? - kérdeztem Thort, amint kijött a teremből. Hatalmas, kék szemeit az enyémekbe fúrta, majd megrázta a fejét.

- Minden rendben a babával - válaszolta. - Jane állapota is stabil már, de ennél többet nem tudnak mondani. Ki tudja, talán nem fogja egyhamar kinyitni a szemeit - szorította ökölbe a kezét, majd összeszorította a szemeit. Egyszerűen borzalmas volt őt így látni.

Megsimogattam a vállát, aztán engedtem, hogy elhagyja a termet mert látszott rajta, hogy semmi kedve előttünk elsírni magát. Még hosszú ideig néztem a nővéremet, aztán Loki felé fordultam.

- Menjünk, kérlek - suttogtam. - Szeretném elterelni a gondolataimat.

- Ahogy akarod - biccentett, majd végigsimítva a hátamon, kisegített a teremből.

Nem beszéltük meg előre, de meglepő módon mindketten a tető felé vettük az irányt, jómagam azért, hogy kiszellőztessem picit a fejemet, ő pedig gyanítom, hogy csupán miattam. Szerencsére senki sem állított meg minket, pedig sokan látták, hogy felfelé igyekszünk, de gondolom a körülményeket figyelembe véve úgy érezték, most ez szükségtelen.

Letelepedtem az arany tető közepére, Loki pedig mellém ült, egészen közel hozzám, olyannyira, hogy az oldalaink súrolták egymást. Nem szóltunk egymáshoz nagyon hosszú ideig, csak bámultunk a semmibe, a gondolatainkba meredve. Ő nem tudom min gondolkodhatott, csak azt láttam, hogy folyamatosan felém emeli a tekintetét, de én nem néztem rá, mert úgy éreztem, ha megteszem, elsírom magam. Így is annyi érzés kavargott bennem, de most, hogy Jane ilyen furcsa körülmények között és ilyen állapotban Asgardban volt, teljesen összetörtem belülről. Magamat hibáztattam, vigyáznom kellett volna rá. Nagyon jól tudhattam volna, hogy veszélyben van, hiszen egy isten gyermekét hordja a pocakjában, Thornak pedig van ellensége bőven, valakinek biztosan szándéka lehetett volna bántani őt. Mégsem volt jó ötlet Midgardon tartani őt. Eric és Darcy nem tudták egymaguk megvédeni, ahogyan anyáék sem.

- Lexie - szólított meg hirtelen Loki -, próbálj megnyugodni, kérlek! - fogta meg a kezemet, mire végre felnéztem rá. Szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, mire beharaptam az alsó ajkamat.

- Nincs semmi bajom, csak - de a hangom elcsuklott. Rájöttem, hogy hülyeség tagadni, hogy rosszul vagyok, főleg Loki előtt. Bár eddig mindig igyekeztem elrejteni a gyengeségeimet előle, rájöttem, hogy már nem érdemes. Nem érdemes, hiszen ő is kitárulkozott nekem.

- Igazából... de. De, rohadt rosszul érzem magam, tudod? Ez az egész... ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie és nem is történt volna meg, ha nem lettem volna annyira egoista, hogy csak magammal törődjek. Vigyáznom kellett volna rá, akkor talán nem feküdne most félholtan odabent! - temettem az arcomat a kezeimbe, majd nemsokára megéreztem, ahogyan Loki elengedi a kezemet és átöleli a vállaimat.

- Hé, nyugalom! Nem a te hibád volt, Lexie! A szüleid is megmondták, hogy a nővéred csak egyik percről a másikra felszívódott, tehát semmilyen más ember vagy lény nem volt jelen közben. Furcsa a világunk, néha történnek ilyen esetek, koránt sem biztos, hogy egy merénylet volt...

- ... de vérzett, Loki! - néztem fel rá, megszakítva a mondatát. - Ha csak felszívódott volna és véletlenül kerül ide, akkor nem kellett volna sértetlenül megérkeznie? No meg sikított is. Sikított, tehát valaki megtámadta, sőt, az is lehet, hogy valaki pont a kastélyból. Mi ez, ha nem merénylet?

Loki felsóhajtott, majd a tetőlapot kezdte el bámulni.

- Attól még nem a te hibád. Akkor már sokkal inkább az enyém, én kontárkodtam bele az életedbe hívatlanul és vettem el az összes figyelmedet.

Elmosolyodtam.

- Ugyan már, ne viccelj! Bármennyit is szidtalak közben Loki... jó volt az az időszak amit nálam töltöttél. Egy kis színt vittél a monoton hétköznapjaimba. Meg egy kis idegbajt is, de az mellékes...

Erre a kijelentésemre Loki felnevetett, majd egy mosoly jelent meg az ajkain.

- Mit vártál tőlem, hogy majd viselkedni fogok? Loki Laufeyson vagyok!

