Szinte meg is feledkeztem arról, hogy Jane és Thor elindultak Nashville-be anyáékhoz, így amikor másnap a szüleink megjelentek Asgardban, igencsak nagyokat pislogtam.

- Kik ezek? - kérdezte a mellettem álló Loki, akihez első dolgom volt reggel elmenni.

- Anyáék. - feleltem, majd a közeledő szüleimet és a mellettük haladó, nevetgélő gerlepárt néztem.

- A szüleitek? Nem is hasonlítasz rájuk! - jegyezte meg, majd jól végig mért.

- Örökbe fogadtak! - mondtam nevetve, de nem nyerte el a tetszését a poénom. - Csak vicceltem! Figyelj... ha megnézel engem meg apát, észrevehető lesz a hasonlóság. Külsőleg rá ütöttem, belsőleg viszont totál anya vagyok.

- Na azt megnézném, hogy anyukád is szimpatizálna-e velem! - jegyezte meg.

- Meglátjuk, na de gyere! - intettem a kezemmel, hogy kövessen.

Már csak elképzelni is vicces volt, hogyan fogom bemutatni Lokit anyáéknak. "Sziasztok, ő itt Loki. Tudjátok, az a gonosz fiú aki lebombázta a fél New Yorkot... Biztosan ti is láttátok a hírekben!"

A folyósó közepén összetalálkoztunk.

- Még életben van! - ez volt anya első mondata, amint rám nézett.

- Anyaa...

- Fel sem hívtál két hónapja kislányom! Aggódtunk miattad! - ripakodott rám, tipikus módon. Janet éljenezte, én viszont mindig afféle "selejt gyereknek" számítottam. Persze, engem is szeretnek, nem erről van szó. Csak Jane mindig az engedelmes, jól nevelt kislány volt, ellentétben velem, aki mindig a bajt és a kalandot kerestem.

- Jól van, de... el voltam foglalva! Rendőr vagyok, az Isten szerelmére! - vicces volt így Asgardban ezt mondani. - Ha meghaltam volna, úgy is megtudtátok volna Janetől! - forgattam meg a szemeimet.

Apa elnevette magát.

- Minden alkalommal ugyanaz a válasz. Már nem vagy 12 éves, Alexis! - vetette oda nekem.

- Cssst! Hallgass, apa! Arról nem beszélünk! - kiáltottam.

Tizenkét éves koromban jó ötletnek tartottam azt, hogy sikátorokban játsszak és meg is gyűlt sokszor a bajom ezáltal mindenféle banditával. Rendszerint Jane húzott ki a pácból.

Hát igen, eléggé lázadtam.

- Khm... - köszörülte meg Loki a torkát mögöttem.

- Ó, majd' elfelejtettem! Apa, anya: hadd mutassam be Loki Laufeyson-t! Ő Thor testvére!

Anya érdeklődve figyelte, ahogy Loki lassan előre lép.

- Örvendek a szerencsének, nemes hölgy! - csókolt kezet anyunak. - Uram! - biccentett apának, majd kezet fogtak.

- Ó, micsoda jómódú fiatalember! Máris szimpatikus! - jegyezte meg anya, mire én és Loki csak egy ördögi mosolyt váltottunk. Megmondtam, hogy anyára hasonlítok!

Az azért elég fura volt, hogy anyának nem tűnt fel, hogy Loki itt gyakorlatilag a gonosz, de amikor Jane műmosolyára lettem figyelmes, megértettem az üzenetet: "Nem tudnak róla, ne mondd el nekik."

Halványan biccentettem felé.

- Most, hogy megismerkedtetek, mi mennénk is. Tudjátok, Lokinak és nekem még rengeteg feladatunk van az esküvővel kapcsolatosan és gondolom ti is megismerkednétek a vén fó... vagyis Odinnal! - próbáltam menekülőutat keresni, majd megragadtam Loki csuklóját. - Sziasztok! - húztam is el magam után.

- Azért lássalak még erre, ne bujkálj előlem egész hónapban! - kiáltott utánam anya.

- Oké! - kiáltottam vissza. - Borzalmas ez a nőszemély! - motyogtam az orrom alatt.

- Miről beszélsz? Szerintem az anyukád nagyon... hogy is szoktátok ti, midgardiak mondani? - gondolkodott el, én pedig megforgattam a szemeimet, mert már megint ezt a szót használta. - Á, megvan: 'jó fej'!

