Amikor kiengedték (természetesen bilincsben) és elém tárult Loki Laufeyson testközelből, egy furcsa érzés kapott el.

Mondják Lokiról, hogy veszélyes és ravasz... de engem megnyugtatott.

Vagy talán csak a tudata nyugtatott meg annak, hogy végre kint van az egyetlen ember, akinek a társaságában jól is érzem magam itt, természetesen Heimdall mellett, aki volt olyan kedves és mesélt nekem Lokiról pár nagyon fontos infót.

- Foster... - vigyorgott rám, amint kisétált a börtönéből.

Sokkal alacsonyabbnak tűnt az üveg mögött, mint amilyen valójában.

- Laufeyson... - kontráztam vissza.

Megállt velem szemben.

Vigyora még hatalmasabb lett.

Néhány pillanatig csak csendben bámultuk a másikat, de aztán észbe kaptam.

- És a bilincs? - kérdeztem Thortól.

- Egyelőre rajta marad.

- Ezt nem teheted vele. - ráztam meg a fejemet. Tisztára nem vagyok komplett, hogy így védem...

- Ha nincs rajta, valamit megint tenni fog. És senkit sem találtam még, aki figyelne rá egész nap. - mondta Thor. - Bár csodálnám is, ha bárki vállalná...

- Ó... én bevállalom. Szivesen. - jelentettem ki.

- Szó sem lehet róla, Lexie! - vágta rá.

- Miért? - kérdeztem értetlenül.

Thor felvonta a szemöldökét.

- Ez nem jó ötlet. Több szempontból is és ezt te is tudod. Különben is, az esküvői tervekre kell koncentrálnod és ő nem fog hagyni. Manipulálni fog. Higgy nekem!

- Ugyan kérlek... nála már rosszabb bűnözökkel is volt dolgom. - forgattam meg a szemeimet. - És amúgy is az én ötletem volt kiengedni őt. Szóval... az én felelősségem. Vállalom.

Felsójhajtott.

- Lexie, azt hiszem nem érted...

- Kérlek! - néztem rá könyörgő szemekkel. - Ezen és a gumicukor-automatán kívül többé soha nem fogok semmit kérni tőled! Ígérem.

- De hisz ez az első alkalom, hogy bármit is kérsz tőlem. - mondta.

- Hááát... még szerettem volna ezt-azt, de felejtsük el. Csak könyörgöm, ezt az egyet engedd meg!

Lokit nagyon szórakoztatta az egész fohászkodásom a háttérben, de nem szólt egy szót sem, Thor pedig úgy méregetett, mintha nem lenne meg mind a négy kerekem. Hát nem is volt.

- Miért ragaszkodsz hozzá annyira? - kérdezte.

Elgondolkodtam.

Miért is?

De végül csak vállat vontam.

- Nem tudom. Azt hiszem... csupán arról van szó, hogy szerintem mindenki érdemel egy második esélyt. Meg... - néztem rá Lokira - ... nekem szimpatikus.

Thor is megfordult és Lokira nézett, aztán vissza rám. Láthatóan vacilált.

- Jó, de akkor meg Jane mit szólna hozzá?

Felsóhajtottam.

- Ez komoly? Janet, az én minden lében kanál nővérkémet hagyd ki ebből. Én majd vigyázok Lokira. Punktum.

Thor egy ideig gondolkodott, de végül rábólintott.

- Rendben. Bízom benned, Lexie. De egy speciális karkötőt kap a kezére e helyett, ami által nem hagyhatja el a kastély területét. Ettől függetlenül figyelned kell minden mozdulatát és még véletlenül se hagyd, hogy befolyásoljon!

- Meglesz. - vigyorogtam. - Tényleg megbíhatsz bennem, Thor. - nyugtáztam.

Thor elhagyta a helyiséget, én pedig Lokihoz igyekeztem és leszedtem róla a bilincseket, majd rá tettem a karkötőket a helyére.

- Most akkor te vagy a... hogy is mondják a midgardiak? Bébiszitterem? - kérdezte nevetve, miközben a csuklóját dörzsölte, ellenőrizve, hogy a karkötők levehetőek-e, de nem voltak azok.

