Anya nagy buzgósággal rendezgette Jane haját, miközben könnyeivel küszködött, s elmesélte, milyen volt kislány korában. Ezerszer hallottuk már a mesét, anya mégis úgy gondolta, most is hallanunk kell.

Nem hibáztatom. Jane valóban tündéri kislány volt és sok jót lehetett mesélni róla - ellentétben velem. Az egész életét a tanulásnak szentelte, s egy okos, talpraesett, gyönyörű nő lett belőle. Ő tehát hölgyeim és uraim: a legnagyobb példaképem.

- És emlékszem amikor megvédted azt a kisfiút a parkban, akit Alexis sípcsonton rúgott... - törölte le a könnycseppet az arcáról. - Be volt fonva a hajad kétoldalt és olyan szépen beszéltél a húgoddal. Leszidtad, de nem voltál ideges. A lehető legszebben mondtad el neki, hogy miért nem tehet ilyesmit.

- Kár hogy ez nem jött össze! - kuncogott Jane. - Csak még inkább növelte a verekedési vágyát.

Kiötlöttem neki a nyelvemet, mire ő is.

Elnevettem magam.

- És, készen vagyunk! - nézte meg messzebbről az alkotást anya. - Szívem, egy igazi hercegnő vagy! - jelentette ki nagy büszkén.

- Köszönöm, anya! - mosolyodott el Jane.

Anya nemsokára elvonult, hogy megkeresse apát akinek majd az oltár elé kell vezetnie a menyasszonyt, így magamra maradtam Janey-vel.

Ő még mindig a tükörben csodálta magát, amikor oda léptem hozzá.

- Na nézzenek oda! - álltam a tükörhöz én is, a háta mögé. - Na ki a legszebb e vidéken?

Jane elnevette magát, majd felém fordult. Mindig imádta a Hófehérkét.

- Lexie... - vett egy mély levegőt - ... férjhez megyek! - mosolyodott el.

- Igen, végre felfogtad! - nevettem el magam. - Ne izgulj! Ne görcsölj! Ne ess el a szőnyegben! Az esküvőd tökéletes lesz, ígérem. Ahogyan az életed is ezek után.

- Az életünk. - javított ki Jane, majd a tükörhöz fordult és a hasára tette a kezét.

- Még mindig alig merem elhinni... - suttogta.

Elmosolyodtam.

- Hát még én! Hiszen a múltkor csak vicceltem, erre kiderül, hogy igaz volt. Mi lesz a neve? - kérdeztem. - Mármint, a nemét még nem tudjuk, de nem gondolkodtál rajta?

- De igen, van ötletem. - jelentette ki, majd felém fordult. - De előbb Thornak is szólnom kell róla. Szeretném, ha a nevet együtt találnánk ki, vagy hogy legalább neki is tetsszen.

Bólintottam.

- Mikor akarod elmondani neki?

- Majd a nászúton. Így esküvő előtt biztosan nem.

Bólintottam.

Még pördült néhányat a ruhájában, majd ellenőrizte a sminkjét.

A nővérem gyönyörű szép volt. Hófehér, ujjatlan menyasszonyi ruhája tökéletesen kiemelte a - még - karcsú alakját. A ruha felső részét kisebb virágok borították be, míg alsó része tüllből készült, hosszúsága pedig a padlót súrolta. Ahogy anya mondta: egy hercegnő.

- Janey, tudnod kell valamit... - jelentettem ki hirtelen, mire megfordult.

Igazából nem gondoltam át a kis "beszédemet", de az érzéseimre hagyatkoztam.

- Micsodát, Lex? - kérdezte.

Elmosolyodtam.

- Azt, hogy rémesen büszke vagyok rád és arra, hogy a húgod lehetek! Megérdemled, hogy boldog légy és megérdemled ezt a... nagyszerű életet. Sajnálom, hogy néha egy köcsög vagyok veled. De tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és rettentő fontos vagy számomra.

Jane is elmosolyodott.

- Oh, Lexie! Nem akarom elsírni magam, mert elfolyik a sminkem! - nevette el magát, szemeiben pedig valóban könnyek csillogtak, mire gyorsan pislogott párat. - De ez nagyon jól esett, köszönöm! Én is szeretlek!

Kitártam a karjaimat, mire átölelt.

Beszívtam az illatát. Orgona. Mi más lehetett volna?

A nővérem férjhez megy. És tudom, hogy a nővérem boldog lesz.

