A Dylannek álcázott Lokival sétáltam Queens utcáin. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire furcsa élmény lesz, de az volt. Mondjuk mit is gondoltam? Hogy majd minden simán megy?

Pontosítok: Lokit nem sétáltathattam csak úgy az utcán, hiszen kizárt, hogy New York emberei ne ismerték volna fel, szóval megkértem arra, ha már képes alakot változtatni, akkor bújjon egy estére Dylan bőrébe. Mondhatom, nem repesett az örömtől, de balhét nem szeretett volna, szóval teljesítette a kérésemet.

Először arra gondoltam, kocsikázhatnánk kicsit, de utána rájöttem: sokkal jobban be tudom neki mutatni Queenst, ha két lábon járunk. Mert hogy ez volt a célom: bemutatni Midgard egy részét Lokinak, megismertetni milyenek is vagyunk mi.

Úgy ismertem Queenst, mint a tenyeremet, így nem volt nehéz dolgom sem a művészeket, sem pedig a kissé veszélyesebb embereket felkutatni. Mindenképp szerettem volna mindkét végletet bemutatni Lokinak, szóval bármilyen veszélyek elé is néztünk, a dolgokat be kellett vállalni.

- Viszket a talpam - zsörtölődött Loki. - Ennek a fickónak különben is jó nagy lába van... 44-es? Hogy talál egyáltalán cipőt magának?

Én csak a szemeimet forgattam és kézen fogva húztam Lokit magam után, nehogy esetleg kedve támadjon még a végén ellézengeni valamerre. Egyébként imádtam nézni, ahogy kába tekintettel szemlél végig mindent. Öt perce például megijedt egy taxitól ami az úttestről dudált egy másik taxisnak, aztán megrémisztette egy galamb is, ami majdnem belérepült, de próbálta leplezni az ijedtségét.

- Ne rinyálj annyit, mindjárt ott leszünk! - mondtam, majd befordultam vele a következő sikátorba.

- Hol? - kérdezte nagy érdeklődéssel, de nem válaszoltam. Elsétáltunk a sikátor végéig, majd a Queens Ink feliratú táblát megpillantva, felbotorkáltunk a fekete fémlépcsőn, hogy bevihessem Lokit arra a helyre, ahová gyermekkoromtól kezdve legalább egyszer egy héten mindig bejártam.

- Változz vissza Lokinak, Dylant már ismeri - tájékoztattam, mire ő egy szempillantás alatt visszaváltozott önmagává. Így már sokkal jobb volt.

Kopogás nélkül nyitottam ki az ajtót, majd sétáltam be, a még az előbbi incidensnél is ijedtebb arcot vágó Loki társaságában.

A férfi, aki körülbelül húsz évvel idősebb volt nálam, most is ott ült a szokásos helyén a sarokban és egy füzetbe rajzolgatott. Megköszörültem a torkomat, majd megszólítottam:

- Elnézést uram, lenne egy szabad perce? - kérdeztem, mire a férfi felnézett és csodálkozó tekintettel tette le a füzetet.

- Lexie! - kiáltotta lelkesen. - Te jó ég, azt hittem meghaltál vagy valami! - nevette el magát, majd felpattant a székéből.

Elengedtem Loki kezét, majd odaszaladtam a kissé súlyos, kopasz, nyakig tetovált bőrszerkós művészhez - akit a barátomnak nevezek, mióta az eszemet tudom -, és szorosan átöleltem.

- Szia Ricardo! - vigyorogtam. - Ne haragudj, hogy olyan sokáig nem jöttem, nem voltam az államban egy ideig, utána meg a melóban cseszegettek a bepótolással... szóval ezért nem voltam, ne haragudj!

- Semmi vész! - engedett el Ric vigyorogva. - Örülök, hogy megvagy! Segíthetek valamiben?

Bólintottam, majd Lokihoz fordultam.

- Gyere közelebb, Ric nem harap - mondtam a még mindig kételkedő tekintettel bámuló Loki felé, aki ezidáig vagy hatszor végigmérte tetőtől talpig régi jó cimbimet, majd tett néhány lépést előre, de ismét megállt. Felsóhajtottam, visszamentem érte, ismét karon ragadtam és odahúztam Ricardohoz.

- Bepasiztál, Lexie? - nevetett fel Ric. - Nem is rossz a csávó...

- Istenem Ric, dehogy! - nevettem fel zavartan. - Ő itt Loki, egy régi haver. Nem idevalósi és be szerettem volna mutatni neki valakit, aki ijesztőnek tűnik, de jó fej.

- Azaz engem - vigyorgott.

