- Mielőtt még elkezded, várj egy pillanatot - mondtam, majd felálltam a díványról, töltöttem egy pohár vizet, majd kerestem egy aszpirint és odavittem Lokinak.

Úgy nézett rájuk, mintha valami döglött állatot tartanék a kezemben.

- Ez mi? - bökött a kis, fehér pirulára.

- Midgardi méreg. Kérlek vedd be. Attól félek, a sebed halálos. Még egy istent sem menthet meg, sajnálom - biggyesztettem le az alsó ajkamat. - Így nem kell szenvedned.

Olyan fapofát vágott, hogy muszáj volt elnevetnem magam.

- Fájdalomcsillapítónak hívják - magyaráztam. - Nem vagyunk olyan fejlettek orvoslásban mint Asgard, de jót fog tenni, szóval vedd be. Csak beteszed a pirulát a szádba és a vízzel együtt lenyeled.

Loki mélyen a szemeimbe nézett, mintha kételkedne a szavaimban, de végül csak átvette a poharat és a pirulát is, s bevette az orvosságot.

Megnyalta az ajkát.

- Nem érzem, hogy elmúlt volna - jegyezte meg.

Felsóhajtottam.

- Kell néhány perc, hogy érezd a hatását.

Bólintott.

Átdobtam a kezemet a dívány karfáján.

- Akkor... mesélsz nekem? - kérdeztem.

Loki ivott még egy kis vizet, majd átadta nekem a poharat, én pedig letettem azt az asztalra.

Biccentett.

- Minden három hónappal ezelőtt kezdődött... - kezdett bele a mesélésbe. - Egyszóval miután elmentél Asgardból.

Bólintottam.

- Depresszióba estél, úgy hallottam - jegyeztem meg cinikusan.

Loki magára húzta még egy kicsit a takarót, majd gúnyosan elvigyorodott.

- Csak bezártak ismét, nem estem depresszióba - javított ki. - Rendőrként biztosan tudod, hogy milyen lehet valakinek, akit bezárnak...

Bólintottam.

- Persze, Loki. Azon kívül, hogy én a cellán kívül szoktam tartózkodni, tökéletesen tudom, milyen érzés lehet nekik. Szar.

- Tökéletesen leírtad - mondta. - Szóval meguntam. A sok semmittevést, a folytonos egyedüllétet...

- ... és megszöktél, ugye jól mondom? - szóltam közbe.

Elnevette magát.

- Igen. Nem mondom hogy könnyű volt és látod, mi lett az eredménye - mutatott a sebére. - Hogy rohadna meg Heimdall...

- Ezt Heimdall csinálta veled? - csodálkoztam el.

- Igen.

Nem bírtam, nevetésben törtem ki.

- Most meg mi van? - kérdezte dühösen.

- Beléd bökött az óramutatóval vagy hogy szúrhatott le? - töröltem le a könnyeimet vigyorogva.

- Nem, de nem mindegy? Megsebesített, de sikerült megnyitnom a Bifröstöt és az egyetlen hely amit ismertem Midgardon, az New York. Szóval ide jöttem.

- És hogy kerülök én a képbe?

- Eszembe jutott, hogy itt laksz. Queens-ben. Szóval felvettem egy random ember alakját akit az utcán láttam, kiraboltam egy embert és elvettem a pénzét, hogy a nyilvános telefonon felhívjam a rendőrséget.

- Honnan tudtad a rendőrség számát? - hitetlenkedtem. - És azt, hogy majd pont én jövök?

- Olvastam a rendőrségi könyvet, ott volt a szám és direkt téged kértelek az ügyre. Azt mondtam, már ismerlek és benned megbízom. Naiv midgardiak... elhittek nekem mindent. Már csak annyi volt a dolgom, hogy leüljek a sikátorba és várjak.

Az államat masszírozva, erősen gondolkodtam. Hány százalék esély van arra, hogy Loki igazat beszél? Mondjuk, teljesen hihető a meséje, de akkor is. Valami nem stimmel.

- Chhh - nyögtem ki.

Loki értetlenül nézett rám.

- És most hogy itt vagy, mit akarsz? - kérdeztem.

Vállat vont.

- Maradok egy kicsit nálad, aztán meglátjuk.

Elnevettem magam ismét.

- Te azt hiszed, hülye vagyok? Azonnal hívom Thor-t! - kaptam elő a telefonomat, ám Loki gyorsabb volt és kikapta a kezemből.

- Mit művelsz? - kérdezte. - Nem hívhatod fel!

- De igen, ki tudja mit művelsz majd! Megint tönkreteszed New Yorkot vagy ne adj' Isten kiirtod az emberiséget... bármit is tervezel, nem engem használsz fel hozzá! - hajoltam a telefonért, de a feje fölé tartotta.

- Nem hívod fel - jelentette ki.

Ekkor habozás nélkül szinte rá másztam, de voltam olyan ügyetlen hogy pont megnyomtam a tenyeremmel a sebét, mire felszisszent és az oldalához kapott. Gyorsan kivettem a kezéből a telefont, majd eldobtam a szemben lévő fotelre.

- Te jó ég, annyira sajnálom! - mentegetőztem. Nem állt szándékomban még nagyobb fájdalmat okozni neki.

Kinyitotta a szemeit és csak megrázta a fejét.

