- Ki házasodik? - kérdezte szórakozottan. - Tán nem kaptál valami Asgardi pasast magadnak? Ugye Heimdall az? - vigyorgott.

- Úristen, honnan tudtad? - színleltem drámaian. - Szerelem volt első látásra!

- Tudtam! - kiáltott fel. - Végre annak a vén fószernak is jutott valaki. - jegyezte meg.

- "Valaki". - morogtam.

- Bár nem gondoltam volna, hogy egy midgardit választ. - húzta tovább az agyamat.

- Te aztán egy hatalmas pöcsfej vagy, most komolyan.

- Huh, de csípős a nyelved! - vigyorgott. - Na de mondd, ki olyan gyökér itt, hogy összeházasodjon?

- Jane. Meg a bátyád.

Lokinak az arcára fagyott a mosoly.

Egy pár pillanatig mintha elszálltak volna a gondolatai jó messzire.

- Ez komoly? - kérdezte, amikor már majdnem megszólítotam.

- Eskü! - tettem a kezem a szívemre.

- És Odin mit szól hozzá?

- Az elején nem volt túl lelkes, de úgy tűnik, mégis áldását adta.

Felhorkant.

- Érdekes. És engem meg sem hívtak! Alávaló kis...

- Cssst! Ne beszélj csúnyán! - nevettem el magam. - Azt csak nekem szabad. Ha nem lettél volna rossz kisfiú, akkor most jöhetnél az esküvőre és káromkodhatnál is.

- Rossz kisfiú? - nevetett fel. - Talán tény, hogy az voltam. De épp ezért kellene káromkodnom is, nem? A rosszak mindig ezt teszik.

- Tudod min gondolkodom? - eresztettem el a fülem mellett a megjegyzését.

- Na min?

- Ha máskor ide jövök, hozok egy széket magammal.

- Mert elájulsz a karizmatikusságomtól és nem akarsz a padlóra esni? - simított végig a haján.

- Miről beszélsz? Nem csalom meg Heimdallt!

Erre nevetni kezdek.

- Őrült egy midgardi vagy.

- Őrült? - kérdeztem, majd leültem a földre.

- Bizony, az. - ült le ő is az üvegfal mögött.

- Miért? Csak mert gumicukorautomatát szeretnék a kastélyba?

- Hogy mit szeretnél? - nevette el magát. - Amúgy nem tudom. - rázta meg a fejét. - De az összes midgardival összeviszonyítva akit eddig ismerek, te valamilyen módon más vagy.

- Igen? Milyen? - húztam ki magam.

- Őrült. Lazább... fura?

- Fura. Tehát fura vagyok?

- Khm... gumicukorautomata, khm.

- Hé! Azt bizalmasan mondtam el neked! - duzzogtam.

Szórakozottan megrázta a fejét.

- Amúgy nem ezért.

- Hát akkor? - emeltem fel a szemöldökömet.

- Először is: kopogás nélkül csak úgy rátörsz az emberre és ez már harmadjára történt meg. Mi lett volna ha épp a dolgomat végzem és akkor lépsz be?

Elnevettem magam.

- Jogos. - bólintottam.

- Másodszor meg: egy rendőr vagy, aki épp a galaxis egyik legnagyobb bűnözőjével beszélget fesztelenül és viccelődik vele, teljes mértékben magasról téve arra, hogy valójában mekkora veszélyben lenne ha nem lenne ez az üvegketrec ami meggátolja.

- Ohohoo, azt mondod, félnem kellene? - mosolyodtam el.

- Azt mondom. - helyeselt.

- Ahha. - bólintottam. - Hát nem.

- Miért nem? Tudsz róla miket tettem, hogy mire vagyok képes... és azt mondod, nem félsz? Rosszabb vagyok bármilyen bűnözőnél akivel eddig találkoztál.

- Az nem olyan biztos. - jegyeztem meg. - Nem te vagy az egyetlen, aki két nap alatt nyolcvan embert ölt meg és leigázta a fél New Yorkot. - jegyeztem meg. - Fogalmad sincs, mik történtek abban a városban.