- Azaz téged! - bólintottam. - Tudod, Ricnek aranyból van a szíve, de azt kevesen tudják...

Ricardo bólintott.

- Ez igaz. A legtöbb ember azt hiszi, hogy valami titkos alvilági bandavezér vagyok, pedig csak szeretem a tetkókat! - kezdett bele a mesélésbe. - Ez mindig is a hobbim volt és amikor neki kellett fognom egy biznisznek, hogy fizetni tudjam édesanyám operációit és kezeléseit, kétség sem fért hozzá, hogy ebbe fogok bele. Bár édesanyu azóta sajnos meghalt, az volt az utolsó kívánsága, hogy tovább vezessem ezt a boltot, főleg ha boldoggá tesz. Én pedig teljesítem a kérését...

Loki arca megrándult, amint meghallotta, hogy Ricardo édesanyja halott. Tudtam, hogy miért van ez, tudtam, hogy eszébe juthatott Frigga. Nagyon szerethette azt az asszonyt.

Ricnél közbe eltörött a mécses - mindig is egy érzelmes embernek számított -, majd tovább folytatta a történetét.

- Annyira hiányzik nekem. Az apám világéletemben gyűlölt engem, megvetett. Azt mondta, a család fekete báránya vagyok, hogy semmit sem fogok soha elérni. Bezzeg a nővérem... a nővéremet mindig éltették. Ő volt a zseni, a jó, a bátor, a... világ közepe!

Barátságosan megpaskoltam Ric vállát, de ő csak tovább zokogott. Eszem ágában sem volt ide jönni és megsirattatni őt, de úgy látszott, egy érzelmesebb idejében kaptuk el.

Ami viszont ezután következett, na arra nem számítottam soha. Loki megmoccant és Ricardo asztaláról leemelt egy szalvétát, majd a férfi kezébe nyomta.

- Tudom, min mész keresztül - suttogta. - Fogadd részvétemet az édesanyádért. Az enyém is meghalt, fájdalmas veszteség volt. Az apám gyűlöl, a bátyámat élteti... De téged legalább nem adoptáltak, ahogyan engem.

Ricardo meglepetten pislogott Lokira, majd a szalvétára, aztán kifújta az orrát.

Elkerekedtek a szemeim.

Észre sem vettem a párhuzamot Loki és Ricardo élete között. Szinte ugyanazon mentek keresztül, azzal a különbséggel, hogy Ric megvalósította az álmát, Loki pedig... nos, neki új álmot kell még választania.

De ami még ennél is jobban meglepett az az volt, hogy Loki megosztotta az élettörténetét egy számára ismeretlen valakivel, aki ráadásul egy midgardi. Persze... Ricardonak amúgy sincs fogalma róla kivel áll szemben, viszont Lokiból ezt nem néztem volna ki. Egyáltalán nem.

- Köszönöm! - biccentett Ric. - Szimpi a csávód, Lexie, tartsd meg!

Elnevettem magam. Már le sem tagadtam ezután a dolgot, higgyen csak Ric amit akartam. Átöleltem a férfit, majd egy puszit nyomtam a kopasz fejére.

- Az apádnak nem volt igaza, Ric. Csodás ember vagy, ezt sose feledd! - mondtam, de közben Lokira néztem, hisz a szavaim mindkettejükhöz egyaránt szóltak. Loki halványan elmosolyodott, majd karba tette a kezeit és nekidőlt az asztalnak.

Ric hirtelen felpattant, majd gyorsan hátra szaladt a raktárába és egy hatalmas könyvvel tért vissza, amit Loki kezébe nyomott.

- Válassz egyet! Ingyen megcsinálom! - közölte vele. Loki először természetesen nem volt tisztában a tetkó fogalmával, de miután elmagyaráztam neki, elnyerte a tetszését az ötlet.

- Rendben - bólintott. - De csak abban az esetben, ha az őrü... akarom mondani Lexie is csinál egyet velem - nézett mélyen a szemembe. Egy kicsit belepirultam a dologba, de a neonfények között ez nem látszódott.

- Felőlem mehet - vontam vállat közömbösen.

*

Fáradtan dőltünk le a kanapéra, amint hazaértünk hajnali háromkor. Loki vállának dőlve néztem a fehér falat, közben pedig végigpörgettem magamban a mai napot.