- Lassan mennem kell. Meg kell találnom Lokit. - engedtem el. - Meg fogadni kell ugye a vendégeket... Látnom kell Steve Rogers-et!

- Menj csak! Kár hogy nem láthatom Loki arcát amikor Bruce Banner megérkezik! - kacagott fel ördögien, mire én is.

- Az én nővérem vagy, kétségtelen! - pacsiztam le vele.

Alig hittem el, hogy az érzelmes testvéri pillanat után majd pont Lokin fogunk viccelődni.

Hirtelen kopogtattak.

- Szabad, ha nem Thor vagy! - kiáltottam.

Erre az ajtó kitárult, majd Darcy dugta be a fejét az rajta.

- Meglepetéééés! - kiáltotta.

- Darcy! - sikított fel Jane, legjobb barátnője láttán, majd szorosan átölelte, amint az hozzá szaladt.

- Uram Istenem, Jane! Ez a ruha... meg te és...

Nem is zavartam tovább őket, hiszen bőven volt mit megbeszélniük, szóval miután üdvözöltem Darcy-t, csendesen leléptem.

Gyors ütemben haladtam végig a folyosón, cipőm talpának kopogását visszhangozták a falak. Olyan voltam azon a folyosón, mint valami sötét árnyalak, hisz talpig feketében pompáztam, ígéretemhez híven a Loki által kapott ruhában. Maximálisan meg voltam elégedve a kinézetemmel.

Zsivajt hallottam a bejáratnál és amikor oda értem, egy kisebb csoport fogadott: Tony Stark, Natasha Romanoff, James Rhodes, Clint Barton és családja, illetve Bruce Banner. Tony Stark, Loki fölé tornyosult és mindenféle kérdéssel bombázta meg őt.

Hát igen. Loki nem repesett az örömtől amikor közöltem vele, hogy mi fogjuk a vendégeket fogadni. Nem mondta ki, de ettől a találkozástól tartott a leginkább.

- Khm... elnézést! - köszörültem meg a torkomat, mire mindannyian rám néztek.

- Azt a... - Tony elharapta a mondatot amikor rám nézett. - Hölgyem! - hajolt meg előttem, mire elnevettem magam.

- A terem a következő saroknál, jobbra található. Csak haladjanak egyenesen végig rajta.

- Köszönjük! - biccentett James.

- Kegyed nem jön? - kérdezte Tony, aki a valóságban sokkal magasabb volt, mint a TV-ben és természetesen jóképűbb is.

- Nekem még dolgom van sajnos, de később csatlakozom. - mosolyodtam el.

- Nem mintha el akarna menni veled. - jegyezte meg Loki cinikusan, de nem elég csendesen. Mindannyian felé fordultunk.

- Beszóltál, kedves Loki? Szeretnél egy kis... földbe döngölést? - paskolta meg Tony, Bruce Banner vállát, aki csak rosszállóan megrázta a fejét. Szerintem nem állt szándékában semmiképp sem tönkre tenni az estét.

- Apa, az ott egy gumicukor automata? - húzogatta Clint Barton kislánya az édesapja szmokingját.

- Annak tűnik! - csóválta meg a fejét a férfi.

- Légyszi, hadd vegyek Haribo-t! - könyörgött neki a kislány.

Clint elnevette magát.

- Rendben van. A bátyádnak is vegyél! - adott át neki pár érmét, mire a kislány vidáman szaladt az automatához.

- A neved... ? - lépett mellém Tony. Úgy látszik, most már tegez.

- Alexis Foster. - mutatkoztam be, majd kinyújtottam a kezemet, mire egy csókot nyomott rá.

- Foster? Csak nem családtag vagy?

- De igen, a menyasszony húga. - bólintottam. - Egyébként meg... értékelem, Tony - már ha tegezhetlek - , hogy próbálod beadni nekem az úriember meséjét, de az a helyzet, hogy Thor már mesélt rólad néhány dolgot. Nem tudsz átverni.

Tony arca egy csapásra megváltozott.

- Az áruló. - köhintett egyet, majd elmosolyodott és rám kacsintott. - De azért nem vagyok rossz pasi, mi?

- Természetesen nem. - vigyorogtam.

Tony Stark elégedettnek tűnt a válasszal, majd sejtelmesen elmosolyodott.

A csapat hamarosan elindult a terem felé, én pedig Loki mellé álltam.

- Gyűlölöm őket. - szorította ökölbe a kezét. - Különösen a bádogembert. Irritál.