- Midgardiak - sziszegte, majd karba tette a kezét. - Ne aggódj, nem teszem tönkre ezt a haszontalan bolygót. Nincsenek szövetségeseim és már tervem sem. Csak nem akarok az otthoniak között lenni, ennyi az egész.

Felvontam a szemöldökömet.

- Azt akarod mondani... hogy idelent akarsz élni? - kérdeztem.

Bólintott.

Megráztam a fejemet.

- Még mindig rémesen gyanús vagy és nem tudok teljesen hinni neked, de mindegy - sóhajtottam. - Nem leszek paraszt, itt maradhatsz ameddig meg nem gyógyulsz. De ha miattad bajba kerülök - ami valószínű mert biztosan nálam keresnek majd először -, akkor élve felnyársallak. Érthető voltam?

Loki elvigyorodott.

- Oh igen, minden világos. Az őrült midgardi teljesen őrült lett ismét...

Erre megcsaptam a vállát.

- És még valami: ne akadályozz a munkámban. Nekem van egy életem itt, amit ha tetszik ha nem, élnem kell. El kell végeznem a munkámat szóval légy tekintettel rám. Nem leszek itt, hogy egész nap a kívánságaidat lessem. Ha netán elhagyod a házat, magadra vess ha megkéselnek odakint, engem nem érdekel - ez persze nem volt teljesen igaz, de valahogy el kellett magyarázni neki, hogy ne kószáljon el.

- Mintha kimozdulnék - forgatta meg a szemeit.

- És nem falhatod fel az egész kaja készletet - tettem hozzá. - Ruhákat pedig muszáj lesz szereznem neked, mert nem járkálhatsz úgy a házamban mintha a Comic Con-ról szalajtottak volna egyenesen, szóval mi a méreted?

Loki furcsa arcot vágott.

- Mi az a Comic Con? - kérdezte.

Felsóhajtottam.

- Teljesen lényegtelen. A méreted kérdeztem... - ismételtem meg.

Loki vállat vont.

- Honnan tudnám? Asgardban ránk varrták a ruhát, a varrónők tudják a méretemet - jelentette ki.

Feszülten megdörzsöltem a homlokomat.

- Biztosan annyi lehetsz, mint Dylan, szóval megoldom. De ha valaki eljön utánad, minden pennyt visszakérek amit rád költöttem - figyelmeztettem.

- Mintha tudnám mi az - kuncogott. - Felét sem értem annak amit mondasz.

Az Asgardiak síkhülyék, esküszöm...

Felálltam a díványról, majd a szekrény felé vettem az irányt. Kihalásztam belőle egy törölközőt, pár ruhát és oda dobtam neki.

- Gondolom a vizet ismered, meg a fürdőszobát is... - jegyeztem meg. - Zuhanyozz le, bűzlesz. Meg csupa vér vagy. Aztán kicserélem a kötést. A ruháidat kimosom, azok Dylan cuccai amiket még múltkor hagyott itt. Vedd fel őket, nincs vita.

Loki csak pislogott rám, de nem ellenkezett. Elvette a cuccokat, feltápászkodott, majd a fürdőbe sétált.

- Szólj ha készen vagy, addig csinálok valami kaját - mondtam, majd a hűtőszekrény felé vettem az irányt. A lasagna még mindig ott virított a polcon, de abból csak egy volt, én pedig önző vagyok, az csak az enyém. Semmi felhasználhatót nem találtam, csak műzlit, de azt nem adhattam neki, így utolsó opcióként pizzát rendeltem, gyors kiszállítással. Sokba kerül még ez nekem...

- Lexie! - kiáltotta hirtelen Loki a nevemet, épp amikor letettem a telefont.

- Mi az? - kiáltottam vissza.

- Nem jön a víz, pedig beálltam a kör alakú izé alá! - szólt.

Ezt nem hiszem el...

- Mert el kell forgatni a csapot! - világosítottam fel.

- Az meg mi?

Tudtam, hogy megkérdi majd...

Ideges sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd berontottam a fürdőbe. Az persze kiment a fejemből, hogy Loki majd meztelen lesz...

- Te Szent Isten! - takartam el a szememet és úgy indultam el a zuhany felé.

- Csak nem vagy szégyellős, midgardi? - éreztem a hangján, ahogyan vigyorog.

- TE nem vagy szégyellős! - jegyeztem meg, majd kinyitottam a szememet, erősen visszafogva magam attól, hogy ne nézzek Loki alsó pontjára.

- Forró vagy langyos? - kérdeztem. - Hogyan szeretszzuhanyozni?

- Társaságban - jegyezte meg pimaszul.

Felkuncogtam.

- Értem, szóval Asgardban ketten pancsikáztok Thorral, mi? - néztem az arcára.

Elnevette magát.

- Ott nem ilyen hülyeség van. Van medence meg minden...

- Nyilvános fürdő mint a középkorban, ahamm - jegyeztem meg. - Emlékszem.

Loki elmosolyodott.

- Akkor marad a langyos. Nehogy őfelsége megégesse magát - mondtam nevetve, majd beállítottam a vizet neki. - Ha kész vagy, csak zárd el. Tudod... ráteszed a kezed és ennyi - mutattam neki, majd megfordultam volna, de elkapta a csuklómat.

Már épp lekevertem volna neki egy pofont, de megláttam a tekintetét. Nyugodt volt és őszinte.

- Köszönöm... Lexie - mondta.

Köpni-nyelni nem tudtam ez után. Csak bólintottam, majd égővörös fejjel kimenekültem a fürdőszobából.