Elnevettem magam, de olyan szinten, hogy lassan röhögőgörcsöt kaptam. Loki vigyorogva, bár kissé értetlen képpel bámult rám.

- Bocsi, ne haragudj, csak... - szedtem össze magam - ... te vagy az első, aki ezt mondja anyára.

- Mégis mit mondhatnék? Ő az egyetlen, aki jómódúnak tart! - húzta ki magát.

- Csak mert nem tudja rólad az igazságot. Ha tudná, eltiltana tőled, pedig már 25 vagyok és elvileg nem szólhat ebbe bele! - csavartam meg az egyik hajtincsemet. - De megtenné.

- Azt meg is hiszem. Azért eléggé leszólt téged...

- Hallgass! - ripakodtam rá, de aztán elnevettem magam. - És apáról mit gondolsz?

Vállat vont.

- Valóban hasonlítotok! - ennyi volt rá a megjegyzése.

Már épp új mondatba fogtam volna bele, amikor Loki felkapta a fejét.

- Gyorsan! - ragadott karon, majd behúzott a skarlátvörös, óriási függöny mögé, ami az egyik ablakot takarta és ami közvetlenül mellettünk volt. Értetlenül néztem rá és meg akartam kérdezni, hogy most mégis mi a fenét művel, de a számra tapasztotta a kezemet és jelezte, hogy hallgassak.

Hallgatózni kezdtem és akkor végre én is megértettem: őrök közeledtek a folyóson. Ez önmagában nem tűnik hű de gáz dolognak, de ez a két őr beszélt. Méghozzá rólam.

- Ha véget ér az esküvő? - kérdezte az egyik.

- Odin parancsa. A lány nem maradhat itt! - felelte a másik.

- De miért maradna? Hisz a nővérét veszik el, nem pedig őt! 

- Mert a méltóságos úr nem szívleli. Szerinte elrontja a békét. Ugye, kiengedte Lokit is... Odin vissza akarja zárni őt a mennyegző után, de a lány szembeszáll vele.

- Csak nem vonzódik ahhoz a csalóhoz? - nevette el magát az egyikük. - Én jobb férfi vagyok nála!

Szinte elnevettem magam, mekkora kretének.

- Mi, neked is tetszik? - kérdezte a másik.

- Neked nem? Elcsábítanám szívesen az ágyamba!

Erre mindketten nevetni kezdtek.

Kicsi kellett hozzá, hogy kiugorjak és lecsapjam mindkettőt, de Loki erős karja visszafogott.

Hamarosan elhalkult a beszélgetésük, Loki pedig elengedett.

- Mocskos dögök! - dühöngtem. - Mocskos, seggfej dögök!

- Hé, nyugodj meg! - mondta Loki. - Figyelted, mit mondtak előtte? A vén fószer nagyon nem szeret téged.

- Téged sem. - vetettem oda neki.

- Pontosan. És ez mire ad okot? - kérdezte.

Megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem tudom.

- A bosszúra.

Egy pókerarcot vágva néztem a szemeibe.

- Komolyan? Mert nem veszek részt ebben. Amúgy sem terveztem itt maradni az esküvő után, szóval értelmetlen volt rám küldenie a perverz csicskáit.

- Oh és csak úgy itt hagynál engem? - biggyesztette le az ajkait. - Ez nem szép tőled!

- Ez van! - vontam vállat. - Neked amúgy is holt mindegy hogy hol vagyok, nem?

- Ez nem igaz. Mert... lehetnél mellettem is. A trónon. Lehetnél akár... a királynőm is! Akkor egész Asgard a miénk lenne.

- Nem tudok elvezetni egy országot és az ajánlatod sem érdekel. Köszönöm, de nem élnék ezzel a lehetőséggel! - mosolyodtam el cinikusan.

- Kár. Na de én megpróbáltam. Akkor megyünk esküvőt tervezni vagy csak kijátszottad a szüleidet? - érdeklődött. 

- Nem, tényleg dolgom van. Ha szeretnél, segíthetsz, ha nem, akkor amúgy is mellettem kell ülnöd, szóval nincs más választásod.

Felnevetett.

- Rendben. Részt veszek az őrültségedben! - jelentette ki.

Szórakozottan megbámultam, majd elindultam a szobám felé, ő pedig követett.