Elnevettem magam, majd belekaroltam.

- Tony Stark csak egy arrogáns milliárdos. - jegyeztem meg. - Akinek belül hatalmas szíve van, bármennyire nehezen hiszed el. - tettem hozzá.

- Hát persze, láttam hogy bejön neked. - mosolyodott el halványan.

- Egyébként nem. - ráztam meg a fejemet. - Akkor inkább Banner.

Loki egy pókerarcot vágott, mire ismét nevetnem kellett.

- Még mennyit kínzol ezen az estén? - sóhajtott fel.

- Amennyit sikerül. - kacsintottam.

Közben még mindig érkeztek az emberek, s míg Loki csendesen álldogált mellettem, én magyaráztam el mindenkinek, hogy hová kell menni.

- Gyönyörű vagy. - bukott ki Lokiból hirtelen a mondat egy adott ponton, amikor már senki sem jött befelé. Először fel sem fogtam hogy most mi van, de amikor eljutott a tudatomig hogy mit mondott, halvány pír ült ki az arcomra.

- Köszönöm, te is remekül festesz. - dicsértem meg.

- Mert a főgonosz és a királynő tökéletesen passzolnak, nemde? - mosolyodott el szélesen.

- Hát persze, főgonoszom. - kuncogtam. - Csakis te érdemled meg a királynő melletti helyet. Senki más! Éljen Loki! - kiáltottam.

- Marha vicces vagy. Ez a midgard-i humor.

- Fogd be! - könyököltem oldalba, mire felszisszent.

- Rémes egy nőszemély vagy! És ez fájt!

- Köszönöm. - vigyorogtam. - És ezt megérdemelted!

Loki csak egy fintort vágott.

- Oh, nézd ki jön! - mosolyodott el gúnyosan, majd rám nézett. - A megváltó!

Kinéztem az ajtón és amint megláttam ki közeledik, a kezem máris izzadni kezdett.

Maga Amerika Kapitány, azaz Steve Rogers közeledett a kastély felé, James Buchanan Barnes-al, Sam Wilson-al és egy tizenéves, szőke hajú lánnyal.

- Loki! - lepődött meg a Kapitány, először Lokit észre véve. Látszott rajta, hogy nagyon nem számított a jelenlétére és nem is repesett az örömtől.

Egy pár mádoperces, ám óráknak tűnő szemkontaktus játszódott le közöttük, ami csak abban a pillanatban szűnt meg, amikor közbe szóltam. Jobban mondva megköszörültem a torkomat.

- Elnézést Mr. Rogers. - mosolyodtam el. - A ceremónia hamarosan megkezdődik. Megkérhetem, hogy siessenek be a terembe? A folyosón végigmenve az első saroknál jobbra ott lesz.

- Elnézést, én csak... meglepődtem. Természetesen indulunk is! - bólintott, majd rám mosolygott.

El is indultak, a lány viszont nem ment utánuk. Csak állt az ajtóban és Lokit nézte.

- Brooke? - fordult hátra a Kapitány.

- Megyek! - ocsúdott fel a lány a bambulásból, majd utánuk szaladt, de azért út közben még egyszer hátra fordult, hogy megnézhesse Lokit.

- Hát ez? - kérdezte Loki nagyokat pislogva.

- Mi van?

- Miért bámult meg így? Az a lány...

- Ötletem sincs. - vontam vállat. - Lehet hogy csak furcsa voltál neki.

- Cöh. - horkantott fel. - Egyébként is ki ez?

- Azt hiszem, Steve Rogers lánya?

Loki hatalmas szemekkel nézett rám.

- A lánya?

- A fogadott lánya. - javítottam ki magam.

- Akkor hol van a felesége?

Szinte szembe nevettem őt.

- Ki mondta, hogy felesége van? - kérdeztem.

- Egyedül neveli?

- Nem, Loki! - bukott elő belőlem a nevetés. - Steve Rogersnek férje van. James Buchanan Barnes. A férfi, akinek fémkarja van.

Loki úgy nézett rám, mintha hülye lennék.

- Mi... én ezt... mi van? - már szinte elkiáltotta magát.

Ám én csak szórakozottan bezártam a hatalmas palotaajtót, majd az elképedt, maga elé meredő Lokit karon ragadva a terem felé igyekeztem.

*

A ceremónia gyönyörű volt. Midgard-i szokások szerint tartottuk meg az egészet, mert Thor ragaszkodott hozzá.