- Valóban?

- Valóban.

- Szóval azt akarod mondani, hogy semmitől sem félsz?

- De igen. Vannak dolgok amiktől félek. De nem árulom el neked, mégiscsak felhasználnád ellenem.

- Nem bízol bennem, mi? - vigyorodott el.

- Nem bízom sok emberben. - vontam vállat.

- Mert félsz a csalódásoktól. Bingó. Egy félelem kipipálva.

- Nem a csalódásoktól. Az emberek kihasználnak. - feleltem. - Csak akkor vagy jó, amikor nekik szükségük van rád, utána meg leszarnak és eldobnak mint egy koszos rongyot. Baromi jó érzés.

Loki egy darabig elgondolkodott.

- Okosan gondolkodsz. A kötődés gyengeség.

- Valóban az. De néha megéri kötődni egyes emberekhez.

- Cöh. Hülyeség.

- Most komolyan? Tényleg nem volt olyan ember az életedben, akit legalább egy kicsit is szeretsz vagy szerettél? Soha senki?

Loki lesütötte a szemeit.

- De volt. - bökte ki. - Amióta viszont nincs, talán sokkal erősebbnek mondhatom magam.

- Nagyon sajnálom. - suttogtam. - Ha nem veszed tolakodásnak... megtudhatom, ki volt az?

Loki mélyen a szemeimbe nézett.

- Az any... a nevelőanyám, Frigga. Odin felesége.

Bólintottam.

Feszült csend uralkodott el a szobán.

Nem gondoltam volna, hogy Loki ilyesmit elárul nekem, hisz alig ismer. De talán neki is szar idebent egyedül. Lehet, hogy úgy érzi... talán megbízhat bennem?

Ugyan, hülyeségeket beszélek!

- Na és kiket hívnak meg az esküvőre? - váltott témát hirtelen. - Itt lesznek a Bosszúállók is?

- Mi? - kérdeztem elképedve. - Szerinted őket is meghívják?

- Gyanítom. - jelentette ki unottan. - Thor nagyon jóban lett velük... a barátai vagy mi a szösz.

- Ezazz! Úristen. Találkozom Tonyval! - ugrándoztam. - Ezazz, ezazz, ezazz!

- Ismered Starkot? - kérdezte szórakozottan.

- Személyesen? Ugyan, dehogy! - nevettem el magam. - Csak szeretném. Ú, viszont tudod kit ismerek?

- Na lepj meg. - mondta.

- Steve Rogerst! - jelentettem ki.

- Amcsikapcsit? - nevette el magát.

- Igen. - bólintottam.

- Na és hol ismerted meg?

- Nem fogod elhinni, de az utcán. - tártam szét a karomat. - Megmentett, amikor majdnem rám esett egy kőtömb az egyik épületről.

- És?

- Aztán elment. Valami Bucky nevezetű hapsival harcolt épp.

- Hogyan ismerheted őt, ha nem is beszéltetek?

- Hé! Azt mondta nekem, hogy keressek menedéket magamnak amilyen gyorsan csak tudok! - mondtam büszkén. - Vagyis hozzámszólt!

- Fogadok veled, hogy nem is emlékszik rád! - nevetett ki Loki.

- Nem kell fogadnod, én is tisztában vagyok vele! - sóhajtottam. - De én akkor is ismerem és ez a lényeg.

Felnevetett.

Ekkor ásítottam egyet.

- Későre jár. - jelentettem ki, majd feltápázkodtam a földről. - Jó volt veled dumálni, de holnap gőzerővel kell esküvőt terveznem.

- Menj csak, megértem. - mondta szórakozottan. - A kislányok ilyenkor már rég alszanak.

Rosszállóan kinyújtottam a nyelvem felé.

- Jó éjt, Sötét Nagyúr! - köszöntem el, majd kiszaladtam a helyiségből, becsapva magam után az ajtót.