- A múltkor még úriembernek nevezted magad, azzal mi történt? - kuncogtam. - Mégis jobb a főgonosz élet? - kérdeztem.

Loki rám nézett, majd heves bólintásba kezdett.

- Mégis jobb. Bár egy főgonosz is lehet úriember.

Szórakozottan megforgattam a szemeimet.

- Úriember tömeggyilkos, úriember főgonosz... mi a következő paradoxon?

- Mi az a paradoxon? Az is valami midgardi nemzetközi étel?

Előbukott belőlem a nevetés. Imádtam, amikor Loki nem értett valami tipikus halandó dolgot és mindig el kellett magyarázni neki, hogy mi az.

- Oh, igen. Egy másik nemzeti étel - bólintottam szórakozottan, mire szúrós szemekkel nézett rám.

- Hazudsz, nem igaz? - kérdezte, egy vigyorral az ajkain, mire elhúztam a számat.

- Talán... - somolyogtam, mire csak felnevetett.

- Akkor majd felcsapom a midgardi szótárt, hátha abban benne lesz!

- Oh, az interneten könnyebben megtalálod. Csak a Wikipédiáig kell menned és meg is lesz. És könyörgöm, ha nem tudod mi az az internet, kímélj meg az elméleteidtől!

Loki kihúzta magát.

- Kikérem magamnak, tudom, mi az az internet! - mondta büszkén, mire felvontam a szemöldökömet.

- Igen, na mi az?

Loki egy csapásra visszagörnyedt eredeti testhelyzetébe, majd erre-arra kezdte el ingatni a fejét, mielőtt válaszolt volna.

- Egy... midgardi... nemzeti étel...

Ezzel természetesen ismét sikerült előcsikarnia belőlem egy nevetésfélét. Tudtam, hogy direkt csinálja ezt, hogy hogyha tényleg nem is tudja mit jelentenek ezek a szavak, akkor is csak azért válaszol sületlenségeket, hogy jobb kedvre derítsen.

- Jól van Loki, most már bizonyos, hogy reménytelen eset vagy!

Loki összehúzta a szemöldökét.

- De most miért? - kérdezte. - Mintha te annyi mindent tudnál a mi világunkról!

Felsóhajtottam.

- Jogos. Két tudatlan egy helyen, micsoda véletlen.

Loki arckifejezése komolyra váltott, majd ezt válaszolta:

- Nincsenek véletlenek. Csak ti, midgardiak így magyarázzátok azt, amit nehezen hisztek el vagy ami váratlanul jön. Pedig minden előre, szépen meg van tervezve nektek. Ahogyan nekünk is.

- Hűha, most végigfutott a hátamon a borzongás - ismertem el. - Olyan bizarrul hangzik, mégis... azok után amiket láttam és tapasztaltam az utóbbi hónapokban, tudom, hogy igaz. Szóval az sem lehet véletlen, hogy mi most itt ülünk ketten és erről beszélünk? Ez is az úgynevezett "véletlen" műve.

Loki bólintott.

- A szavaink nem, azokat mi irányítjuk, ahogyan a gondolatainkat is. Viszont a körülmények, a helyzetek és néha a tetteink is a sorsot szövők kis, megtervezett dolgai. Szóval nem, nem véletlen, hogy itt ülünk.

Loki rendesen elgondolkodtatott. Azt eddig is tudtam, hogy léteznek a racionális tudatot felülmúló dolgok a világunkban, de ez még azt hiszem sosem futott végig a fejemben. Tényleg át kellene böngésznem azt a skandináv mitológiát, biztosan találnék benne még jó pár ilyen ínyencséget.

Loki szemei hirtelen felcsillantak, majd felém fordult.

- Támadt egy remek ötletem! - csapta össze a tenyerét, mire felvontam a szemöldökömet.

- Micsoda? - kérdeztem. - Elmegyünk úriemberesen sorsfonókat gyilkolni? - poénkodtam, de ő csak a fejét rázta.

- Nem, bár ez sem rossz ötlet. Megmutattad nekem Midgardot odalent, ami nekem nagyon tetszett és arra gondoltam, hogy én is megmutatom neked Asgardot. Nem a palota részét persze, sokkal inkább azt a részt, ahol kevesen járnak.

- Ahol kevesen járnak? - kérdeztem. - El akarsz tenni láb alól és ilyen nyilvánvaló módon el is árulod nekem? - nevettem fel, mire megforgatta a szemeit.

- Nem bántanálak téged a világuralomra törésért cserében sem, Lexie.

Bólintottam.

- Tudom, csak poén volt. De kedves, hogy ezt mondod, jól esett hallani.

Loki elmosolyodott, majd felállt és felém nyújtotta a kezét.

- Megmutatom neked a kedvenc, titkos asgardi helyemet, ami csak az enyém. Velem tartasz, Lexie Foster?

Elnevettem magam, majd beletúrtam a hajamba és felsóhajtottam.

- Ám legyen! Veled tartok, Loki Laufeyson!