Amikor apa az oltár elé vezette Janey-t, már a terem fele bőgött, amikor pedig a páros kimondta a boldogító 'igen'-t, akkor már a másik fele is pityergett. Gyönyörű szép volt az egész. Még a mellettem ülő Loki is odafigyelt az eseményekre, pedig azt hittem, végig csípős megjegyzéseket tesz majd. Persze egy-kettőt így is eleresztett, de közel sem annyit, amennyit vártam. Talán belátta, hogy most nem ez a legmegfelelőbb alkalom bosszankodni és mindent elrontani.

A hivatalos esketés végeztével mindannyian átvonultunk a Bálterembe, ahol megelevenedett végre a sokáig dédelgetett tervem az Alice Csodaországban témával.

A dekorációkban Lady Sif segített nekem, akiről kiderült, hogy remek érzéke van az ilyesmihez, egyszóval nem csak egy remek harcos, hanem még a stílusa is kifogástalan.

A fő asztalnál ült a házaspár, Odin és anyáék.

Az ő jobbjukon, egy asztallal odébb ültem én és Loki. Senki sem szeretett volna mellé ülni - érthető okokból -, így csak én jelentettem neki a társaságot.

A mályva-lila színekben megvilágított teremben remek hangulat uralkodott: mindenki nevetett, táncolt, énekelt... egyszóval jól érezte magát. Csak én és Loki ültünk csendesen az asztalunknál. Egy ideig Steve-et néztem ahogyan a férjével táncol.

- Nem ismert meg. - jegyezte meg Loki cinikusan. Ő is őket nézte.

- Nem is vártam el. - mondtam. - Az túl furcsa lett volna.

Loki elmosolyodott.

Most őt néztem és eszembe jutott valami. Valami fontos, amit már egy ideje meg akartam tőle kérdezni.

- Loki... kérdezhetek valamit? - haraptam be az alsó ajkamat.

- Rám nézett.

- Persze. - mondta.

Közben fel kellett állnunk, mert Jane és Thor tánca következett. De sajnos erre nem tudtam odafigyelni. Túlságosan foglalkoztatott a kérdés.

- Mit jelent a prófécia?

- Milyen prófécia? - kérdezte, kerülve a tekintetemet. Úgy tett, mintha a táncosokat nézné, de ez nem így volt.

- Ugyan, ne tedd a hülyét! Tudod, miről beszélek.

- Semmit sem jelent.

- Loki...

- Lexie, légyszíves! Mondtam már, hogy hülyeség az egész. Semmi értelme elmondanom, mert lényegtelen. Különben is... ha megtudnád, csak rosszabb lesz.

Elkaptam a karját.

- Loki! - kiáltottam rá. - Hagyd ezt abba. Válaszolj, ne áltass már!

Végre rám emelte a pillantását, mélyen a szemeimbe nézve.

Álltam a tekintetét. Megfagyott a levegő közöttünk. Jane és Thor vidáman táncoltak a kör közepén, velünk meg senki sem törődött, szerintem észre sem vettek minket a sötét sarokban.

- Miért csinálod folyton ezt? - kérdeztem.

- Lexie...

- Csak válaszolj végre. Normális választ akarok... - suttogtam és egy könycsepp gördült le az arcomon.

Meglepetésemre gyengéden letörölte azt, majd megsimította az ajkamat.

- Loki... - suttogtam. - Mondj már valamit. Kérlek.

De nem válaszolt, csak közelebb hajolt hozzám, én pedig elvesztem a sötét szemeiben...

Arcát milliméterek választották el az enyémektől. Éreztem forró leheletét az arcomon.

- Nem lehet. - szólalt meg végül. - Mert kizárt, hogy beteljesedik majd. - húzódott el.

Kellett néhány pillanat ameddig felfogtam, hogy mit művelt.

Játszik velem a kis rohadék. Már megint. Folyton, egyfolytában. Végig ezt tette és most is...

Cinikusan felnevettem.

- Persze. Ez a legkönnyebb válasz. - jegyeztem meg.

- Lexie, ezt nem értheted.