Ricardo-n kívül összeismertettem Lokit még az idős, ám legbölcsebb hot dog árus Stan-el, az angyalarcú, hivatásos rablóval, Carlos-al, akivel instant megtalálták a közös hangot és akit csupán azért nem tartóztatok le soha, mert lázadó tinikoromban megmentett egy hatalmas bűnözőcsoport karmai közül - akiket rendőrré válásom után le is lepleztem -, illetve megismerte még Izoldát, Queens luxusprostiját, aki felajánlott neki ezt-azt, ám az istenség készségesen visszautasította azt, Margie nénit, aki a Central Parkban szokta etetni a galambokat, illetve Damient, a csupán tizenegy éves kissrácot, aki egy profi zsebtolvaj, akit szintén nem szoktam letartóztatni, mivel a meglehetősen szegény családjának segít az ellopott ékszerekkel, ráadásul minden maffiózó rejtekhelyről tud és rengetegszer kisegít ezáltal.

- Na? Mit gondolsz a mai estéről? - kérdeztem.

Loki felém fordította a fejét, ezt viszont csak fél szemmel láthattam.

- Azt gondolom, hogy hazudtál nekem! - jelentette ki, mire meglepett pislogások közepette néztem rá.

- Hazudtam volna?

Loki bólintott.

- Ne játszd meg magad, kisasszony! Én azt hittem, én vagyok az egyetlen gonosztevő akinek valaha a pártját fognád... erre itt van Carlos, meg a Damien gyerek, akik természetesen szintén gonoszak és...

- ...Caslos és Dam nem is gonoszak! - szakítottam félbe. - Tény, hogy megszegik a törvényeket, de ezzel nem nevezném gonosztevőnek őket. Nem öltek ők meg senkit. Egy kicsit fosztogatnak ugyan, de a légynek sem ártanának. Akarattal legalábbis nem.

Erre Loki egy ördögi mosolyt villantott.

- Jól kidumáltad ebből magad! - mondta. - Mégis én lennék a gonosz gyilkos tehát... - jegyezte meg cinikusan.

Elmosolyodtam.

- Ami tény, az tény: megöltél két nap alatt nyolcvan new york-i lakost, plusz azt a Coulson nevezetű ügynököt is. De nem vagy gonosz. Azok után, ahogyan ma viselkedtél Ricel meg a többiekkel már nem. Valaha az voltál, de ha most visszakérdezném ezektől az emberektől akkor egyikük sem mondaná meg hogy az vagy. Tudsz te jó is lenni Loki, persze ha akarsz. Én nem kényszerítettelek ma sem, magadtól cselekedtél.

- És lett egy király tetkóm! - nevetett fel.

Én is vigyorogtam.

- És lett egy király tetkónk! - sepertem előre a hajamat, hogy Loki láthassa a tetoválást a tarkómon.

Ujjával finoman megérintette a pici motívumot, a bőre szinte égette a sajátomat. Beharaptam az alsó ajkamat, majd becsuktam a szemeimet.

Nem gondolhatsz úgy Lokira, Odin szerelmére, Lexie!

- Mit mondtál, mi is ennek a madárnak a neve?

Elmosolyodtam, majd kinyitottam a szememet, aztán szembe fordultam Lokival.

- Feketerigó - mondtam. - Misztikus állatnak tartják, kapuőrzőnek, aki...

- ... átjár a világok között - folytatta Loki. - Úgy, ahogyan mi - mosolyodott el.

Mélyen belenéztem zöldeskék szemeibe.

Biccentettem, majd nyeltem egyet.

- Úgy, ahogyan mi - ismételtem el.

Loki hirtelen a kezeim után kapott, majd ujjait összekulcsolta a sajátjaival. Meglepettségemben mozdulni sem bírtam, csak tovább néztem a szemeibe, ő pedig az enyémekbe.

- Köszönöm a mai estét, jobb lett, mint amire számítottam. Midgard még soha nem volt ennyire izgalmas számomra, de ezek után többet szeretnék megtudni róla. Köszönöm, hogy megmutattad nekem a világodat!

Aprót bólintottam.

- Egyszer talán én is elviszlek Jötünheimbe, ha nem lesz nagyon veszélyes - tette hozzá. - Megoldom valahogy, ígérem neked!

Megráztam a fejemet.

- Nem kell ezt tenned értem. De tényleg. Én csak örülök, hogy... hogy itt vagy velem!

Loki mosolya még szélesebb lett, majd megszüntette a szemkontaktust, de csak azért, mert az ajkaimat kezdte el bámulni.

A vér az arcomba szökött ettől a kis mozdulattól.

- Én pedig örülök, hogy veled lehetek itt és most, Alexis Foster! - suttogta, majd olyat tett, ami rendesen felkavarta az elmémet.

Közelebb hajolt hozzám. Egyre csak közelebb és közelebb...