- Nevezz aminek akarsz. - vontam vállat. - És egyébként szivesen. Nélkülem nem tudom mennyi ideig rohadtál volna még odabent.

Elmosolyodott.

- Ugye nem gondolod komolyan, hogy képes leszel engem megfékezni? - kérdezte.

- Már miért ne? Azt hiszed nem vagyok elég kemény? - nevettem.

Rám kacsintott.

- Menjünk, Foster. - indult meg.

- Hová? - kérdeztem gyanakvóan.

- A szobámba. Hová mennénk máshová?

- Mégis minek? - vontam fel a szemöldökömet.

- Csak megmutatom. Nyugi. Nem vagyok egy gerinctelen állat mint Robert, nem fogok semmit tenni veled. Kivéve, ha te nem akarod. - mosolygott pimaszul. - Lehet, hogy "gonosz" vagyok, de egy úriember is.

- Ó, na ne mondd. - próbáltam ironikusnak lenni, de elnevettem magam. - Loki Laufeyson az úriember tömeggyilkos.

Ő is nevetni kezdett.

- Imádom azt a kis halandó humorodat.

- Imádom, hogy mindig le kell szólnod azért, mert nem vagyok kiváltságos istenkirálycsászár, mint te magad. - forgattam meg a szemeimet.

- Köszönöm. - vigyorgott.

Azt hitte, bókolok.

Kisétáltunk a teremből.

Még mindig furcsa volt számomra, hogy Loki valóban kint van és meg is fordult a fejemben, hogy megtapogatom vagy ilyesmi, de az egyrészt nagyon hülyén jönne ki, másrészt meg félreértené és kapnám tőle a pikáns megjegyzéseket...

Addig meneteltünk, ameddig el nem értünk egy hatalmas ajtót.

- Csak utánad. - mondta Loki, majd kitárta az ajtót. Beléptem rajta és majdnem elsírtam magamat.

- Ez az, ez az! Végre! - ugrándoztam mint egy hülye.

És hogy miért?

Loki szobája volt az egyetlen nem arannyal elborított helyiség. Helyette minden fekete és zöld színekben pompázott.

Körülbelül a szoba közepén, a falnak támasztva állt egy hatalmas baldachinos ágy, fekete ágyneművel és sötétzöld drapériával. Az ágyon kívül csupán egy szekrény, egy könyvespolc, egy asztal és három szék, egy kandalló, illetve egy tükör állt. Mindegyik fekete színű. A falak pedig szintén zöldek.

- Tudtam, hogy tetszeni fog! - büszkélkedett.

- Haha. - jegyeztem meg. - De amúgy tényleg nagyon tetszik. Végre valaki, akinek van minimális stílusérzéke. - dobtam le magam az ágyára. - Imádom! De hol a TV? Az itt sincs. - szontyolódtam el.

- A varázsdobozra gondolsz? - kérdezte.

- Ahha. - mondtam.

- Hát az tényleg nincs. De helyette nézhetjük egymást. - ajánlotta fel.

- Eleget látlak egész nap. - mondtam. - És ezentúl még többet.

- Ugyan már! Loki Laufeysonból sosem elég! - büszkélkedett.

Elnevettem magam.

- Rémes vagy. - jegyeztem meg.

- Rémesen szexi?

- Rémesen beképzelt.

Felültem.

- Mutassak valamit? - kérdezte.

- Csak ha nem törvénybe ütköző és nem sérülhetnek meg benne emberek. - válaszoltam.

Erre kacsintott egyet.

- Kövess.

Megvontam a vállamat, majd mint egy kiskutya, mentem Loki után. Szerintem azt hiszi, hogy ő irányít és hogy nem tudom padlóra küldeni két másodperc leforgása alatt és ismét lebilincselni, de majd ha sor kerül rá - amit érzek, hogy hamarosan eljön - igencsak meg fog lepődni.

Egy lépcsősorhoz vezetett, majd utat engedett nekem és utánam ő is elindult felfelé rajta.