- Persze, hogy nem, hiszen el sem magyarázod! - világosítottam fel. - Nézhetsz hülyének Loki, hiheted azt, hogy majd bedőlök neked, de ez nem így megy. Nem birtokolsz engem. Nem vagyok egy a játékszereid közül! Nem vagyok a hülye midgard-i, aki úgy sem ért semmit. Meg tudnám érteni maximálisan, ha elmondanád. De tudod mit? Ne is mondd inkább! Ezek után nem szeretném tudni. Én megbízok benned, pedig nem kellene. Hiszen semmi értelme, igazuk van a többieknek. Tényleg csak egy gonosztevő vagy. Élvezd ki az utolsó napodat "szabadon", mert én holnap leléptem Asgardból, ezzel együtt pedig nem lesz kinek bébiszitterkednie feletted. Most pedig ha megbocsájtasz elmegyek és leiszom magam. Azt hittem más vagy, de tévedtem. Elegem van az olyan taktikus alakokból mint amilyen te is vagy. Otthon is van elég belőlük. - közöltem vele, majd elindultam kifelé, ott hagyva őt döbbenetében.

*

Fél órával később a palota egyik erkélyén álltam és Asgard királyságát néztem. Ki szerettem volna élvezni az utolsó itt töltött napomat és a gyönyörű látványt, amire minden nap felébredtem és elaludtam. Bármennyire is haza szeretnék menni Queens-be, nem hagynám itt ezt a helyet. Az itt eltöltött egy hónapom ugyanis - bármennyire nem szeretném bevallani - életem egyik legjobb élménye volt még akkor is, ha a háromnegyedét esküvőszervezéssel töltöttem.

Tanultam itt egyet s mást a világról, olyan dolgokat láttam amiről azt hittem, hogy ilyen nem is létezik és olyan embereket ismertem meg akikkel nem gondoltam volna, hogy jól fogok kijönni.

Léptek zaja ütötte meg a fülemet, mire az ajtó felé néztem.

- Bocsánat, nem szerettem volna zavarni!

A lány állt ott. Az, aki a Kapitánnyal érkezett.

- Nincs semmi baj! - mosolyodtam el kedvesen. - Gyere csak, jól jön a társaság.

A lány látszólag vonakodott, ám végül beleegyezett. Elsétált a korlátig és körülbelül tizenöt centiméterre állt meg tőlem.

- Tetszett a ceremónia? - kérdeztem.

- Igen, gyönyörű volt. - bólintott. - Bár ez a terem sokkal jobban tetszik, mint az, ahol az esketés zajlott. A színek káprázatosak.

Széles mosoly terült szét az arcomon.

Végre valaki értékeli a munkámat.

- Köszönöm, én terveztem. - jelentettem ki.

- Akkor nagyon jól értesz hozzá.

- Egyébként... Alexis Foster! - nyújtottam felé a kezemet. - De szólíts csak Lexie-nek!

- Brooklyn Barnes-Rogers. Brooke! - viszonozta a kézfogást.

- Te Steve és James fogadott lánya vagy, ugye? - kérdeztem.

- Igen. - mosolyodott el. - Bár apát senki sem szólítja Jamesnek. Ő mindenki számára Bucky.

- Elnézést, akkor Bucky! - nevettem el magam. - Már megszokásból mondom ki az emberek teljes nevét és nem a becézést. De hát... ilyen ez a rendőrélet! - kortyoltam bele a párkányon heverő pezsgőspoharamba.

Brooke elmosolyodott.

- Kérdezhetek tőled valamit? - nézett rám.

- Csak nyugodtan! - biccentettem.

- A férfi aki melletted állt az ajtóban... ő tényleg Loki volt?

Összeszorult a torkom a név hallatára.

- Igen, az ő volt. Miért?

- Hallottam róla Thortól meg apáéktól... tényleg annyira ördögi és veszélyes, mint amilyennek mondják? - érdeklődött.

- Nem. - vágtam rá egyből, gondolkodás nélkül. - Lokit csak... félre ismerik. Vagyis eddig ebben a hitben éltem. De már nem tudom jómagam sem. - ráztam meg a fejemet.

Loki viselkedése felzaklatott. Ez tény.

- Miért? Mit tett?

- Nehéz és hosszú lenne elmagyarázni. Maradjunk annyiban, hogy csalódtam benne. És megbántott. Bár szerintem akaratán kívül tette. Azt hittem barátok vagyunk. De mit is vártam el egy olyantól, mint amilyen ő?

- Ez azt jelenti, hogy mégis igaz amit róla mondanak? - kérdezte.

- Nem tudom. - suttogtam.

- Akkor inkább így kérdezem: neked mi a véleményed róla? Oké, megbántott. De ha akaratán kívül tette... akkor megbeszélhetitek.